Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 9. szám - Száraz György: A tábornok XXX. (életrajzi esszé)
rint halogatja a döntést, de „Alekszejevkát riadókészültségbe helyezi és elrendeli a támpont feltétlen tartását”. Witzleben ismételten sürgeti a költözködést, végre 12.10-kor furcsa beszélgetés zajlik közte és Kovács vezérkari főnök között. A naplóból idézem, a könnyebb érthetőség kedvéért feloldva a katonai rövidítéseket: „Witzleben tábornok javasolja, hogy a 168. hadosztályt Osztrogozsszk és Vere- tyére hídfőben vissza kellene vonni. — Igen, ezt én is így gondoltam — válaszolja a vezérkari főnök. — Ugyanakkor a 13. hadosztály feladata marad Korotojakot tartani. — Ezt lehetetlennek tartom — válaszolja Witzleben tábornok. — Javaslom, hogy a hadseregparancsnok úr döntsön ebben, mint szuverén magyar vezető, a Heeresgruppe B. (— tehát a német hadseregcsoport, azaz von Weichs —) válaszának megkérdezése nélkül. (Itt egy tintával írt beszúrás van a naplóban, Kovács szövege, még visszatérek rá.) — A nagy helyzetet (— az egész arcvonal helyzetét —) tábornok úr hogyan látja? — kérdi a vezérkari főnök. — fíem vagyok vele tisztában — válaszolja Witzleben tábornok. — Én sem. Én Sodensternnek (— von Weichs vezérkari főnökének —) az egész arcvonal visszavételét javasoltam, kértem továbbá, hogy a páncélos hadosztály (— a Cramernek alárendelt magyarokról van szó —) Alekszejevkán keresztül azonnal előretörjön. Döntés azonban még mindig nincs, mert a Führer válasza nem érkezett meg. — Azt hiszem, most már visszavonandó lenne a hadseregparancsnokság Novij Oszkolba — folytatja Witzleben tábornak. — Igen, ezt majd megbeszélem a hadseregparancsnok úrral — válaszolja a vezérkari főnök. — A 13. hadosztály amúgy is nehezen fogja tartani tudni magát. — Nekem is az a véleményem, — feleli Witzleben tábornok — újból csak azt tudom javasolni, hogy Jány vezérezredes úr intézkedjék most már szabadon, mert itt a magyar hadsereg sorsáról van szó.” Meghökkentő beszélgetés, csakugyan. A hadműveleti naplóban egy mondat Jány közvetlen állásfoglalására utal Witz- leben ajánlatával kapcsolatban: „A német összekötő törzs parancsnoka javasolja, hogy a hadműveletek folytatását illetőleg a hadseregparancsnok úr saját hatáskörében intézkedjék, mire a hadseregparancsnoik úr válasza, hogy okvetlen megvárja a Führer döntését.” Emlékezzünk csak az 1932-es avatási beszédre. Jány tehát, noha tudja, hogy a vett parancs végre nem hajtható — pontosabban: tudja azt, hogy az érvényes parancs végrehajtása a helyzet s a viszonyok változása miatt már bűn, ami életbe kerül —, mégsem hajlandó öntevékenyen, felelősséget szívesen vállalva cselekedni, holott Witzleben épp erre akarja rábeszélni. Az esztelen „hősiesség” vagy a csapatok cinikus feláldozásának gondolatát kizárhatjuk. Jány vissza akar vonulni, ez világosan kiderül az eddigiekből. Nem amatőr, tudja, hogy megverték; és nincs az az épeszű katona, aki hadseregének csúfos, értelmetlen pusztulásával kívánná tetézni a vereség szégyenét. A gyávaság — de önmagában még a vak fegyelem is — aligha kielégítő magyarázat arra, hogy miért nem vállalja Jány az öntevékeny cselekvés felelősségét. Közelebb jutunk talán a magyarázathoz, ha arra gondolunk, hogy hasztalan tudakozódik von Weiohsnél a „nagy helyzetről”; de Kovács se kap tájékoztatást Witzlebentől, aki vagy igazat mond, vagy nem, amikor közli: ő sincs tisztában a többi arcvonalszakasz helyzetével. A magyarok nem tudnak Hitler 1942 nyarán kelt ostoba elővigyázatossági utasításáról, amely szerint a seregtest-parancsnokok nem kaphatnak tájékoztatást a szomszédok helyzetéről. Jány tehát körülbelül annyit tudhat, hogy a magyar arcvonalhoz északon csatlakozó VII. német hadtestnél nincs baj, délen pedig az olasz alpini hadtest tartja a Don-parti állásokat. Alighanem tudja, hogy lentebb is kemény harcok folynak, de azt már aligha sejti, hogy a front déli szárnya a levegőben lóg, mert tulajdonképpen már január 7-én megszűnt az 833
