Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 4. szám - Rónay László: A lét ellentmondásai - Juhász Ferenc: A tékozló ország (tanulmány)

István fordítása) Juhász Ferenc lírájában is találunk példát mitikus értelmezésére, ahol a maga kiválasztottságáról szól:

Így születtem, tudjátok-e?

Nem fénytelen!

S aludtam emlői barna csillagán a tejtől részegen.

(Részegen)

Hasonló mítoszi asszociációkat kelthet az Ének az esőhöz, amelyben a termékenység jelképévé váló föld („föld-anya”) az eső hatására válik gazdaggá, adakozóvá:

Ö eső, te ezüsthajú asszony, itasd meg a csecsemő földet csordultig telt emlőid tejével.

Ugyanez a gondolat hatalmas hasonlat formájában jelenik meg az Apám egyik részletében:

Pillantásnál jobb iramban kövér gyapjával elömlik a vihar, s a szennyes habban dörgés dörgésre könyöklik.

Piszkos szőrcsomó-hasával, mint egy megbőszült vad kecske, ráhasal az egész tájra, hánykolódik, morog teste.

Döfköd villám-szarvaival, gyémánt-ágú vad fejével, hirtelen itt-ott is csattan, sistereg a dörgő szélben.

Tömött tőgyét rázza, rázza, s habzik-fröcsköl a tetőkön, vastag fehér tej-sugárban az eső a szikkadt földön.

Az életet adó víz és tej képe nem egyszer együtt jelenik meg:

Pucér rózsaszínű testén fröcsköl a víz, fénylik szára suhog, mint a korbácsütés, csattogó tej-fonalával.

A fiatal suhancok „tej-arcúak”, a három ember, aki apját hazahozza, gyermek-kezű „tej-patakkal”, és jócskán sorolhatnánk a példákat, melyekben a tej mint az aranykori, az idilli békesség jelképe tűnik föd.

De van más értelmezése is. A költői lélek elbizonytalanodása idején, A jégvirág kakasában is kifejező jelkép marad, most azonban nem a bőséget, hanem a tél fagyát jelképezve:

Es jött a dér! Halcsontvázként meredtek az akácok.

Alattuk az ezüst pikkely.

Dermedtek a piros ecetfák.

373