Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 6. szám - WEÖRES SÁNDOR HETVENÉVES - Radnóti Zsuzsa: Beszélgetés Weöres Sándorral

Igen, a színház, tulajdonképpen a színiház közönsége szenzációt igényel, nem pedig művészi értéket. Olyan politikumot, ami az ő koncepcióit visszhangozza vagy olyan társadalmi jelenséget, színpadi megjelenítést, mint amikkel vitatkozni lehet, úgyhogy színház és művészet nem annyira azonos, mint a jól sikerült lírai vers. Persze a költészetben is megvan az, hogy a közönségtől elszakadva dolgozik többnyire. Teljesen új jelenség, hogy a líra a közönség egy- részét nagyon is érdekli. Vannak olyan versek, amiket pódiumról és színpadiról és mindenhonnan megzenésítve és zenéti énül, kitűnő előadó művésznők, művészek és kitűnő zenés együttesek népszerűsítik. A színháznál ez még azt hiszem, nem következett he, a színház nem vált annyira közüggyé és annyira népszerűvé, mint újból a lira. Ez különben elég meglepő egy lírátlan ikonban, amikar Franciaországban, Angliáiban a legnagyobb költők kötetei 500—800 példányban jelennek meg. Ez a helyzet Magyarországon sokkal jobb, miint nyugaton. Itt nevetséges volna, hegy egy Babits-kötet 500 példányiban jelenik meg vagy egy Kosztolányi-,kötet ezer példányban. Egyszerűen nevetséges volna József Attilát vagy Adyt 500 példányiban kiadni. Nonszensz. Ennyiben a lírának a helyzete Magyarországon sokkal jobb, mint nyugaton.

Es a drámának és a drámaírónak is jobb a helyzete?

A drámaírónak számolni .kell azzal, hogy könyvdrámáját vagy egyáltalán nem adják elő vagy Iha előadják is, csak mérsékelt siker lesz.

Többször mondta, hogy „könyvdráma”. Amikor irta a darabjait, akkor is

arra gondolt, hogy ezek könyvdrámák?

Hogy elsősorban könyvdrámák, de megvan azért a lehetősége, hogy átdolgozott, rövidített formában színpadra is ikenülbessenek.

Tehát akkor nem is várta annyira a lehetőséget, hogy valamelyik darabja színpadra kerüljön?

Nem, az csak úgy idővel keletkezett, hogy színigazgatók, rendezők írtak nekem, hogy ezzel vagy azzal a darabommal foglalkoznak és utána vagy elő tudták adni, vagy nem és a bekövetkezett előadások legtöbb esetben nagyon eltávolodtak annak a drámának a szellemétől, amit én írtam. Egyetlen kivétel talán a Theomachia, amit műegyetemisták, szóval műkedvelők adták elő a Szikéné színkörben. A Theomachia előadásán éreztem, hogy minden sor érthető, minden ki van bogozva anélkül, hogy megcsonkították volna vagy beleírtak volna, kitűnő előadást produkáltak olyan nívón, amit hivatásos színészeink aligha tudnának megtenni. Eddig igazán előadva vagy igazán eljátszva csak a Theomachia volt.

És ennek az előadásnak a stílusa úgy érezte, hogy adekvát volt az ön elképzeléseihez és magához a darabhoz?

Igen. Ügy, hogy többet törődtek a szerzővel és a szerző ízlésével, mint a közönség kívánalmaival. Ez persze egy műegyetemi műkedvelő közönség, hát köny- nyebben meg tudja csinálni, mint a hivatásosak.

619