Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 3. szám - Molnár Miklós: Schmidt Milován processzusai (próza)

lánnyá, csuklóba, percegve megreped, dereka elpattan. Ha támad a nyelvi tájfun (második változat): Söhmidt Milován nem állhat négykézlábra a dikó alatt, nem mászhat Jézus Krisztus hímporában, hogy zokogva lerágja a Megváltó műtyúkszemeit, nem keringőzhet boglárkás mezőség közepén csipkeruháfoan, távírógép-szalagokat nyeldesve. Szorong a puhogatott padlódeszkán, s nyeli a szófából alápotyogó afriktörmeléket — ámbár inkább epedára volna éppen gusztusa. Dülledt szemű, dundi négyéves kislányként is szembeszegülhetne az intemális szóortkánnal, s nyilakat eregetne hájas, szótfosó körmeneti asszonyságok hátába. Fölhágna ama meszkál-lfennsíkra, alhol kitépett nyelvű meztelen bestiák feszülnek távírópóznákon: a kommunikáció nyelven túli pucér mezői, kontextuális legelők csorda népek számára. Legeletük délibábjában karaván ver fényes porfelleget: zsamlés izmú, homokos bodybuilderek illóolajokat, virágporokat, onfikus egyházi esáblöttyöket görgetnek irdatlan fémhordókban.

Söhmidt Milován az ünítkezés apóriáin emésztődik: mély, antik fájdalom hasogatja ex-tarkóját, ex-lágyékát, ex-bokáját. Vizelési és székelési ingerek csiklandozzák, viszketnek a szaporítószervei. Még csak nem is nevethet, amputálta ezt a készségét. Fölnéz égboltozatának megereszkedett deszkáira, nyomravezető jelet keres. Miféle régiókba hatoljon, hogy megszabadulhasson drámai terheitől? Ki-, be- és alávonulása kruciális problémapontok halmaza. Féregléte csakúgy szorongató, mint féregentúlisága, féregeninnenisége s a köztes procesz- szusok. Kulcs kellene; jelentéseim angyalai, hozzám! Sorakozó, takarni a taka- randókat, vezényszóra felpörögni: egy-két-há-négy! „Az üdvözítést még nem kezdtem el, a lét próbaköve a rothadás, mondta a kométás” — sziszegi Schmidt- Saimsa Milován, és százszámra kreálja a gondolati csődöket, hogy tehetetlenségét kom-kom-lkompenzáilja. El kellett volna tüntetnem a nyomaimat? Ha alagutat fúrna a falakba, ha áthatolna a falakon túlra (feltéve egy falakon túli világ létezését), ha eljuthatna más szobák más ágyai alá, idegenek menedékzugaiba, miféle ragacsos nyomókkal találkozna?

önmagát szörnyű féreggé ütvén, Söhmidt Milován kísérletet tesz szub- kanapális térzsugorulatának megerőszakolására, feltárására és újradefiniálására (hogy dugpápák, álkirályok, műkritikusok, parazita agyzsibbasztók fölé kerekedjen). Etióp bölényvajjal kenegethetné loknis bogárhaját, ködgomollyá változhatnék, mindaddig örvénylőén gyűrűzve, míg lázáros szemű niggerként új létezésre nem senken. Lázáros szemei korábbi önmagáit tükröznék: meg kellene semmisítenie tükreit? Tudná-e túlpartra vetni önnön képtelenségét? Az innenső, a folyvást szakadó parton vétesse magát szürke állományba? Pánikba csavarodik, kapálódzik azték tollaival; nincs szüksége szépliteratúrai kiskeddre, hogy ráaraszoljon a pergamenre, és újra meg újra leírja:

„Egy kórházi reggelen történik, amikor időzített babkávés vagonok, avas fegyver szállítmány ok és onirikus szövegkonténerek indulnak n-edik vakvágányokról (beszállni sehogyan sem lehetséges), hogy Sanisa-Schmidt Milován- Gregor szoláris zacclovas és hullámügynök megelégeli a kerevet alatti világ terhes némaságát, elmeháborító csendjeit, túliparti zajreminiszcenciáit, vakító tüköremlékeit — s részint mert menteni akarja irháját s dobhártyáját, részint pedig mert meghaladta Gregor Samsa létezésmódját, konzervált tartósságát, ki- kezdhetetlenségét és fölfejthetetlenségét, bármikor színre szólítható látszatpre- zenciáját, s mert példázatos kedve lelohadt: ha netán új fent körültekint is — tejcsászárnőjének végleg fölesküdve — egy új létdimenzióban, vajon felkínál- ja-e magát még egyszer világi és egyházi hatóságok illetékességének és autoritásának? Mert csíki a csuki, és kinn is farkas, benn is farkas, és mert vissza256