Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 5. szám - Száraz György: A tábornok XXVI. (életrajzi esszé)

SZÁRAZ GYÖRGY A tábornok XXVI. Oesterreiűher akadémikus és társad számára csak a hagyományos Ludo- vika-bál előkészületei hoznak valami változatosságot. Táncmesteri segédlettel gyakorolják a megnyitáshoz elmaradhatatlan palotást; de igazából akkor le­het jókat röhögni, amikor megkapják az Operából kölcsönzött piros nadrágok, naftalinszagú dolmányok mellé a bodor parókákat, kaokiás álbajuszokat is. Lát­ványnak nem utolsó a lila selyembe burkolt bálanya, a monstrummá hízott Auguszta főhercegnő, de maga a bál — minden fényes külsősége mellett is — igazából nem jó mulatság egy akadémikusnak: túl sok a piros tábornoki lam- pasz, a rendjelekkel ékes frakk. És nem kevés a „kincstári” lányok-asszonyok száma, akiket a táncos nélkül maradás szégyenétől megmenteni: az akadémi­kusok kutyakötelessége. Farsang idején viszont érdekesebbé válnak az esti parancskihirdetések: ekkor olvassák fel az ilyen-amolyan egyletek, szövetségek, polgári körök meg­hívóit; lehet válogatni, a ludovikás táncosokat mindenütt szívesen látják. Van­nak persze „mondáin” mulatságok is, dzsesszmuzsikával, de többnyire cigány­zene szól, rózsaszín tüllbe csomagolt leánykák lengedeznek „békebeli” operett- keringők dallamára vagy pruszlikos-rokolyás-pinoscsizmás honleányok ropják a csárdást a gardemamák szigorú szeme előtt; ám a hangulat, a mindenütt je­lenlevő lampaszok és „pléhgallérok” ellenére is, fesztelenebb, mint a Ludovika- bálon. Nem valószínű, hogy Oesterreicher akadémikus kivette volna részét ezek­ből a társasági örömökből. Későbbi levelei elárulják, hogy sohasem volt szalon­katona. Íme, egy kurta „báli tudósítása” — házi estélyről írta, a meghívást parancsnokától kapta, kitérni nem lehetett —, hadnagy korából, 1934-ből: „Éle­temben ilyen unalmas históriát még nem csináltam végig! Ne gondold, hogy csak a társaság-iszonyom beszél belőlem, azt hiszem, Te is unatkoztál volna. És hozzá reggel 5 előtt nem volt szabadulás. Az egészben csak a látvány ért va­lamit ... Hozzászoktam Pécsett a felvágáshoz ezen a téren, de ilyet még nem láttam. Méter magas ezüst gyertyatartók világítottak az ebédlőben, és még reg­gel 3-kor is egész csomó tál, torta volt megkezdetten. Akkora halak voltak, hogy megijedt tőlük az ember. A Ibüfét Iki is használtam, és ezzel passz is az örömöknek...” Farsang múltával aztán visszazökken minden a régi kerékvágásba. Egy­két érdekesebb tanulmányi kirándulás akad csupán: megnézik a lakihegyi rá­dióadót és az új stúdiót, ellátogatnak a Pesti Hírlap nyomdájába, a törvény- széki bonctani intézetbe, a mátyásföldi repülőtérre. A többi: tantermi és sza­badtéri foglalkozás, unalmas intézeti ünnepségek, gyorsan röppenő kurta ki­menők, március 5-ig. Ez a téli időszak vége, az első félévi zárlat ideje. Oesterreicher akadémikus, akárcsak annak idején a gimnáziumban, nem eről­tette meg magát különösebben. A „nyájban” maradt, de annak inkább az ele­jén: huszonhat főnyi osztályában a hetedik helyre kerül. Tizenkilenc tárgy van 433

Next

/
Thumbnails
Contents