Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 7. szám - VITA - Balogh Ernő: A "nemzedék": közösség és sokarcúság - Polemikus megjegyzések Csengey Dénes: A magyar beatnemzedékről c. esszéjéhez

társadalom. Nem rokonszenves számomra ez a kirekesztő és kisajátító szemléletre, némi generációs mítoszra épített itteni modell. (Megjegyzendő, hogy Egy nemzedéki napló töredékei c. — a Mozgó Világ 1983. márciusi számában közölt — esszéjében Csengey Dénes a korosztály szellemi kötődéseit, a nyitottság szükségleteit és készségeit is érinti. Az Életünkben cikkben viszont inkább a szeparatív vonatkozások, szempontok kapnak meghatározó jelentőséget.) Persze, mindez nem rokon- vagy ellenszenv kérdése. Lépjünk tehát gyorsan túl rajta, és fogalmazzunk tárgyiasab- ban: a rigorózus elkülönülés, a benne működő előítéletsor egyetlen egy nemzedék érdekét sem szolgálhatja, ezért fogadom kétkedve azokat az igényeket, melyek a szekértábor-elvre alapozódnak. Tény, hogy ilyen elzárkózó-kiközösítő törekvések generációm jónéhány értelmiségi csoportjában fölfedezhetők. Csengey Dénes javarészt visszaigazolja, érvekkel erősíti szándékaikat — többek között épp emiatt is vitázom vele.

Az esszé tehát a kívülállás jegyében véli egységesíthetőnek a „nemzedéket”, fokozatokat csupán ezen belül feltételez — valamiféle passzív rezisztenciától a fennálló kíméletlenül radikális kritikájáig. Saját ide vonható élményeim nem támogatják ezt a szélsőségesen egyoldalú nézetet, mely egyáltalán nem veszi figyelembe azt, hogy a „nemzedék” egy része — véleményem szerint: jelentékeny hányada — a kezdetektől fogva egészen napjainkig a határozottan belül maradó, a szocializmus kiküzdött értékeivel, humánus céljaival és esélyeivel azonosuló, ellentmondásainkat az e plattformról bíráló magatartást választotta, választja ma is újra. A hatvanas években eszmélkedő, döntési helyezetekbe kerülő korcsoportnál ez a domináns, a karakteradó réteg: a többség. A későbbiekben, a hetvenes évtizedben — bár erre vonatkozóan nincsenek biztos ismereteim, mindössze sejtem — ez az arány alighanem megváltozott, de ettől most függetlenül magát a valódi beatnemzedéket csak kontroll nélkül hagyott súlyos elfogultságokkal lehet egészében kívülállónak, nyílt vagy rejtett opponálónak minősíteni.

A „nemzedék” és a társadalmi valóság kapcsolatának különösségét Csengey Dénes azzal is bizonyíthatónak véli, hogy a generáció sorsát ábrázoló-kifejező művészet nem vált apologetikus jellegűvé. Rossz, manipulativ színezetű ez az érv, mivel a művészet — ha valóban az — sohasem alacsonyodhat ilyenné, hiszen elemi küldetése épp az „élet kritikája”.

Az esszé a „nemzedék” sajátosságait, eddigi útját viszonylag széles történelmi összefüggésekben értelmezi, s e közelítésmóddal elvileg maradéktalanul azonosulhatunk. Elfogadhatatlannak bizonyul viszont számomra e vázlatos, líraivá alakított — tehát az írás műfaji keretein belül maradó — áttekintés számos konkrét megállapítása és sugallata. A szöveg és a kontextus sejtetése szerint például a „nemzedék” veszített azzal, hogy „történelmi szélárnyékban” nevelődött, hogy kimaradt 1956 őszének eseményeiből. Ezzel szöges ellentétben én az Illyés Gyula álláspontját vallom a magaménak, mely kategorikusan a nemzet fölemelkedésének, az értékgyarapodásnak mellőzhetetlen fedezetét látja e „történelmi szélcsendben”. S nem hiszem, hogy generációm igazi érdekei elszakadhatnak a nép, a társadalom legáltalánosabb érdekeitől.

Menjünk azonban tovább, és nézzük meg tüzetesebben a cikk következő — his- torizáló — részletét: „ötvenes évek vége, hatvanas évek eleje: a ,nemzedék’ kora ifjúsága, a tudatos társadalmi és nemzedéki tájékozódás kezdetei. A vasfüggöny Nyugat felé néző oldalára (lásd még: skanzenkerítés) akkoriban pingálódtak turistabűvölő magyaros motívumok, Sarkadi Imre öngyilkos lett, emberek sétáltak a világűrben, anakronisztikus ribancok a Rákóczi téren, egzisztencialista, neoplatonista, neotomista művek jelentek meg, befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, harminc tétlen ember gyűrűjében agyonvertek egy cigányprímást a Boráros téren az aluljáróban, engedett az ideológiai prés, kinyilatkoztatások helyett elemzések, párbeszédek, viták körvonalazták a szocializmus továbbfejlődésének perspektíváit.” E valóban esszéisztikusan szerkesztett mozaik, mely vélhető funkciója szerint a „nemzedéket” övező világ ellentmondásos karakterét és különös atmoszféráját kívánja jelezni, szerintem igen félrevezető, mert a lényeg szempontjából teljességgel külön667