Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 4. szám - Rónay László: A lét ellentmondásai - Juhász Ferenc: A tékozló ország (tanulmány)
Fekszik a magányos, mint beomlott épület, tetőtlen fal az éjben, beomlott remények, tetőtlen vágyak megalvadt szívében, szakállábái a vér buzog, sárga csillagsugár konok szívében, Settenkednek, lopakodnak a többiek is, magányosan az éjben. A költő egyben a jobb lehetőségek, az egyelőre valóra nem váltott álmok sugarát őrzi konok szívében. Az értékek megóvása A tékozló országnak italán legfontosabb morális gesztusa. „... csak így élhetünk tovább? — Ráng ó-gyomorral, s cseppkőnehéz szívvel, megalázva?” — veti föl a kérdést, s maga a kérdezés gesztusa magában rejti a lehetséges választ is. Nem akar így élni! S éppen az ábrázolás és a fájdalom kdbeszélése segítheti hozzá az új, tisztultabb élet-lehetőség megtalálásához! Mert a fájdalom és a szenvedés nem kezdi ki a költő hitét. A burjánzó látomások, egymásra épített érzéstömegek szövetében is tiszta fénnyel ragyog föl elkötelezettsége, hazafisága: Üj hazát? Űj hitet? Hát hova fusson, aki már idenőtt e röghöz? Mit vétettünk, hogy ily bosszúval sújt az Ür, hogy leomlik ránk haragja? Mi vétke volt szívünknek, hogy enszájunkkal megzabáltatja nemző hitünk, hogy nagy ívben szállni nem tudunk öröm tiszta sugár-ködökhöz? S ezt a hűséget, megőrzött hitet csendíti ki a vers befejező négy sora: Ó, ember, a hitedet ne veszítsd el, őrizd meg a lélek nagy hitét! Ki volna nálad nagyobb, nem lehetsz vágytalan, ne tűrd a szenvedést. Ha kell, hát százszor újrakezdjük, vállalva ezt a legszebb küldetést, mert a szabadság a legtöbb, amit adhat önmagának az emberiség! A SZÍV BOLDOG ÉRZÉSE A felhőtlen, tiszta öröm ritkán adatik meg az embernek, hiszen szüntelenül ott leskelődik mögötte a pusztulás, a szenvedés és a halál valósága. A tékozló ország mégis ezernyi változatban fejezi ki az élet teljességét és boldogságát. A hüvelyknyi létben is felvillannak az öröm tiszta pillanatai, melyek italán azért is olyan lázasak és forrók, mert tudjuk, hogy életünk ideje kiszámított: Felhőtlen ég, béke. Béke? Csak a lét egy édes pillanata, egy perc-töredék, meteorhullás az irgalmatlan éjben, egyszer-nyíló virág, bódító-kelyhű, minden századik évben! A költői felmagasodást épp az jelenti, hogy ezeket a szűkösen kapott pillanatokat oly változatosan tudja életessé, teljessé tenni. Talán ez az első nagyobb verse Juhász Ferencnek, melyben a nagyítóüveg alatt figyelt és pontosan ábrázolt vegetáció boldogságát is ki tudja fejezni. A szenvedés árnyékában érti és érzi meg igazén az anyagi világ törvényt sugalló nyugalmát, azt, hogy a látszólagos', apokaliptikus rendezetlenség mélyén felfoghatatlan erők biztonsága izzik: Mert boldog az anyag felszíne, mélye, boldog a magasság, párzás, osztódás, megtermékenyülés, peték, tojások, virágporok hirdetik, hogy bensőnkben a mindenség tüze háborog, szívünkre bár a némaság nagy-talpú kő-gúláit rakassák. A lét öröme húsos szirmokba türemlik, színekben, száz alakban, te boldog nemiség, szemérmetlen, bűntelen őskorok tiszta láza, ember-előtti lét tudatlan, buja, szerelmes magánya, r nekünk csak visszasajgó töredék-tudás, nekünk kimondhatatlan. 386
