Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 6. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)

jobbra, Hajszi — ha halra alkarumik kanyarodni, vagy ha az állatok széjjelhúznak — Csálé, Sörös! (Hajsz Busa! s beli elé feszített lábaikat visszarakják, igaszegre feszített nyakukat helyire igazítják. Hol vannak már a régi ökrök? Hova lett Uraságodé is, az a kettő, melyeket Kunos Jakabbal kötött szerződésében megemlít? „Két ökröm és ekéim, melyeket őszi vetőre itthagyok, a magam számára, a magam magjával vethessen el két hold búzaföldet, nyolc hold rozsföldet, úgyhogy minid az ökör, mind a cseléd Kunos Jakab úr költségén légyen. Javából rosszából egyaránt.” Sömjóntől így búcsúzott 1804. szeptember 19. napján. Tudtam én hírből a kedvelt ökörtartásról. Mennél közelebb mentünk Vas megye határához, annál több ökrösfogattal találkoztunk már a szomszédos Kiscsősztől. Most Mihálytfán odavalósi szájakból tapasztaltam.

Apám ökrei Ambrus Kálmán istállójában valóságos fiatal tinókká változtak.

— Szóval és tettel1— kezdte Kálmán bácsi, úgy látszik, ez a szavaj árása —, ezt a két becoét 16 ezerért vettem, ősszel megkaptam értük a 36—8l8 ezret. Volt itt 'ökörkultusz, kérem — folytatta a konyhai főlő ebéd szagában.

— Hatvanhét léves vagyok. Meg aztán jött a téesz. Most már csak hizlalok minden évben, mint ezt a kettőt. Ezt megengedik, sőt pénzzel is támogatják. — A sőt szót annyira megnyomta, elnyújtotta, hogy a következőkre szusszá alig maradt. Így tette tovább is, ezáltal beszéde ákkurátussá változott. Az akkurátus emberek pedig precízek, s a komótosság meg talán az állataikról ragadt rájuk. Így passzol egymáshoz ember és állat. Figyeltem gulyásgyerek koromban, szinte megismertem a tehenet gazdájáról. Ha Tima (Lajos a íkupec, akkor Ambrus Kálmán az igazi ökrösgazda. Ha Timától négy-öt pár is el szokott ballagni évente, akkor Kálmán bácsinál ökrei nemcsak egy évet dolgoztak végig.

— Mihálytfa volt az első. Az ökörből szereztük a földet. Két pár szokott lenni. Nagy ibeoézést kaptak, a gazda meg koplalt mellettük, nem mint most. Az eoceri ember ökreit Svájcban kipántlikázták, ez az ember nulláslisztet adott az ökreinek, maga meg korpát evett. Azért mi nem voltunk olyanok, hogy ahogy mondták: A paraszt ember akkor eszi meg a tikot, ha a tik beteg vagy ha a paraszt beteg. (Mi nem gánicát ettünk vasárnap. Egyszer falicitálás volt a királykerti erdőn, mentek iám a szekerek, láthatta volna, hideg búzagánicát ettek zsebbül. Szóval és tettel, a régi emberek többet dolgoztak, szerényebben éltek, most többen vannak az orvosnál, könnyelműen élnek.

— Azt mondta, maguk megadták a gyomruknak, .amit kívánt. Szokott-e kocsmába menni?

— Á, nem. A kocsmába csak az iparos emberek járták. Volt itt a Krausz meg a Hoffmann. Jól megélt a koosmáros az iparosokból meg a sömjéniekből.

Emlékszik-e még Tekintetes Uram, mint vélekedett a tanácselnök a két faluról? Most mit mondhat erről Kálmán bátyám? Megkérdeztem, mert a slöm- júnieket említette.

— Sömjón? Mihályi a ? Mint ég a földiül. A mihályfaiak jobb gazdák, a sömjéniek szabadabbak, néztek, búcsúkba jártak, a műveltség szempontjából előbbre vannak. Nem értenek úgy a gazdálkodáshoz, mart cselédek voltak. Énnekem tudni költött, hogy a tinót félhúsú .állapotban fcöll venni, négyhetis korában boll metszeni, mert ha később, akikor már bikásabb lesz, akkor már gő- bölnek nem olyan jó. ÍDe ez már ibe van fejezve, kéremszépen.

Nem írtam sok újságot, mondhatná az Ür. Igaz, ha a közeli múltban jártam is, százötven évvel hátrébb barangoltam.

545