Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 3. szám - Lőrinczy Huba: Kísérlet a gyermekkor mítoszának ábrázolására (Ambrus Zoltán: Tóparti gyilkosság) (tanulmány)
a — regényben név szerint is említett — Schopenhauerével: „A gyermekkor az ártatlanság és boldogság ideje, az élet édene, az elvesztett paradicsom, amelyre egész hátralevő életünkben vágyakozva pillantunk vissza... ennek a boldogságnak az az alapja, hogy a gyermekkorban egész létünk sokkal inkább megismerésiből, mint akaratból áll, amely állapotot a külvilág minden tárgyának újszerűsége csak erősíti... A gyermek ártatlan és tiszta látása a részletekben olykor az emelkedett szemlélődés kifejezését éri el..Ámde nem csupán a gyönyörködő nosztalgia, a felhőtlen emlékezés szólal meg A tóparti gyilkosság ívein. Ellenpontozza e dallamot a jelenben mind idegenebb, az életben jóvátehetetlenül megcsalódott és kiábrándult Ambrus mélységes melankóliája és rezignácdója. Az az ember sóhajt vissza itt önnön múltjába, idézi meg a gyermekkor mitológiáját, magánvaló örömeit és szorongásait, ki — röviddel utóbb s tőle szokatlan nyíltsággal — így vallott egy Bársony Istvánhoz írt levelében: „Abba a korba jutottunk, kedves Pistám, a mikor az emlékeink már mindinkább megtelnek szomorúsággal és egyre kevesebb szeretet marad körülöttünk”, az ,,új emberek sokaságának mi örökre idegenek leszünk”, illetőleg: „...az érzékenységünk még teljesen ép, de már túl vagyunk azon, hogy vigasztalódást találhassunk uj reménységekben.” Csendes kivonulás, jelképes szecesszió ez a kisregény az Ambrus számára mind ridegebbé, otthontalanabbá vált világból, visszavarázslása az eltűnt időnek, de az enyhület, a valódi feloldódás és megnyugvás reménye nélkül. Titok, nyugtalanság, rémület les az emlékező re a gyermekkor paradicsomában is, a lét kifürkészhetetlen talánya, céltalansága, értelmetlensége bámul reá a boldogság kellős közepén. önkéntelenül bár, de találkozik ez a rezignált exodus, a mű múltba pillantó melankóliája az európai szecesszió törekvéseivel is. Személyes hajlandóság és kordivat véletlen összertímelése ez. „... van a szecessziós regénynek egy erősen impresszionisz- tikus vonulata — Pók Lajos megállapítását idézzük — (...), amelynek témája többnyire a gyerekkor, a furcsa szomjúságokat, szomorúságokat sarjasztó ifjúság, ahol olykor a köznapi élmények, tapasztalatok is a rejtelmesség, a kísértetiesség holdudvarával jelennek meg.” A „menekülő” realizmus egyik variánsát ismeri föl e műfajban Poszler György, a lelki emigráció, a belső kaland szükségét, a lázadást a szürkévé, titoktalanná, mítosztalanná vált világ ellenében. S nem csupán a szecessziós regényben és novellában nyert polgárjogot a gyermek öntörvényű pszichéjének, különös, zárt mikrokozmoszának ábrázolása. Hódított a téma a lírában, sőt, a tudományban, a megújulni vágyó pedagógiában és pszichológiában is. Bestsellerré vált a svéd írónő, Ellen Key könyve, A gyermek százada, múlhatatlanul fontos szerephez jutott ez az életszakasz Sigmund Freud elméletében. Gyermek- és kamasz- hősök sokaságát teremtette meg az európai és a magyar irodalom. Előlépett Rilke Malte Laurids Briggéje és Musil Törless kadétja, az ismeretlen birtokot sóvárogták Alain-Foumier csodára szomjas regényalakjai, vásott kölykök tűntek föl utóbb Cocteau és Richard Hughes műveiben. Lezajlott nálunk is a századelőn az új téma „honfoglalása”. Kötetté formálta A szegény kisgyermek panaszait Kosztolányi Dezső, versben, novellában, lírai hevületű publicisztikában vallott „a bilincsbe nem vert em- ber”-iől, „az igazán igaz isten”-ről Ady Endre, hogy Szép Ernőt és Színi Gyulát, Csáth Gézát és Török Gyulát már ne is említsük. Ambrus Zoltán könyve, A tóparti gyilkosság is ebbe a vonulátba tartozik, bizonnyal nem egészen függetlenül az ifjabb kortársak inspiráló hatásától; netán még Bergson és Freud teóriáinak beszüremlé- sével is számolhatunk. Mégsem e téma honi és európai divatját tekintenék az ő legfőbb ösztönzőjének, hanem a nagyon is személyes okokat. Az öregedő, jelenéből kiesett ember egyszersmind spontán és tudatos vágyódását a gyermekkor idilli, napsütötte tájadra, nemkülönben azt az igényét, hogy az elveszett édenre is rávetítse szkeptikus, agnoszticista felfogását. S alkalmas a téma az ambrusi világkép befogadására: megfér benne boldogság és kiábrándultság, gyönyörködés és irracionalizmus. Vidéki és fővárosi emlékek vegyülnek A tóparti gyilkosság lapjain. Debrecen szülöttje volt Ambrus Zoltán, s bár a család hamarosan a mai Bihárkeresztesre költözött, nem szakadt meg kapcsolata a cívisvárossal. Vakációk sokasága hívta vissza, 277
