Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 9. szám - Varga Imre: Ember/világ rapszódia avagy Észak- és Dél-Imre természetrajza (vers)
anyám autók teteje megvillan meg-megvillan megvillan moraj zúgás dörgés toronyházunk alját meg-megmarják bőgve csörögve idecsapódó hullámaik anyám csattogó zöld orkán fémesen vonat húz el az ég peremén halak szöknek föl az ablaküvegből s belebuknak pengve az esti sötétbe anyám hallgatom hallgatom a tenger mormolását és ólom szivárog a számból mielőtt hamu lesz felmagzik szavaiddal az este racog fölöttem a beton sértyog a konyha s egy kislány büssengöl visongva egy felsőbb bugyorban s anyja rikácsol szavaiddal történik itt még az élet de a rádiátorokban éjjel az én vérem kotyog és zöld hajam szálasán fölveri a padlót meg kamilla margitvirág anyám a bútorok tagjaimból összefútt torlaszok sötét van nem látok ■ idesanyám gyújtson világot s fellobban csontjaimban az otthoni fehérre meszelt fal átzuhog mindenen a fehérség anyám autók teteje meg-megvillan hullámzik fém-habokkal odalent az este és megafonból zúdul az ének Ipoly vize felé ők eleredének * nem a kígyónőt medvetáncoltatót nem a kacatárust nem Kövér Karcsit bámulták a szálkái búcsún hanem őt aki kocsirúddal a megvadult legényt aki markolva a rudat forgott sebesen a Szentháromság oszlop alatti kamillás gyepen senki közelébe tisztes távolból a nekiszilajultat elmozdult s megint pörögve közelített zavartan sikítozva hátrább hessentek a nők ijedten vihogva a lurkók morogva-röhögve aki férfi egy piciny ferde cigány ekkor előreppen beretvát markol megállt a dühödten pörgő férfi mögött elvágva egy miccre gatyamadzagját s hull le róla a vászon tüstént eldobta a rudat szemérme felé kapott s ekkora csendőrök előcsörtettek bátran 780
