Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 10. szám - SZENNTKUTHY MIKLÓS 75 ÉVES - Szentkuthy Miklós: Villanovai Tamás (1487-1555) (A Szent Orpheus breviáriuma IV., Véres Szamár című kötetének bevezető szentéletrajza)

bohóc” (Orpheus) — a keresztény-katolikus vallás papjai és szentnői ellen is hadakozni akart! Nemcsak minden képzelhető pogány „olympust” kívánt elpusztítani, hanem, (ó, csúf, de csúf szó) az egész christo-romanico-vaiticano „mitológiai galeri-t”, a legszentebb mindenszenteket is!

Tamás püspök mosolygó szeretettel, a Szentlélek Űristennel való Intimus beszélgetése adapján: áldását adta az apáca és Orpheus kapcsolatára, majd egy falusi, szegény, éhező pap (akihez Tamás adakozó keze eddig nem jutott el) megkötteti velük a katolikus házasságot, — ne féljen V. Károlytól az örült Janka maszkját őriző apáca! Ö (Vdllanovai, Valenciai Tamás) mindent „elintéz”, még a „Legnagyobb Titkok Titkát” is, hogy .tudniillik a maszk — eltűnt a püspöki palotából és! és! és! a lényegek 'lényege! Kinyilatkoztatta Viilanovák Villanovája, hogy nem baj, ha a bolondos-bolond Orpheus (aki amúgyis bolond ...) keresztény-katholikus szenífigu- rákat is határtalan desperációjában és depressziójában, blaszfemálit, nem baj! Mért? Mert egyetlen egy a krisztusi lényeg és ez a lényeg bohó Orfeo küldetésében megvalósult: adott, adott, adott mindent, ami csak tellett Tamás püspök pénz és kincstárából, — boldogok a szegények, mert már nem szegények! meddig? meddig? pillanatra? három napra? Amíg (Tamás jövendölt) maguk nem veszik el maguknak!

Tamás és az apáca duettje után: Orpheus és „apáoa”-ielesége eltűntök a história előteréből és hátteréből, mindössze Padre Monzon jegyezte fel, hogy miután Granadába is eljutott hire a Johanna-fej titokzatos eltűnésének, ott a papok éjjel titokban leemelték örült Johanna és Szép Fülöp szarkofágjainak fantasztikusan diszes fedelét, mind a két márvány-koporsót üresen találták, ezt a felfedezésüket mindörökre titokban tartották (vagyis: Padre Monzomnal azonnal közölték) és — hosszú tanakodás után a papok meg Padre Monzon úgy vélték, hogy Orpheus: Szép Fülöp, a maszkőrző Luna-apáca: maga a feltámadott Örült Johanna.

Villanovai Tamás püspök, mikor egy keddi napon remeteségéből visszatért leg- barokkahb, „őrült spanyol” palotájába, Valenciába: szerdán .beteg lett. Szíve? Gyomra? Egész léte léiké? Titkolnia lehetetlen volt, ágyából nem tudott felkelni, szédülten visszaesett. „Udvari papjai” szerte akartak szaladni, Károly császár udvarából arábusok orvosi univerzitásáig, hogy a világ legtudósabb doktorait hívják, diagnózisra, terápiára, szomorúságba süppedt betegágyához, ahhoz az ágyhoz, mely nyomorultabb prices volt, mint raboké a pince-börtönökben. Mikor Tamás ezit megtudta, az egész „hűhó, hókusz-pókusz komédiát” (az ő szavai ezek) letiltotta. Közkórházba, névtelen bategdk közé akart menni (ó, hány ilyen kórházat állapított és hányszor zokogott amiatt, hogy annyi pénze nincs, hogy mindegyik kórházban luxus-ellátásban, luxus-professzorokban részesüljenek a betegek, luxus-szobák luxus-ágyadban!). „Udvari” papjai ez ellen (tiltakoztak, .hadakoztak. Erre? Nagybateg Tamás éjjel, titokban, fájdalmaival, lázaival, halála tudatával, gyönyörteli és lkárhozatteljes túlvilágainak nagyegyházi, Loydli'ta alternatíváival, hóna alatt gályarab ágy-deszkájával — jelentkezett a legnyomorúságosahb kórházban, melynek felszereléséhez eddig még nem jutott ideje és pénze, amiért keserű szemrehányásokat tett magának.

Mikor a kóilház betegei megtudták ezt a „csodát”, hogy a német-római császár legelső püspöke, csodatevő, csodaszívű Tamás jött közéjük, a betegek közül többen (leghitelesebb források tanúskodnak erről) már a hírtől meggyógyultak, táncra perdültek, halleluj áztak. De abba nem és nem egyeztek bele, hogy a püspök úr nyomorult szalmazsákon vagy bütykös vasalódeszkán feküdjék! Hozza, hozassa el az I. számú kórterembe, püspöki palotájából aranyozott díszágyát, abba feküdjék, csodatevő oltár lesz ez a betegeknek. A szent püspök beleegyezett. Mivel tudta, hogy a kórházból többé nem tér vissza az élők közé, biztosítótűvel cédulát tűzött priccsére, reszkető kézzel aszkétikus üzenetet, morális végrendeletet írt a papírra: ez! ez! ez! (szegénység és ömmegtagadás) az ő hagyatéka leendő utódjának.

Tamás a közkórházba befekvésének első napján, rákényszerített ezerfigurás, milljócifrás aranyágyából nézte, nézte az I. számú kórterem falára mázolt fantasztikus freskókat: betegtársai mesélték a püspöknek, hogy súlyos, de meggyógyult beteg904