Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 4. szám - Juhász Péter: Kolostorok, századok (tanulmány)
Iákban az irodalom művelői nemcsak másolták az egyházi és vallásos tartalmú könyveket, hanem eredeti munkákat is írtak, így például keresztény szentek és fejedelmek életrajzait, a nép életének egy-egy fontos eseményéről szóló elbeszéléseket és krónikás feljegyzéseket. Az állami lét megszűnése után a népi összetartásnak, a folytonosságnak vagyis a bolgár etnikum fennmaradásának fontos előfeltétele volt azoknak az irodalmi hagyományoknak az ápolása és folytatása, amelyek a török hódoltság előtt jöttek létre. A nemzeti újjászületés hajnalán a legtehetségesebb bolgár szerzeteseket a rabságban tengődő nép iránti szeretetük képessé tette arra, hogy a középkori szemlélet béklyóit lerázva, felismerjék az új tendenciákat a társadalom fejlődésében, és megmutassák honfitársaiknak a felszabaduláshoz vezető utat. A világi iskolák megteremtése előtt ők nevelték fel azt az értelmiséget, amely később a nemzeti felszabadító mozgalom élére állt. A közművelődés fejlesztésével, az irodalom művelésével hozzájárultak a bolgár nép nemzeti öntudatának a kikristályosodásához, és segítették kul- túrális fejlődését. A NEMZETI FELSZABADÍTÓ MOZGALOM ÉS A KOLOSTOROK A kolostorok évszázados történetét végigkísérik a bolgár népnek a félévezredes török elnyomók ellen vívott harcai. A nemzeti felszabadító mozgalom idején a kolostorok a népi felkelések központjává, a forradalmi tevékenység bázisává váltak és továbbra is a kulturális és művészi értékek rejtekhelyei voltak. A XIX. századra a papok mellett megjelentek a világi értelmiségiek, külföldön tanult orvosok, ügyvédek és tanítók. Ez a városi és még inkább falusi környezetből kikerült értelmiség lassan átvette a nemzeti mozgalom irányítását. A szervezett nemzeti mozgalom megteremtése például a költő és forradalmár Georgi Rakovszki nevéhez fűződik. Ra- kovszki kívülről jövő fegyveres bolgár csapatok segítségével kívánta felszabadítani hazáját. A papság azonban még ékkor is igen fontos szerepet játszott, különösen a szerzetesek, akik szinte mindannyian a nép alsóbb rétegeiből kerültek ki. Közöttük a szegénylegények és a forradalmárok mindig biztos menedéket találtak. A kolostorok celláiból nemcsak művelt hazafiak kerültek ki, hanem olyan lelkes forradalmárok is, mint Matej, Szergij és Zotik atya, Hariton pópa, Ignatij diakónus, azaz — Levszki, akit joggal neveznek a bolgár felszabadulás apostolának. A népek azonban nemcsak apostolokat szülnek, hanem júdásokat is. A lovecsi forradalmi bizottság elnöke, egy pópa, elárulta Levszkit, és a török csendőrök elfogták. 1873. február 6-án végezték ki Szófiában. Levszki halála után Hriszto Botev újjászervezte a Bolgár Forradalmi Központi Bizottságot és újra akadtak szerzetesek és kolostorfőnökök, akik a nép szabadságharcának szentelték életüket és részt vettek az 1876-os Áprilisi Felkelésiben. Sok kolostor hamvadt el a felkelés során és az 1877—1878-as orosz—török háborúban. Joggal írta Ivan Vazov, a bolgár nép nagy költője: „Drágák nekünk a bolgár kolostorok, az erősségek méltó maradványai, amelyekben elevenen megőrződött a bolgár szellem, hosszú időn át az atyai testamentum kőtáhlái és fészkei voltak, melyekből ki- röppentek a sasfiókák — a -bolgár újjászületés hajnalának hírnökei. A kolostorok — egy oly dicső és örömtelen kor élő és megható történetének jelképei.” 356
