Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 7. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)
ÁGH ISTVÁN Dani uraságnak vili. Nem felejthette Tekintetes Uram azokat a lovakat, akiket esküvői hintója elé fogott, éppúgy raguik emlékezhetett, amikor (borulásaikor összetörte magát. Én azt hiszem, az ember életét lovaival is ikrónifcázhatná. öreg édesapja nem írta Niklára, a hetyei istálló miként rebbent meg a napóleoni katonák francia beszédétől, s miként fogatott kocsijába, fölsóhajtva elvonulásuk után. Akkor epizód volt, talán csak izgalom a nagy sürgés miatt, mimálunk a lovaknak is emberi sorsúik lett. Az utolsó lovak, akár az utolsó parasztok fejezték be pályafutásukat. A második világháború elvonult fölöttünk, egy faét után katona sem maradt a faluban. A hátulsó sereg háziállatokkal elkeveredve vonult nyugat felé, vagyis egyelőre északra még, hogy aztán nyugatra forduljon tovább. Apámat hajtónak parancsolták, annyira .maguk és a marhák mögé, visszanézve talán nem is láthatták apró alakját a tehenek, ökrök faránál. Annyi próbatétel jutott az embereknek, ötvenhatéves öregem mért maradt volna ki éppen akikor belőle? Ott, szélső házunk és a Harasztnak nevezett vadligetes, agyaggödrös, kenderáztatós mezőrész között, azon az ötszáz méteren sorsát döntötte el egy pillanatnyi bátorsággal. Látta, a katonák magukkal vannak elfoglalva, s az állatok, legelöl az övéi, a mieink, nyugodt tempóban vezetik a többieket, akár a megszokott legelőre, a csőszi rétre mentek volna. Látta, mintha nem lenne rá szükség, megfordult visszafelé; lépkedett, mint aki ellenirányból jön dolga szerint. Talán nem is jutna ez a szökés eszembe, ha nem gondoltam volna magamat a helyébe .annyiszor. Ha teljesíti a parancsot, sok minden megeshetett volna vele; elengedhették néhány kilométer után, vagy akár (Becsig sem, fogoly is lehetett volna. De abban a pillanatban a bizonytalan jövő és a halálos tét között kellett választania halálos biztonsággal. Nem beszélt érzéseiről, csak azt mondta, ezt csináltam. Visszatért a megürült gazdaságba, a márciusi kopár udvariba. Mi még a pap pincéjében voltunk. Átélhette a kifosztottság borzalmát egyedül, ott az udvaron a Gazda. Az istállóban egyetlen állat se, pedig a bejiárattól jobbra egy anyakanca s a hámba tört kancacsikó, másfél éves csődörcsilkó, aztán (balra tehenek, üszők elöl a falnak és mögöttük az ablak felé. Üres az ól, a hidas, a tyúkház, elijedtek a galambok. Egy héttel azelőtt még a fákhoz is állatokat kötöttek, mert befogadtuk a kibombázott családot, az új özvegyet hét gyerekkel a falu közepéről. Azt a csöndöt csak most képzelem vissza, a hétéves gyerek mindent új- rákezdhetőnek tart, s nem veszi értéke szerint a pusztulást. Új történelem indult akkor a semmiből. S mert apám lóimádö lévén, attól a másfél éves csődörcsikótól számítom új korszakát, akit egyszercsak hazavezetett a mezőről, húzta lótenyészetének dróttal fölkötött szájú maradékát, 580
