Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 1. szám - Száraz György: A tábornok XXII. (életrajzi esszé)

„megbízhatóan” kommunistaellenes és antiszemita civileket és klatonákat együtt tömöríti; ebben az időben alakul meg a Kettőskereszt Vérszövetség is, amely csak a katonáké; a Prónay-mapió szerint ekkor még legfőbb célja: „szabad csapatokkal” végezni el a majdani „tisztogatást”. A két titkos egyesületben már ott van az egész „szegedi társaság”, a katonai diktatúra majdani vezető gárdája.

Gömbös július 30-án elhagyja a várost. Előbb — Károlyi Gyulától kapott megbízólevéllel — a feldbachi táborban próbálkozik, de Lehár ezredesnek és a Szmrecsányi-Beniczky féle ligitimista csoportnak nem kell az ő szervező munkája. A proletárdiktatúra bukásának hírére azonnal Budapestre indul, s amikor Horthy augusztus 13-án hadseregének egyetlen gépével Szegedről Siófokra repül, ő már javában szervezi újjá a budapesti MOVE-t. Csöndben, de eredményesen dolgozik egészen a novemberi bevonulásig.

Ez után kerül sor az EKSZ — az Etelközi Szövetség — tulajdonképpeni kiépítésére. „Vezéri Tanács” irányítja, amelynek „láthatatlan feje” Horthy; a társaság „nemzetségekre”, azok „családokra” oszlanak, élükön egy-egy „családfővel”; a megszólítás egymás közt: „testvér”. A tagok esküvel fogadnak sírig tartó hallgatást mind a közös célokra, mind saját részvételükre vonatkozóan. Az áruló büntetése természetesen: halál. (Későhb a „csalódott” Prónay, majd Zadravetz is, megszegik a fogadalmat.) A legfőbb célok: egymást — de elsősorban Horthyt — hatalomba segíteni, és minden erőből biztosítani a következetes irredenta, antiszemita és antikommunista irányvonalat függetlenül a szívből vagy színből netán más utakra tévedő hivatalos kormánypolitikától. Az első, legközvetlenebb cél: Horthynak megszerezni a főhatalmat. Ebben az időben az EKSZ-„nemzetségekben” még legitimisták is vannak, akik hiszik, hogy Horthy — kormányzóként — könnyen visszásegítheti a trónra a „koronás királyt.”

A Kettőskereszt Vérszövetség bővíti akcióprogramját: a „szabad csapatok” feladata lesz az is, hogy felkeléseket robbantsanak ki a megszállt területeken, s így alkalmat teremtsenek „rendcsináló” magyar egységek bevonulására. De ebben a szervezetben nagyobb a belső feszültség :egyes csoportok vezetése a Friedrich-féle „türelmetlen legitimisták” kezébe kerül, noha a központi vezetés Horthy híveinek kezében marad.

Újjászületett persze az Ébredő Magyarok Egyesülete is, de gombamódra szaporodnak a különböző bajtársi és egyéb szövetségek, ligák. Az egyetemi karhatalmi zászlóaljak tagjai jórészt MOVE vagy ÉME tagok. Az „ébredők” szervezete nagy és kiterjedt; viszont „komolytalanabb” a MOVE-nál: ők rendezik többnyire az utcai zsidóveréseket, botrányok és merényletek fűződnek tevékenységükhöz. Amellett a vezetőségben elég sok a legitimista tiszt és politikus.

De mindezeknek az egyleteknek, ligáknak vezetőségében ott vannak a titkos EKSZ-tagok; némelyik teljesen az ő kezükben van. Elsősorban a MOVE, amelynek központja egyben az EKSZ székhelye is.

Horthy egy decemberi fővezérségi parancsban ajánlatosnak mondja az egész tisztikar belépését a MOVE soraiba. A szervezet januári tanácsülésén Horthyné, mint zászlóanya — ugyan ki más szentelné ismét a zászlót, mint Zadravetz páter? — ezeket mondja az egybegyűlteknek: „Nincs egy szerv sem, amely oly közel lenne a Nemzeti Hadsereghez, mint a MOVE.”

1920 elején a kapcsolat valóban már egészen közeli; teljes az összhang a fővezérséggel, ami nem csoda, hisz ott szinte mindenki MOVE-tag. Gömbös

50