Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 3. szám - Pomogáts Béla: Átutazás életen és halálon (Méliusz József: Tranzit kávéház) (tanulmány)
karesti magyar író „érzelmes utazása” során Üjvidéken, Zágrábban, Velencében, Rómában és a francia Azúr-parton találkozik. Ilyen értékeket képviselnek a vajdasági magyar irodalom alkotó egyéniségei, a személyesen is megismert Miroslav Krleza, a könyvek révén jólismert (és bőségesen kommentált) Montesquieu, Curzio Malaparte és Danilo Kdá, vagy éppen Thomas Mann, akinek emberi alakja a múltak ködéből kel életre, személyes emlékek nyomán. És általános emberi értéket jelent a barátság, az a közvetlen emberi kapcsolat, amelynek Méliusz József világában, jól tudjuk, különösen nagy szerepe van. A Tranzit kávéház úgy is olvasható, mint a barátságok könyve, az utazási jegyzetek rendre beszámolnak az író barátságairól, azokról a közös elvek által megalapozott személyes kapcsolatokról, amelyek számos román író mellett például az újvidéki Bosnyák Istvánhoz, a zágrábi Dorde Zelmanovic-hoz, a párizsi Arthur iLondonhoz, a londoni Cs, Szabó Lászlóhoz vagy éppen a cap martin-i Nemes-Nagel Lajoshoz kötik. E rövid névsorból is kitetszik talán, hogy Méliusz József irodalmi élményeinek és személyes vonzalmainak alakulása valamiképpen összefügg: a barátságot nem egyszer éppen egy könyv értéke és humánuma hitelesíti, s a könyvek olvasatába személyes találkozások, eszmecserék emléke játszik bele. Nem éppen tanulság nélkül való, hogy egy bukaresti magyar író emberi kapcsolatainak hálózata Budapestet, Újvidéket, Pozsonyt, Zágrábot, Párizst és Londont fogja át. Kelet-közép-európai értékekről is szóltunk az elébb: ilyen értéket jelent mindenekelőtt az az autonóm módon fejlődő, a saját lehetőségeit és feladatait jól ismerő nemzetiségi irodalmi és közélet, amellyel Méiusz József a vajdasági magyar írók körében, Üjvidéken találkozik. A Vajdaságban megismert pezsgő magyar szellemiség, a vajdasági közéletben a hivatalos államnyelvvel egyenlő jogokat élvező nemzetiségi nyelvek, a vajdasági magyar írók politikai bizakodása — nos, mindez vonzó élményt jelent. Méliusz József egy erőteljes, szüntelenül gazdagodó nemzetiségi szellemi élettel ismerkedett meg Újvidéken, s a hagyományos kisebbségi közérzettel küzdő bukaresti magyar íróra mindez felszabadítólag hatott. Hasonló kelet-közép-európai érték az emberi egyetemességnek az a tágassága, amelyet Méliusz tapasztalhatott az utazás során. A „kávéházas” könyvek írója korai műveitől kezdve az egyetemesség vonzá- sábon dolgozott, az avantgarde irodalom tanítványaként, Kuncz Aladár, majd Gaál Gábor híveként egyaránt európai és egyetemes horizontokig szerette volna tágítani a kisebbségi élet szűkebb szemhatárát. Ez a horlizonttágítás először is a nemzeti irodalom egyetemességének tudatával jár együtt; de nemcsak a magyar irodalom fogalma jelent nála egyetemességet, hanem az európai irodalomé is: jól tudja, hogy a nemzetiségi sorban élő írónak Párizsra, Rómára, Londonra is tekintenie kell, s Proust, Thomas Mann vagy éppen Curzio Malaparte szellemi örökségével is keresnie kell az összeköttetést. A Tranzit kávéház két epikus rétege — az álom és az utazás — ilyen módon egymásnak válaszol, ez a válasz szabja meg a könyv rejtett építkezését, azt az eljárást, amelynek révén a kettős történetből végül egyfajta polémia is kibontakozik: mindig időszerű tiltakozás az emberellenes hatalmi gépezetek ellen és mindig időszerű vágyakozás egy ésszerűen, humánusan berendezett egyéni és közösségi élet iránt. Ez az eszmei, egyszersapind érzelmileg is erősen színezett polémia már mint regényszervező elv működik, ennek az elvnek a következtében valójában regényszerű struktúrát kap az epikus anyag, minthogy a könyviben felvázolt cselekmény, hogy a regény, persze huszadik századi esszé-regény, amelynek műfaji alakzata eddig sem álom és az utazás hetenként folytatódó beszámoló-sorozata végső értelme szerint regény, persze huszadik századi esszé-regény, amelynek műfaji alakzata eddig sem volt idegen a Város a köd bent vagy a Sors és jelképet író Méliusztól. A Tranzit kávéház igen változatos narratív, illetve reflexív elemekből épül, az útirajz hagyományainak megfelelő élet- és városképek, művészettörténeti beszámolók mellett irodalmi esszékből, publicisztikai jegyzetekből, személyes emlékezésekből és természetesen a megpróbáltatások igen plasztikus ábrázolásából. Nemcsak az utazás okán szerepelhet a könyv címében a „tranzit” kifejezés, a regénypoétikai eljárás is sajátosan „tranzit” jellegű: áttöri és meghaladja a regénytörténet szokásos műfaji 285
