Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 10. szám - SZENNTKUTHY MIKLÓS 75 ÉVES - Szentkuthy Miklós: Villanovai Tamás (1487-1555) (A Szent Orpheus breviáriuma IV., Véres Szamár című kötetének bevezető szentéletrajza)
dása eredményeként a „zsidó vallás felé kezdett hajolni”, sőt azt titokban fel is vette. Rabbinus „kaniklávéja” élén: hitvitára (kelt Rómában, I. Szent Szilveszter pápával, de a pápa a zsinatoló Theo-Tornán legyőzte, legszigorúbb és triumfáló arisz- toteleszi szillogizmusait egy döglött bika feltámasztásával megerősítette, Ilona hite- hagyó blaszfóm vétkét megbánta, a pápa lábai elé borult és (theológiai bűnbánó szajhaként, Magdalena Renata) hajával pólyálta, mirrhával meszelte, csókjaival illette I. Szilveszter húsz hóvirág lábujját. (A Sátán sem volt rest, az ördög nem alszik: rögtön megfabrikálta, újraszabta, Ilonára rágyalázta a bika és Pasiphaé no- velettjét). (Mint régi színdarabokban látjuk: ha egy szereplő a közönség felé árul el egy titkot, a szerző odaírja: „félre”, — ilyen íze van a „karolin” kéziratban a következő bejegyzésnek: Kalliopé. II. Szilveszter második élete.). Kételkedő szent Tamás apostol oltárán méltán ámuldozhatsz Károly, Világbirodalom világkirálya és világcsászára! Látod a kupolás üvegbúrát, idegprecíz órákat és finnyás ínyenceknek való sajtokat őriznék ilyenben. Itt? Szinte végtelen okirat, pergamen „levélpapír” nyújtózkodik szemed elé, betűk, hadatjáró hangyaseregével, a levél, — mert az! episztola! — végéről bölénytőgynél, bikaheréknél súlyosabb és minden pirosságnál pirosabb pecsétek csüngenek alá, ólmok és horgonyok, melyek a Végső Igazság tengermélyi homokjába, talajába vetették onnan immár kitéphetetlen gyökerüket. És Apostol Tamás, mélységes-mélyen legörnyedve, feje szinte sírmélyi földben, ülepe meg felhőkbe tolakvó Bábel, csókolja ezeket az alvadtvér szigillákat, Krisztus lábát csókoló Magdolnától tanulta a végső alázatnak ezt a morális mozdulatművészetét. A levél: Tamás kételyeit tartalmazza, legszentebb kérdéseit, nem bírálatok és káromlások ezek, hanem aggodalmas és tiszteletteljes válaszra-éhség a világ titokzatosságának egyszerre vak és világló panorámája előtt. írta magányában, hogy Krisztusnak eliküldje. A levél fennmaradt. Elküldte? Nem küldte? Krisztus olvasta? Nem olvasta? Ez is eggyel több az ignoramus-ok katalógjában. A megcsókolt pecsétek: az Űr Jézus sebei (legnagyobb az oldalán levő?) melyekbe merülve, ha választ nem is, de az eljövendő válasz abszolút ígéretét kapta. A levél: Nézem, kutatom, lesem, kérdem a teremtett természet kristályszép virágait, — virágszép, mértanszép, buborék bogyószép kristályait, születésük, életük törvényét, szeszélyét, rendszerét, kalandorságát, — örvénylik keblemben az elhunytak, halottak, múlandóság-miannequiiniak minden rohadt csontja, elhamvasztottak se híre, se semmi je-haimva, miközben minden idegszálam, lírám és rációm: laz örökéletet és örökkévalóságot szomjúhozza, — itt didergők a legfalánkabb múlandóság ruhatárában és nem jön senki levetett köntöséért, — ember, csillag, serkenő ős-sejt, elősejt: mikor kezdődött? Végére végét mikor végzi? Vagy ezek a szavak, hogy „kezdet” és „vég” — szemétrevaló női kurva-cipellők, melyekbe nincs asszonyállat, aki beledugná lábát? Nyelvünk, szavaink; maga a gondolat és igazság karikatúrája? Ha- misrahangolt impotens lélekharang? Fut, fút együtt a kettő, mint fasza-szatír Szilén és szirén-szemtelen Nimfa: a legvégtelenebb csodálkozás a Természet művelkedé- sein,. virágok, állatok kvadrilljó sejtjein, melyek egyetlen sejtből sokszorozódtak legrendezettebb, legtervezettebb bábszínházzá, Paradicsomkertté, — és a csodálkozás szinte fullaszt», mámorító őrülete mellett a nem-tudás, a semmitsem tudás vágóhídi, tehén taglózó (bizonyossága. Amihez nyúlunk: ellentmondás, igenjeink (amúgyis oly joggal-gyáván szültük őket) hermafrodita nem-ek, nemjeink ránkröhögő vadszamarak, sírba-rúgó fúriák, akik koporsóink fedelén lópata dobogással számolják ki adósságainkat, — Uram Jézus! Ha te vagy az út, az igazság és az élet, ha te vagy Isten fia, ha te vagy Isten maga, akkor mért akarod, hogy embernek, állatnak, életnek és értelemnek minden kiúttalan? hogy evilágunk a Hazugság ökrendező tivornyája? hogy nászágyaink hellénszép teste, caro camalis: már karjainkban is csörgő csontmütyür, Hádesz viszi fattyainak, — Petrarca Laurája — olcsó játék hülye gyerekeknek ... Erkölcseink mért ezerértelmű zsibvásárok, délen erény, ami északon bűn, nyugaton tabu, ami keleten totem, — dögvész tamburázik, igazságtalanság bőg 880
