Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 4. szám - Száraz György: A tábornok XXV. (életrajzi esszé)
maszkodva, az akadémikusokat összeszedjük. A tanárokat elküldöttűk a vörös hadosztályokhoz az akadémikusok felkutatására, hirdettünk a lapokban, hó- labdarendszer szerint terjesztettük a felhívást ... Az elért eredmény az volt, hogy 278 akadémikus tényleg be is vonult... Tíz nap alatt készen voltunk az előkészületekkel, s ekkor megkezdődhetett az elméleti, főleg pedig a gyakorlati kiképzés.” Más forrás szerint 283 fő a tanfolyamra összeverődött létszám: 146 ludo- vikás és 137 volt hadapródiskolái növendék, 17 és 21 év közötti fiatalok. Pár nappal később ők lesznek főszereplői a június 24-iki ellenforradalmi kísérletnek. * A rendszer mítoszt csinál 1919. június 24-ből, és a „ludovikás gyerekhősök” szerepe fontos elemként épül be mind az akadémia szűkebb, mind a rezsim szélesebb eszmevilágába. Az 1919-es hallgatók „alhadnagy akadémikusokként” folytatják tanulmányaikat, s az első évfordulón, 1920. június 24-én már le is leplezik a „vértanúk emlékoszlopát” a lovarda és a főépület közötti parkrészletben. A költségeket gyűjtéssel szedi össze Bartha őrnagy, aki „érdemei elismeréséül” megkapja majd a vitézi címet és az alezredesi rendfokozatot, de csak beosztott tanárként működik tovább az akadémián, 1921-ig. Hogy miért, azt majd meglátjuk ... Az emlékmű avatásán megjelenik Horthy, Soós honvédelmi miniszter, József főherceg; és ki más mondaná az ünnepi beszédet, mint Zadravetz István, a „szegedi apostol”, immár tábori püspök: „János apostolt idézem, aki ezt mondta: Non tibi licet! Nem szabad! Ma egy éve ti is ezt zúgtátok a hatalmasok fülébe, Jánosok voltatok ti is, halálra ítélt Jánosok, de erősen zúgtátok a destrukció felé: nem szabad!... A Ludovika hősei ajkukon ezzel a szóval néztek farkasszemet a vörös terrorral és a hazaellenes zsarnoksággal. Ma egy éve kattogó fegyverek és a kiomló vér hirdették a magyar nemzet tiltakozását... A jövőben is ebből a fészekből repüljenek ki hatalmas íveléssel a.magyar sasok, amelyek a magyar határokat és a magyar jogokat keresik. A ludoviká- soknak kell mintaképül szolgálni az egész magyar ifjúságnak ...” És megalakul a „Júniusi Bajtársak Szövetsége”; tagjai évente összegyűlnek az emlékoszlopnál, koszorúznak, beszédeket mondanak, fogajdák a mindenkori akadémikusok díszmenetét. Rendszerint erre a napra esnek az évzáró ünnepségek, szoboravatások; jut belőlük Oesterreioher György tanulóéveire is: 1929. június 24-én avatják a parkban az 1919-ben összetört Ludovika-iszobor bronzmásolatát, december 1-én pedig az olasz Romanelli ezredesnek, a „hős fiúk őrangyalának” emléktábláját a főépület homlokzatán. Meghatározó volt valóban ez a június 24-ike: ekkor vált a Ludoviceum- épület, a nemzeti ellenállás egykori szimbóluma a reakció, az ellenforradalom jelképévé, a kialakított mítosz pedig tudatmeghatározóvá az itt nevelkedett fiatal tisztek nagy többsége számára. Érdemes megvizsgálni mi is történt valójában ezen a napon. Bartha őrnagy a már idézett utólagos jelentésében azt írja: „az akadémia már az akadémikusok összegyűjtése alatt be volt kapcsolódva az ellenforradalmi szervezkedésbe”. Ha a kijelentés érvényét rá és a bizonyára egészében nacionalista tanári kar „kemény magvára” szűkítjük, akkor az bizonyára megfelel a valóságnak. Csakhogy a tisztek egy része a fronton van, más része még 315
