Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 4. szám - Kovács István: Vitomil Župan: Menüett gitárra (és huszonöt lövésre)
Zupán regénye kicsit Jerzy Stefan Stawinski Csatorna című kisregényére emlékeztet. De nem a „kifutás” reménytelenségében. Stawinski csatornáját egy romváros borítja és kettőszázezer halott, Zupán levegős csatornáját fákkal, ágakkal körülboltozott erdei utak, ösvények alkotják. Stawinski menekülődre halál vár, Zupánéira virágzó tavasz. Mert, noha Berknek csaknem minden ibajtánsa elesik, a partizánhadsereg áttöri a németek harapófogóját, megmenekül, erőt gyűjthet, a diadalmas, nagy offenzívában veheti ki a részét az ország felszabadításából. Stawinski hősednek útja nyírfakeresztek rengetegében ösvényezik szét. Zupán főhőse a spanyol tengerparton üdül, élvezi a napfényt, kortyolgatja a vörösbort, bámulja a gondtalan emberek sokadalmát s gyönyörködik a nőkben, akiknek puszta látványától is megemelkedik a kávéházi .terasz és kiszárad a férfiember torka. A fel-felhullámzó legmocskosaibb tenger, a történelmi idő mossál el ezt a vásári látványosságot. Felidéződik a fekete nő, akihez még a nagy visszavonulás előtt, éjszakánként osont be, hogy izzadt gönceiből kibontsa... És .teremtő megkönnyebbülése semmif éle gyönyörrel nem járt, sőt, idétlen testi másnaposságot érzett a vele töltött éjszaka után. Erkölcsi másnaposságot ... Ezzel már jelezni is kívántam, hogy Zupán az idő és a tér síkjainak váltogatásával építi fel regényét. A jelent az emlékezés keserűvizében feloldott pillanatnyi élmények mossák egybe a múlttal. Ismert technika. Zupán valóban nem szolgál formai, esztétikai újdonsággal, újítással. Nyers őszinteségének, jellemeinek ereje emeli hitelessé a jelenben és múltban hullámzó történetet. A történelmi kort is, amelyben lecsupaszodnak, egyértelművé válnak a fogalmak... (És ezáltal — sajátos módon — értelmüket és létjogosultságukat is veszítik.) A hősiesség .gyakran azonos az együgyű- séggel. Gyönyörűsége telik benne az embernek. Akárcsak Berknek Sabinában, az ütődött paraszlányban. Vagy Antonnak Berk és Sabina konyhai üzekedésében. Vagy a történelemnek Anionban, akivel egy partizán véletlenül elsült géppisztolya végez: „Azok a megbízhatatlan olasz géppisztolyok, hiszen tudjuk, milyenek.” Nem, az 1970-es évek spanyol tengerpartján, a nyugati valutával megfizetett keleti kényelemben, a korzózó nők gyűrűjében, érthetetlennek .tetszik, hogy a szorongató német gyűrű jut Berk eszébe, meg a fegyverropogásra jár menüett... Mert ki emlékszik már a hajdani hóra, amelyet gránáttölcsérek vertek gigantikus, embertelen csipkévé... Amikor nemcsak az idegen ellenséggel kellett küzdeni a csillagos katonáknak, hanem a különféle pártállású honfitársakkal is. Talán« velük a legke- gyetlenebbül... Ki emlékszik? Ha nem emlékeztetik ... Zupán regényében Joseph Bitter az emlékeztető. A Wehrmacht egykor .tisztje, aki megízlelte a jugoszláv hadszínteret. Kis híja, hogy ott nem hagyta a fogott. A két szembenálló fél, a volt partizán és a volt katonatiszt lökésen megférnek á kerek asztad céltáblakörén túl. Nem tesznek egymásnak ®ernrehányást, nem“ mentegetőznek, nem tapintatoskodnak, nem gyűlölködnek. Láts^jjfag még tisztelik is "egymást... Igaz, Joseph Bitter az, aki magyarázni igyekszik a\mjjtat. Tehát: magyarázkodik,. A legáltalánosabb módon és egyben a tegprimitívebbemiá^tó^l^ ,|jűijeiv^ifhozakodik elő: „...Vannak korszakok, amikor úgy törnek ki a báborul^TwmiS'áz árvizek; akkor átcsap a hullám a szomszéd országra is. Rómaiak, kar.thágóiak. Előttük meg Nagy Sándor. A franciák Napóleon idejében. És miért mentek a spanyolok Amerikába? Az olaszokat, már megbocsásson, senki nem .kérdezi1, hogy mit műveltek Afrikában, a Balkánon, Franciaországban. A japánok ügyeit elfelejtették. A dél-afrikai angol koncentrációs táborokról, a búr háborúban (amikor ezek a demokraták kieszelték azt, amit „Vernichtungslager”, megsemmisítő tábor néven ismer a világ, drótkerítéssel körülvéve, a drótban elektromos áram, amikor fegyvertelen nőket és gyermekeket géppuskáztak le), nos erről senki nem beszél”. Mások bűneinek sorolása, hogy saját bűneiket „semlegesítsük”, maga is bűn. Akkor is, ha ürügyén tényeket és igazságokat fogalmazunk meg. Hiszen ki tagadná, hogy nincsen igaza Bittérnek, amikor így folytatja a fenntebb mondottakat: .......azt h iszi, az írek nem foglalnák el Angliát, ha többen volnának? Jugoszlávia is magához csatolta volna Bulgáriát és Albániát, ha nem következett volna be a szakítás Sztálinnal. Abban az időben a görögök is módfelett izgatott voltak. És miért tartja a szor381
