Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 3. szám - Lőrinczy Huba: Kísérlet a gyermekkor mítoszának ábrázolására (Ambrus Zoltán: Tóparti gyilkosság) (tanulmány)
fölemlítése és Agenor alakja jelzi ezt. Spontán kialakult koreográfiát követ a pápista s a „lóformátus” diákok állandó villongása, aihol is a harc végén a győztes .. jól végezve dolgát, ünnepiesen lépkedett el barátaival, mint ahogy a király vonul el udvarával a shakespeare-i drámákban.” A létharc, későbbi nyers küzdelmek előjátéka ez — sugallja Ambrus a tanulságot, ám az igazi mutatvány Agenor fellépésével kezdődik. Különös színjáték, egyszerre valóságos és jelképes álarcosdi ettől kezdve a történet, a lét nagy dolgai: barátság és szerelem, küzdés és szenvedés, játék és halál villannak fel kicsinyítő, torzító tükörben. Nem önmagával, szerepével azonosul a Füvészkert két összeesküvője (korántsem véletlen fogás itt a „vörös álarc” — „fekete álarc” szánekdoohés helyettesítő eljárása), és — megfelelően „az Élet utánozza a Művészetet” Oscar Wilde-i paradoxonénak — olvasmányaiból, színházi élményekből szervez mítoszt kettejüknek Agenor. Pista lenyűgözése a legfőbb szándék, de önnön szórakozásáról is gondoskodik ekként. Szent szövetkezésük, titkos társaságuk — akár az élet — haszontalan és céltalan, ámde épp így mintázhatja kicsiben a felnőttkor „játékait”, a szép, az örökkévalóság szempontjából mégis értelmetlen iparkodásokat. Mindaz, minek Pista részese lesz, merő szemfényvesztés, jól rendezett komédia, ő azonban tragédiaként éli meg némelykor, s gyötrelmed a tóparti gyilkosság hallatán fokozódnak mardosóvá: „Ép, egészséges fiú voltam, s ha az aggodalom néha lázassá tett is, nem betegedtem bele abba, hogy folytonosan csak az iszonyodás és a Tettegés foglalkoztatott. De ezekben a hónapokban az alvajáróhoz Hasonlítottam: a lelkem egészen másutt járt, nem ott, ahol voltam; ezekben a hónapokban kevésbé éltem, mint amennyire szenvedtem.” Komédia és szomorújáték lényegi rokonságát, a két minőség egybefüggését nem először sugallja Ambrus Zoltán, példázza ez is — akár a Solus ervs históriája — a dolgok felcserélhetőségét, teljes relativizmusát. Nagy iskola Gombos Pistának az Agenorral kötött barátság. Vele és általa léphet át a boldog tudattalanból a tudatosba, veszít el egy nyugalmas, idilli világot, hogy megsejtsen valamit cserébe az emberi lélek és a létezés titkaiból. Az történik vele — mutatiS mutandis —, mi Robert Musil Törlessével: „A fejlődés egy szakasza lezárult. A lélek új évgyűrűt kapott, mint a fiatal fák..Agenor segedelmével, láttán egy elvarázsolt, színházzá vált világnak jut Pista részleges önismeretre, kezd meditálni önkéntelen szerelem és barátság, küzdelem és boldogság, szépség és szomorúság rejtelmein, sejt meg valamit az élet céltalan és értelmetlen dolgaiból, játék és halál összefüggéséről- A majdani felnőtt személyisége és világképe kezd már formálódni benne. Nem akárminő leckét kapott — tisztában van ő maga is ezzel: „ ___annyira szenvedtem, amennyire csak egy ostoba kisfiú tud szenvedni; aki még o tt tart, hogy — mert őt akármilyen csekélység boldoggá teheti — szeretné boldoggá tenni az egész világot. De talán nem szenvedtem hiába. Akkor tanultam meg: uralkodni magamon, és nem szólni arról, ami bánt, akármi forrong bennem... ami a hasznos tudományok közül alighanem a leghasznosabbik. Akkor tanultam meg, hogy sohase szabad dicsekedni, mert ez a másiknak mindig kellemetlen. És akkor tanultam meg, hogy a részvétet azok érdemlik meg a legjobban, akik, mikor szenvednek, hallgatnak, „mint a sír”... Hogy mindezt idejekorán megtanultam, Agenomak köszönhetem. .. és mindig hálával gondoltam Agenorra.” Túl a lelki méltóság, az önfegyelem imperatívuszán egyebet, fontosabbat is örökül hágy Pistára a nagy barát, e pajkos fabricator doli: megőrzi jóllehet mindvégig személyiségének titkát, mégis megsejtet valamit lénye végleteiből, felvillantja játék és halál, művészet és elmúlás különös összefüggését. Életre szóló lecke ez is. Akár Az ismeretlen birtok Frantz de, Galais-jának, lételeme Agenornak is a játék, az örökös komédiázás. Nem éri be a napi próbákkal, esti fellépésekkel, kis színházak sokaságának építésével; színházzá, játékká válik benne és körötte az egész világ. S örökös vígsága mélyén — furcsa ellenpont — ott komorlik folyvást a halál. Ki is hívja ezzel rövidesen Gombos Pista idegenkedését: „... nagyon nyugtalanított azzal, hogy a legszívesebben csupa rejtelmes vagy rémes dologról szeretett beszélni: szellemekről meg minden rendű és rangú lidércekről, sírboltokról és kísértetekről, főképpen 280
