Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 9. szám - Száraz György: A tábornok XXX. (életrajzi esszé)
változása miatt, éppen tudása és akaratereje vezesse arra, hogy öntevékenyen, felelősséget szívesen vállalva cselekedjék, mert a lanyha tétlenség, mindig új parancs- várás bűn, ami életbe kerül... Eddigiek szerint lehet valaki tökéletes katona, nevelő és parancsnok, azonban így mégis alig más, mint gondolkodó gép, aminek lelke azonban hiányos, szíve pedig egyáltalán nincs. Hogy lelkileg is tökéletes legyen, kell hogy meglegyen benne az alárendeltjeiről való gondoskodás... Meleg, együttérző szív dobogjon a tisztben, hogy együtt tudjon érezni alárendeltjeivel, bajtársaival.” Kinek ne jutna eszébe e sorok olvastán a vitéz Jány vezérezredes aláírásával ellátott, 1943. január 24-én kelt Hadseregparancs: „A 2. magyar hadsereg elvesztette becsületét, mert kevés — esküjéhez és kötelességéhez hű — ember (kivételével nem váltotta be azt, amit tőle mindenki joggal elvárhatott. Állásainkból ellenséges túlerő kivethetett még akkor is, ha a csapat kötelességét megtette. Ez nem szégyen ... De becstelenség az a lelkeveszett, fejnélküli gyáva menekülés, mit látnom kellett, miért most a szövetséges német hadsereg és az otthon mélységesen megvet bennünket... Vegye tudomásul mindenki, hogy innen sem betegség, sem sebesülés, sem fagyással el nem engedek senkit. Azon a területen, hol gyülekezésünket elrendelték... ott marad mindenki, míg meg nem gyógyul vagy el nem pusztul. A rendet és vas fegyelmet a legkeményebb kézzel, ha .kell, a helyszínen való felkoncolással, de helyre kell állítani. Ennél kivétel nincs, legyen az tiszt vagy rendfokozat nélküli honvéd, aki parancsomnak nem engedelmeskedik, az nem érdemli meg, hogy nyomorult életét tovább tengesse ... Helyünket német csapat foglalta el, az megérdemel minden gondoskodást, mi addig, míg rend nem lesz, míg harcra alkalmas egységgé nem formálódunk, ilyennel ne számoljunk, mert arra érdemtelenné váltunk .. Ügy tetszhet, Jány itt kemény és hajthatatlan, a tíz évvel előbbi ludovikai beszéd szellemében. Vagy — ilyen változat is elterjedt — fejvesztett, zavart, a hadparancsot nem is ő fogalmazta, de aláírta, hiszen a rendet minden eszközzel helyre kellett állítani. Ám ha az egykori akadémia-parancsnok többi vezérelvéhez hasonlítunk, a dolog tulajdonképpen mindegy. Amikor 1942 áprilisában elindult hadseregével, részben tisztában volt annak gyöngéivel, emberanyag, felszerelés, kiképzés hiányosságaival. De bízhatott a német szövetséges erejében, ígéreteiben, a szovjet ellenfél „kivérzettségében”. A képzett katona józansága fölött pedig — úgy látszik — győzött az egykori avatási beszédben is tükröződő korlátoltság; hisz 1947-es bírósági tárgyalásán ezt válaszolja a bíró egyik kérdésére: ......úgy gondoltam, hogy ahogy a magyarok 1848-ban kaszával, k apával megállták a helyűiket, úgy most is meg fogja állni a helyét a magyar katona.” Az 1942-es nyári harctapasztalatok meggyőzhették — és meg is győzték — arról, hogy tévedett az erőviszonyok megítélésében, s hogy csapatainak harcértéke a vártnál is alacsonyak. De csöppet sem elképzelhetetlen, hogy ő maga hitte azt, amit katonái közül kevesen, s amit így fogalmaz meg augusztus 11-iki hadseregparancsában: „A honvéd harcban való helytállásától függ a maga, családja és nemzete sorsa. Itt dől el Magyarország következő ezeréves jövője. Tehát a Don mentén áll vagy bukik a magyar.” És ne feledjük: Jány amilyen korlátolt hazafi, olyan bigott katolikus is. A Szovjetunióban a vallás és erkölcs ellenségét látja, s ő, a hivő katona valóban úgy érzi, keresztes hadjáratba indult az Antikrisztus birodalma ellen. Talán egyenesen az ő parancsára állítják fel a nagy kereszteket az elfoglalt falvakban, a kétnyelvű felírással: „Oroszok! Itt járt a magyar hadsereg, Istent, földet, szabadságot visszaadott nektek!” És amikor majd arra gondol, hogy bekerítteti magát a támadó szovjet csapatokkal, nem véletlen, hogy barátjának, Dálndki Veress Lajosnak erről a „hátharcos”, falangista Moscardo ezredes jut eszébe, aki 1936-ban a toledói Alcázart védte a spanyol „pogányák” ellen. Talán elkápráztatják a nyári német sikerek, s ő is Paulus tábornok győzelmét várja a szeptemberben fellángoló sztálingrádi csatában. Elképzelhető, hogy más a véleménye, mint a honvédvezérkar főnökének, Szombathelyi vezérezredesnek, aki 828
