Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 7. szám - Száraz György: A tábornok XXVIII. (életrajzi esszé)
a Pórffy-féle nyílt levélváltás megnyugtatóan ihat, ide az idegesség valószínűleg csak szeptemberben oszlik, a vádirat nyilvánosságra hozatala után: ez megint valamiféle lezárás, bizonyosság, függetlenül attól, hogy magában ki miként vélekedik a vádlottak bűnösségéről. Valószínűnek tartom, hogy a tábornokok legtöbbje — talán valamennyi — hitt, mert hinni akart. Akár öntudatlanul, a józan logika kikapcsolásával: csak így menthető a morális tartás, de ezt sugallja a létfenntartás ösztöne is. Hiszen ha a vádak nem igazak, akkor minden megtörténhetik, akkor senki sincs többé biztonságban. Dehát a vádlottak mindent 'beváltanak, szerencsétlen Pálffy Gyurka nem tudott megbirkózni a múlttal, így volt ez annakidején a Szovjetunióban is, lám, Tuhacsevszkij meg a többiek... A nyugtalanság azért nem oszlik el egészen. Sólyom 1950 januárjában Moszkvában panaszolja Nógrádi (Sándornak, úgy érzi, a honvédelmi miniszter nem bízik benne. Amikor Nógrádi megemlíti ezt a beszélgetést, Farkas csak legyint: ugyan, Sólyom túl érzékeny ... 1(950. május 20-án letartóztatják. (Másnap Révay Kálmán következik, aztán sorban a többiek, Illy Gusztáv, Beleznay, mások, az utolsó tábornok Pórffy, július 24-én. ö alighanem már idermedten várja a sorsát, vagy talán újra és újira azt a különös, irreális megkönnyebbülést érzi minden újabb letartóztatás után, amit a ífrontkatona, ahogy sorban elhullnak mellette a baj társai: megint más, megint nem ión, talán megmaradok, istenem, miért ne... Révay Kálmán tüstént a vallomását kéri, hozzá tollat és egy pohár konyakot. Legenda lenne? S ha igaz: cinizmus? az egykori huszártiszt hetyke virtus- kodása? Én hihetőnek érzem, ráismerhetünk az „életművészre”, aki sopronkőhidai börtönnaplójáhan is ezt írta: „Megkísérlem, hogy a körülményekhez képest a legszebben éljek.” Igaz, most már a halálról van szó, vagy legföljebb arról, hogy az odáig vezető út legalább „gusztusos” legyen. A virtus pedig egy belül összetört, ellenállásra képtelen emben keserves hetykesége. Hisz nincsenek többé illúzióik, most mér ismeri Páliffy „töiredelmének” titkát; és tavaly teljesítette a miniszteri parancsot, október 15-én ő vezényelte a kivégzéshez kirendelt katonai egységet. (Miért harcoljon, ‘élni már úgyis lehetetlen. Jöjjön a konyak és az előkészített vallomás, essünk túl rajta mielőbb... Augusztus 8-án pedig újra ott van a Margit-körúton, ahol hat évvel előbb Kiss Jánossal, Tartsay Vilmossal és a többiekkel hallgatta az ítéletet. Most ‘tizennyolcán vannak, az ügyész arról beszél, hogy ők ragadták (fel az árulás zászlaját, amelyet Pálffy kezéből kiütött a néphatalom ... Heten halnak meg ‘közülük augusztus 19-én a Conti-utcai börtön udvarán. A korabeli újság így tudósít majd ’az 195(6. október 15-iki újratemetésről: „Benn a temetőben, a főút mellett áll a hatalmas katafalk. öt ravatal, kandeláberekkel, katonai (díszőrséggel, mögöttük Vörös, nemzetiszínű és gyászdrapériák. Középütt Sólyom László koporsója, mellette jobbiról-bálról sorban Beleznay Istváné, Illy Gusztávé, Révay Kálmáné és Pórrffy Györgyé. A koporsók mellett az özvegyek, hozzátartozóik. Különösen megviselt valamennyi, pedig a seb mégsem friss már, hanem hatéves. De ennek a sebnek a felszakítása különösen fájdalmas volt. Napokba tellett, amíg a csontokból, főleg a koponyákból az özvegyek agnoszkálták, hogy melyik volt a férjük... A sírdomb már emelkedik az öt koporsó felett, a fejfákat is (beszúrták. Mindegyiken két évtszám: 1(908—1950, 1909—1950, 1909—1950, 1911—1950, 1910—1950 ... Valaki megjegyzi: Tíz iév múlva majd erre sétál egy apa a nyolc-kilenc éves (fiával, a gyerek 617
