Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 4. szám - Zalán Tibor: Külföldi magyar könyvek - Mózsi Ferenc: Szénaillat száll

Túl a paradoxonon, keveredik ebben a könyvben a költői találat a költői balfogással, filozófiai csillanás a sutasággal, vers a vers-placebóval.

Mózsi költészetében két irány munkál. Egy eredendően romantikus, érzelmileg túlfűtött retorika, s egy nyelvkritikus, az előzőnek ellene dolgozó szenvtelenség, kívülállás, hűvösség a prafcticizmusig. Ez a köztes helyzet csak nagyon ritkán hoz édes gyümölcsöt, legtöbb esetben nehezen élvezhetővé keverednék össze a nagyon különböző ízek. Ha lefordítjuk virágnyelvünket, akkor efclektikusságot kell Mózsi szemére vetnünk.

Mert amilyen könnyed, természetesen szép költői leleményei például a szívvakság, vagy a röghajtásos koporsó, olyan csináltak és nehézkesek lesznek alkalmatlan környezetben a hasonló, de már nem ilyen jól megoldások. Uram című verse nyugodt, tiszta „konzervativizmusával” tüntetőén igazi líra, míg az ellenkező jó véglet a Lati- rovits-hommage-t hozhatnám fel példaként a könyvből. Aki adós, attól várnak. Mózsi Ferencnek még mindig harcolnia kell, bizonyítania kell, (ki kell vívnia a költészete számára a lehetséges* a megérdemelt helyet. Ehhez azonban több irányadó-elemző segítség illenék a nyugati kritika részéről például, mely többnyire — sajnos — elhallgatja őt. Talán, mert nehezen sorolható bármilyen csoporthoz, műhelyhez az ő költői munkálkodása. Középen van — meglehetősen egyedül.

... elvetél a lényeg véletlen légypiszok pöccen bábrázatunkon...

— írja egyik versében nem kevés iróniával és keserűséggel. Az ilyen és hasonló telitalálatok győznek meg arról, hogy kitisztul előbb-utóbb Mózsi költői horizontja, meg- ércesedik valamelyik hangja, a meglévők közül. A programot ő maga fogalmazza meg: „Ablakba a szótárakat, ki a nyelvkönyvekkel a szabadba!”

Ennél pontosabb és keményebb útmutatást nem adhat számára a kortárs, a barát* az alkalmi kritikus sem Budapestről.

384