Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 10. szám - SZENNTKUTHY MIKLÓS 75 ÉVES - Szentkuthy Miklós: Summa (Részlet a Frivolitások és hitvallások című, készülő önéletrajzi műből. Kabdebó Lóránt magnetofon-felvételei alapján összeállította Tompa Mária)

semmire. Ez, finom szalon-szóval, marhaság. Még az is nevetségesnek .találja, akinek semmi köze sincs a szépség boncolgatásához. Ment a szépségről semmit sem mond. Nem vagyok szerénytelen, nem akarók zseniálisabb 'lenni, mint Kant, csak egyszerűen beszélgetünk itt a Frivolitások és Hitvallások megfogalmazása közben, — nohát, tessék esetleg az elkövetkező definíció-kísérletemet a szépségről frivolitásnak felfogni, esetleg hitvallásnak, csak semmiképpen se dogmának.

Ügy érzem, nagyon sokféle szépség létezik a világban, tehát ha definíciót mondunk róla, akikor nemcsak a művészetre kell gondolnunk, hanem női szépségre, egy iámpaemyő, egy gyönyörűen tálalt étel, egy virág szépségére. Vigyázzunk, hogyha esztétikáról beszélünk, ne korlátozzuk magunkat .a művészetre, hanem mindent vegyünk lajstromra, ami szép, — egy virágzó bokrot, egy harapófogó formáját. Mi tehát a közös nevezője tannak a rengeteg szépségnek, ami a világon van, a művészeten kívül is? Nézek egy gyönyörű virágcsokrot vagy egy női magassartkú cipőt: az azért nagyon más, mint egy Pheidiász-szotbor, de az izgalmam hasonló. Ügy gondoltaim, az a közös nevező, hogy — a szép tárgyak láttán vagy szép irodalmi művek olvasása közben egyrészt valami legmélyebb biológiai létünkbe markol, legmélyebb szenzualizmusunkba, vitalitásunkba, életünk, ösztöneink, vegetatív lényünk legmélyebb gödreibe túr bele —, ugyanakkor: mintha egy vágyunk elvinne a végső igazság, minden kérdés megoldása felé. Egy szép tárgy, egy szép mű, — gondoljunk egy Mozart-szimfóniára (a zene különösen alkalmas, hogy (behúzzuk szépség-definíciónk csövébe), de nézzük ezt a Caravaggio-képet is — egyrészt megmarkolja az énzékletességre szomjas voltunkat, összes testi ösztöneinket, — ugyanakkor fölfelé mutat a végső igazság felé. Nem tudjuk, mi is ösztönéletünk mélye, mi az erotikánk mélye, nem tudunk végső választ adni végső 'kérdéseinkre sem, de van egy nosztalgiánk a végső igazság felé. Szép az, ami fölkavarja érzékeink mélyeit és valahogy sejtelmesen mutat egy végső megoldás felé.

Gyermekes büszkeséggel töltött el olvasván Aquinói szent Tamás esztétikájában ezt a ki jelentést: a szépség az igazság Visszfénye. Hát ez százezerszer többet ér, mint a Kant-féle definíció, és bizony rokon azzal, amit én mondtam. A szépség az igazság visszfénye: tehát nem maga az igazság, csak feléje emelkedő vágyódásunk. Aquinói nyilván látott Giotto-képet, Béato Angelico-képet (ha tévedek a kalendáriumban, annyi baj legyen, én vagyok az anakronizmus szerződtetett ikan-nemtője), — szóval: .látott érzékletes képeket és érdekelte a végső igazság, amit ő meg is talált, — úgy vélte, hogy megtalált.

Hát, Caravaggio képéről 'beszélgetünk, ugye? Caravaggio életét ismerik az emberek, tudjuk, hogy homoszexuális hajlamú volt. Az ő ún. perverzitásával kapcsolatban az a szerény megjegyzésem, hogy bizony az emberek életében egy csomó perverzitást én nem tartok annak, hanem ... minek? Évezredek, évszázez- redek, évmilliók előtt éltek állatok, őssejtek, ősamőbák, ősalgák, végeredményben ezekből származik az ember. Ezeknek az ősállatóknak és még ima is rengeteg állat nemi élete bizony elég fantasztikus. Mindaz, amit az emberek per- verziónak neveznek, az .az ón szememben — most tegyük félre moralitás és dmmoralitás kérdését — atavizmus és mint elébb mondám, nemcsak ataviz868