Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 5. szám - Száraz György: A tábornok XXVI. (életrajzi esszé)

ki majd a február 17-én nyílott genfi vámkonferencián Maniu román minisz­terelnök is. Persze, ez most már csak puszta ábránd; ami realitás maradt belőle, azt elsöpri majd a gazdasági válság. * A hágai konferencia utolsó napján, január 20-án Oesterreicher György má­sodéves akadémikus végre föllélegezhet: ekkor hirdetik ki a Ludovikán az első félévi eredményeket. A tüzér másodévesek tantárgyainak száma 23; látszik, hogy nem volt hiábavaló a ,fűrészelés”, a kemény tanulás: 16 jeles van a mi­nősítési lapján, hét jó és egyetlen elégséges, persze az átkozott ábrázoló mér- tanból. Egy tárgyban sem rontott a tavalyihoz képest, de jelesre javított had­seregszervezésből, tereptaniból, híradó szolgálatból és a most már együtt osztá­lyozott torna és vívásból. De — s ez különösen fontos a tavalyi évzáró elégsé­ges -után — jelest kapott szolgálati szabályzatból is. Az öt úíj tárgyból négy — lovaglás és hajtás, harcászat, földmértan, rádióelmélet — jeles, egy — vegytani technológia — jó. Ütegparancsnoka igen jónak minősíti mind magaviseletét, mind tehetségét, magatartását fegyelmezettnek, ruházkodását rendesnek. Egy­ségszáma 83, összeredménye tehát jeles, a 30 főnyi tüzér osztályban a hetedik helyre kerül. iFölvarrhatja tehát a kiváló akadémikust megillető kettős kitün­tetési sávot. Pár nappal később, január 25-én először láthatja közelről miniszterét, Göm­bös Gyulát, aki a hallgatók elhelyezési viszonyait szemléli meg a Ludovikán. A szemlélő elöljáró” civilben érkezik, ő a modem (öltözködés híve, p,uha inget és kalapot visel, divatos bambusz sétabottal. Egyébként most még nem szívesen mutatkozik uniformisban: kínosan hat a honvédelmi miniszter századosi három csillaga a sok aranygallér között. Tábornoki kinevezését majd csak február vé­gén kapja, s akkor kiderül, hogy a sportos zakó alatt mégiscsak vannak ódiva­tú hiúságok: káprázatos és szabálytalan díszegyenruhát tervez önmagának, a felsőbb tisztikar megrökönyödésére: leginkább Ferenc József koronázási uniformisára emlékeztet, ebben pompázik majd Döbrentei-téri szobormása is amelyet Pálfffy György kommunista partizánjai röpítenek a levegőbe 1944 őszén. A „magas látogatás” másnapján, január 26-án a munkanélküliek tüntetnek a Rákóczi-úton, Nagykörúton; össze is csapnak a rendőrökkel. Pár nappal ké­sőbb a kormányzó kihallgatáson fogadja és Sajátkezűleg tünteti ki Polócska József közrendőrt, aki ,bátran állta a küzdelmet a rátámadó zavargók csoport­jával”. A Ludovikán ebben az esztendőben a szokásosnál is több szó esik a „vö­rös bitangokkal” szembeszállt „június 24-iki hősökről”; fölfrissítik az alapki­képzés során már besulykolt karhatalmi alakzatokat, mozdulatokat, puskafo- gásokat, gyakorolják a „főkolomposok kiemelését a lázongó tömegből”; az aka­démikusok pedig még sokszor káromkodhatnak az „együtt tartás”, „készültsé­gi állapot” miatt elmaradt kimenőkért való szívfájdalmukban. Az akadémia erősen készülődik a József nádor féle alapkőletétel századik évfordulójára. Ennek jegyében rendezik meg az idei Ludovika-bált, Horthy és felesége jelenlétében. Szinay tábornoknak most is van hagyomány-építő ötle­tes a bálterem -drapériákkal bevont szögletében, magas ácsolat tetején élőképet áll a Mária Lu-dovika királynét megszemélyesítő úrleány, jobb- és baloldalán a 443

Next

/
Thumbnails
Contents