Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 9. szám - Tandori Dezső: Egyáltalán nem hittem, hogy a hajnalt ébren akarom megvárni (vers)
TANDORI DEZSŐ Egyáltalán nem hittem, hogy a hajnalt ébren akarom megvárni és hogy bármit mindjárt a cí névéi akarok kezdeni. Más elképzelésem volt erről a hétfőről; ötkor kelek, és most husz< mháromkor leöntök akkor egy fél liter kávét, még nincs okvetlenül baj. De majdnem van. Az írógép villanyzakatolása az elhanyagoltság állapotáról szól. Ez kifejező; helyette pontatlanság lenne végigfeküdni a leglevegőtlenebb sarokban, s elaludni akár. Az előző verset széttéptem. Pedig a madarakról is szólt. Szótagszámokat vétve azonnal helyreigazítást iktattam be, és megindokoltam, mi célt szolgál akaratlanul is a hiba. Ebből elegem lehetett. Ők egy ajtónyira alusznak tőlem. Reggelüket nem én biztosítom: a zöldet, a vizet, a sajtot; mégis majdnem. Csak elgondolom: hogyan lesz az, hol fogok például feküdni. Vagy kutyával folytatom Ki hitte volna ezt, mondom, ezerki lencszázhetvenhét július tizenkettedikén. Feküdtem az ágyon, akkor még levegősebb helyen volt; hihetetlen, hogy nem innét hallottam a haláltusát, ahol most azért mégis végig fogok dőlni, persze, először a takarón, aztán magam alá gyűrődött rétegeit fölébem ráncigálom: érzékelhetetlen, hogy az ágy helyzete azóta változott, és hogy valaki meghalt egy papírkosárban, mely azóta is a papírkosaram, és valaki, mondom, azóta felnőtt benne, és ideje fogy. Vele fogy az enyém is. Utána majd nem akarok. Mi mindent akartam volna addig, de igazán már most sem. Elvesztem,
