Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 8. szám - Tüskés Tibor: Pintér Lajos verseiről
E kettősség feloldására Pintér Lajos egy sajátos költői magatartást alakít ki, illetve választ a maga számára. Ez a „szerep” a középkori vágáns költők, az Európa útjait járó kóbor diákok, a Carmina Burana dalait szerző vándor énekesek szerepe. Amikor önarcképet rajzol magáról, ezeket a szavakat szövi versébe: „Árokpart asztalához ülök, kóborló diák. / Jobbfelől elzúg történelem; balfelől szellő kél s szép szerelem. / Európai rézpengő megpördül: fej vagy írás, fej vagy írás — / vonat elé a sínre lehull.” Máskor így ír: „Nézem, én dalnok — tűröm vitézül: / mennek a társak, s vissza nem jönnek.” A harmadik költeményben ezt olvassuk: „Dörögtess újra, ember álma! / Vagyok vándor, ne szoríts, zárka! / Vagyok vagabond ja világnak —”. A negyedikben a protestáns prédikátorok és zsoltárfordítók talárját ölti magára: „tarts meg az éh oroszlán torkától / és a fenevadaktól, / kik most környülvettek nagy mordul, / utaim Uram mutasd meg, / hogy el ne téveledjem — / ó tarts meg engem!” Ahol a szerep, a választott magatartás, életforma és világlátás mögött a költő mai, egyéni arca is fölsejlik, ott kemény, érzékletes vers születik (pl. Északidéli szerelem), ahol a szerep vonzása az erősebb, ott a hang könnyen félresiklik. Ez a költői attitűd természetesen nemcsak az önarcképszerű versekben van jelen, hanem a kötet hangját, stílusát, nyelvét, Pintér Lajos egész költői „világát” is áthatja. Ennek vizsgálata lehetne a kötet megközelítésének a harmadik útja. Pintér Lajos tudja, hogy nem használhatja már az impresszionista líra bevált eszközeit, a „szép cifraságokat”, a díszítő jelzőket, a pompázatos képeket, az érzékletes hasonlatokat. A pontos megfelelések, a behelyettesíthető metaforák helyett a görbe tükör módszerével él, a kicsinyítés vagy a nagyítás, a groteszk irányában torzít: „Utadon göröngy, göröngyön béka ül, / képzeletedben a világ / nagyítva, lefokozva” — olvassuk Karácsony című versében. Gyakran lemond a verszenéről, a ritmusról is, hogy annál jobban érvényesüljenek verseiben a költészet gondolati eszközei: az irónia, a meghökkentő nyelvi ötletek, az ismétlés, a keretes szerkezet, a szójáték, a verselemek szimultán játéka, filmszerű egybemon tír ozása (pl. Széthagyott tárgyak udvara). Van, ahol száraz télefonszámokat sző a versbe, van, ahol a puszta szójáték (tánc — lánc, bor — por, marad — mered) viszi előre a sorokat. Egy-egy jellegzetes, eredeti képe, költői telitalálata külön idekívánkozik: „A megváltást lemondom én, mint beatzenekar a koncerteket!” Vagy: „ablakra gombolt ház”. Az új magyar lírának — s benne Pintér Lajos költészetének — ma még inkább programja, elhatározása, igénye van, mint kialakult esztétikája. S ez nem is volna baj. De ha értékelni nehéz is, elemezni, értelmezni, magyarázni mindenképpen kell. Ami a hangváltás, a szembetűnő más-ság mellett máris megfigyelhető: ahol ez a más-ság kívülről való, ott a vers művi, csinált, erőltetett marad, ahol a vers „meg- csavarása”, összevonásai, kihagyásai szándékoltak, ott a jelentés, a vershatás nem jut el az olvasóhoz. De ha a „szerep” adekvát, a hang testre szabott, az áttétel követhető, akkor megszólító erejű, szuggesztív vers születik. Pintér Lajos lírai kísérletei — kötetének java — a magyar költészet megújulásának irányában mutatnak. (Forrás könyvek.) 7S2
