Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 10. szám - SZENNTKUTHY MIKLÓS 75 ÉVES - Szentkuthy Miklós: Villanovai Tamás (1487-1555) (A Szent Orpheus breviáriuma IV., Véres Szamár című kötetének bevezető szentéletrajza)
kvártélyába, a „vezér” jóelőre megmagyarázta nekik: ezek a fickók foglyok, bűnözők, akiket száműzetéssel fenyített Őfelsége, — az Újvilágban majd kényszermunkát fognak végezni. Egy éji alkalommal, mikor Finisterre egy vastag kötéltekercsen ülve és imádkozva úgy érezte, hogy ő is megkapja Krisztus öt szent sebének stigmáit: két-három részeg rondador v-agabundo nyakonragadta, leráncigálták a büdös, füstös hajófenékre (a táncoló olajlámpák — vagy megbolondult óramutatók az Antikrisztus blaszfém pincebazilikájában — mintha az orgia ínyenc lidércei lettek volna). Fray Nicolast pucérra vetkeztették és Sodorna színpadára névtelen statisztaként „beszervezték”. A falakon hatalmas, pornográf színes metszetek: ezeket a szentpálkodó, fattyű-ko- lumbián admirális készíttette fürge rajzolókkal, magyarázván és mutogatván a ho- micidáknak: ilyen orgiákat rendeznek az Űjvilág bennszülöttei, ezekben lesz ott hiánytalan részük. Mikor partraszálltak, Fray Nicolas testét, lelkét annyi „szerelmi” bűn borította, mint aranyhalat piros pikkely. A történet további folyamához a következőket kell tudnunk. V. Károly utolsó évében igen sokat foglalkozott a tizenhárom éves Don Carlos-szal, különös, problematikus jellemű unokájával. A Nagyhéten Loyolai Ignác-féle lelkigyakorlatot akart végeztetni vele, az ehhez való szent könyvet a császár Don Carlos egy szende cselédlányának adta, vigye az unokához. A cselédlány azonban csak látszatra volt szende, belülről épp ellenkezője és már régóta el akarta csábítani Carlost. Az Ejercicios EspiritualesA eldugta és helyébe egy cifra szerelmes könyvet (képekkel, naturalmen- te) csempészett, Fray Nicolas Szörnyűséges Bűnei: — ebből merítjük a történet folytatását, szigorú kétellyel (... bár? bár?...), szürkített színekkel. Mikor a „Paulus Columbus” kalandor, a naiv hittérítők, az antinaiv útonállók és Fray Nicolas az Újvilág egyik legelhagyatottabb kikötőjébe megérkeztek, spanyol és portugál apácák kolostorában kaptak szállást; — a kalandor rögtönítéletet, akasztófát ígért és hirdetett azoknak a venerable y estimable kéjgyilkosoknak, akik bármilyen formában tiszteletlenül viselkednének a szüzek vendégszerető hajlékában. A szüzek egyébként akár ültek, akár álltak, akár jöttek, akár mentek, szakadatlanul csengettyűkből fűzött Szentolvasót és Miiserérét imádkoztak, mint kalliekájukban a bánattól megrészegült Rekviem-madarak. Oka: az őserdőben bujkáló azték, máya partizánok elrabolták az egyik nővért; — őérte folyik az ájtatosság. A Miserere (50. zsoltár) eredetéről ez áll a Szent Bibliában: „Dávid zsoltára, amikor Náthán próféta felkereste, mivel együtt volt Bethsábéval”.... Fray Nicolas a főnöknővel akart beszélni, aki eleddig láthatatlan volt, a hittérítők is mindent rábíztak, hiszen ő volt legszentebb, legrétorabb, legjogászabb. Fray Nicolas egyelőre csak a sekrestye-ajtó ablakán nézett be a kápolnába (azt mondták, az abadesa ott tartózkodik). A főnöknő az oltár lépcsőjén térdelt, — ájitatossága módját Nicolas eléggé sajátosnak találta. Jobbra tőle a bársonyszőnyegen különböző levelek, lapok, ezeket csoportosította, ezekbe írt (úgy látszott) toldalék-szavakat, turbánszerű hatalmas fejéke ki-kioldódott, a hulló szalag eltakarta szemét. Az abadesa királynői eleganciával igazította vissza, — Szűz Mária mondhatta az angyalnak e mozdulat közben egy mennyei ügyetlen udvarhölgyének: „szorosabban! így nem látom Fiamat!” Az oltár mögött imazsámoly látszott, aranyos, világi ruha volt rádobva, majdnem élő imádkozónak tűnt. Az ajtó zárva. Nicolas tisztelettel zörgetett. A főnöknő riadtan körülnézett, a pecsétes pergameneket egy ékszeres énekeskönyv alá kotorta, hátat fordított a sekrestyeajtónak (ruháit igazította volna? csak nem tükröt vett elő egy pillantásra?). Ezek után sietett ajtót nyitni, kapkodva ruháját, meztelen lábfejei, futás közben apró fehér angyalnyelvek lobbanásai voltak. Az apátnő arcáról -nehéz könnyek peregtek (előbb nem voltak ott!), cseppről- cseppre, szinte kiszámítottan, mintha cseppenként beadandó orvosság volna, vagy modell egy Glasperlenspiel című regényhez; — közben elpanaszolta Nicolásnak, jaj893
