Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 5. szám - Száraz György: A tábornok XXVI. (életrajzi esszé)

kanalával a vendéglők ételmaradókaiból összefőzött egy tál levest az ínségeseknek előbb a Kálvin-téren, Végül a Városligetben, öngyilkos-lebeszélő hivatalt is működtetett, ingyenszállodát készült nyitni a hajléktalanoknak — aztán egy- szercsak kiderült, hogy aimit „goromba angyalként” összeordítozott a boltosoktól, vendéglősöktől — ruhaneműt, sonkát, szalámit, „nemesebb” árut —, azt ügyes kereskedőként értékesítette. A kitiltás aligha okozott neki nagy szomorúságot: volt hová lehajtani a fejét, Becsben két villa és egy bériház várta. „Róbert bácsi” eltűnt a pesti utcáról — a szegényei pedig bizonyára megsiratták, hisz amit „fénykorában”, 1927-ben mondott a Tolnai Világlapja riporterének, az igaz volt: „Még egyszer sem fordult elő, hogy ne lett volna ebéd ... Mindenkinek adok enni, aki idejön és kár.”

Áprilisban egy „másik apostol” is föltűnik a képes mellékletekben: Gandhi menetel hívei élén, sót főz a tengerparton, imájus elején pedig már ott kuporog a brit gyarmati börtön udvarán. Csakhát... De hallgassuk inkább Bálint Györgyöt:

„Gandhi megbukott Budapesten, olyan megsemmisítőén, olyan döntően, hogy még Galli-Curci is vigasztalódhat. Pedig Gandhi nem énekelt hamisain, és nem is kért négyezer dollárt azért, hogy láthassák. Általában, Gandhi nem

szokott pénzt kérni. Többek között ezért is bukott meg Budapesten

__Soha

m

ég ,közéleti szereplőről’ nem írtak és nem beszéltek nálunk olyan megsemmisítő Bölénnyel, mint Gandhiról. Még Primo de Riveráról sem. Még Amanullah- ról sem. Még Erdélyi Béláról sem. Erdélyi Béla nem bukott meg. Sőt: rendkívül komolyan vették. Behatóan, lelkiismeretesen értekeztek róla, mint kor- tünetről, mint kórtünetről, mint safőrtíipusról, mint egy dekadens korszak különös és karakterisztikus jelenségéről. Erdélyi Bélát analizálták. Gandhit viszont lesajnálták ... Elkönyvelték könnyedén a .pitiánerek’ közé. Passzív ellenállás, vértelen tömegmozgalom, háziszőttes, ugyan kérem... Még ha legalább kiszimatolható volna nála valami ügyes trükk, valami bravúros panama-féle, ha legalább sejteni lehetne róla, hogy csak becsapja a világot, és titokban, ha senki sem látja, elsőosztályiú hálókocsin utazik, mondén barátnői vannak és oxford-inget visel... Vagy ha legalább már kivégeztetett volna embereket, ha ágyúi és tankjai volnának ... De így? Hiszen ez egy krónikus idealista, egy megrögzött apostol, egy makacs tiszta kezű, egy javíthatatlan szent... Egyesek pedig, igen jóhiszemű entellektüelek ... a kultúra •érdekében aggódnak és óvakodnak Gandhitól. Féltik tőle az indiai angol kultúrát. Félnek a mozgalom veszedelmes, antiintelléktuális jellegétől... Akkor talán igazuk volna az aggódóknak, ha az indiai angol kormány hadbíróság elé állítana mindenkit, akit tetten értek, hogy nem ismeri a Forsyte Sagát

__De így ... utóvégre az mégs

em jelent mély és gazdag kultúrát, hogy a barodai maharadzsának 40 Rolls- Royce-a van... hogy több ezer hindu fiatalember dharleston-nadrágban táncol, hogy több tízezer hindu paraszt lelkiismeretesen éhenhal... De nem is ez a fontos. Mert tegyük fel, hogy Gandhinak nincs igaza... De Gandhi sohasem fogja elérni, hogy Budapesten komolyan bebizonyítsák, hogy tévedett ... Gandhit itt már egyszer és mindenkorra agyonlegyintették ...”

Az olasz futJball-válogatottat viszont nem sikerül „agyonlegyinteni”, május U-ike „fekete nap” Budapesten: az Európa Kupáért vívott mérkőzésen 6:0 arányban kap ki a magyar csapat. A nemzeti gyászt az sem enyhíti, hogy másnap szűnik meg a népszövetségi ellenőrző bizottság magyarországi működése. Briand se vált ki (különösebb érdeklődést a most már hivatalosan is meghirdetett Páneurópa-tervvel; érdekesebb a Graf Zeppelin, amely most dél445