Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 3. szám - Száraz György: A tábornok XXI(V. (életrajzi esszé)

Ennyi „fekete-sárga” lihegés, úgy látszik, már sok egy kicsit a hevesi főispánnak. Ravaszul kezdi: Auguszta főhercegnő, a „fenséges zászlóanya” márványba vésett szavait idézve „a magyar honvédség iránti meleg rokonszenvé- ről”. E szavak „a magyar nemzet szívéből fakadtak és teljesen összeforrnak a magyar nép érzelmeivel, amelynek a magyar honvédség mindig dédelgetett kedvence, szeretett’gyermeke volt...” iFejérváry honvédelmi miniszter érzi, hogy nem jó irányiba mennek a dolgok, újból poharat ragad: „A T. előttem szóló oly kegyes volt kifejezést adni azon rokonszenvnek, amellyel a nemzet a honvédség iránt viseltetik. Tudom, hogy rokonszenvet nemcsak a honvédség, hanem a hadsereg iránt is érez . .. Tudom azt is, hogy a jó egyetértés és rokonszenv az egész országban megvan a polgárság és katonaság közt, és ha azt némelyek tagadják, akkor az nem felel meg a valóságnak...”

Ám a diplomácia most már csak olaj a tűzre. Zemplén megye országgyűlési képviselőije nem kerülgeti a kását: ,bizonyos történelmi tényeket” regisztrálva mondja, hogy „aki a nemzeti katonai nevelés történetét ismeri, tudja jól, hogy éhben a kérdésiben a kormány és a nemzet hosszú időn át ellentétben állt egymással”; hisz amikor „Buttler és a többi lelkes honfiak” megteremtették a lehetőséget, másutt „afelett disputáltak”, hogy „minden tudomány magyarul taníttassék-e magyar tanítók által vagy sem, s a rendek inkább lemondtak az iskola felállításáról”, semhogy „tetemes áldozatokkal a nemzetiség lassú elütéséhez segédkezet nyújtsanak”. Végezetül pedig — póharát Nyiíry iskolaparancsnokra, a „kitűnő katonára és jó magyar emberre” ürítve — kijelenti: „Ma ebiben az iskolában magyar katonákat nevelnek, kik a haza iránti hűséget a királyhűséggel a legszebb harmóniába egyesítik, s kik... vérükkel és életükkel fogják védelmezni a magyar nemzeti államot minden megtámadás ellen”.

Ezután egy bohócszám következik: Pintér Sándor nógrádi képviselő kifejti, hogy ő ugyan nem ismeri „gróf Buttler János 'biológiáját”, de miután „e nagy férfiú” azokat is részesítette „alapítói cselekvésében”, akik „a magyar egyik legősibb ágálból, a palóc nemzetből származnak”, csak arra gondolhat, hogy a gróf „lángoló hazaszeretetében az atavizmusnak kellett megnyilatkoznia”; ezért — „ősei szokásához híven” — ő most „Ukko, a föld Istenének poharát” emeli, s ekként benne is „az atavizmus nyilatkozik meg”... Fejérvárynak (bizonyára elege van, gyorsan poharat ürít a Buttler-szobor alkotójára, koccint a jelenlevő növendékekkel, aztán a Rákóczi-induló hangjai mellett végetér az akadémia „második avatása”.

A honvédség nagyobb arányú fejlesztése elmarad, így 1906-ra megszűnik a tiszthiány, a Lúdovika és a két hadapródiskola évente körülbelül 2&0 új embert ad a csapatoknak, holott a „természetes fogyaték” pótlására 130 is elegendő. A honvédelmi miniszter megpróbálja elérni, hogy a „fölösleget” felhasználva a közös hadseregbeli magyar tisztek ekkor mintegy 25'—26 százalékos arányát megváltoztassák; hisz ekkor a közös ezredek legénységének 42 százalékát Magyarország adja. (Becsben a magyar intézetekben végzett fiatal tisztek gyatra nyelvtudására hivatkoznak: hisz az eddig átvettéket is osztrák csapatokhoz kellett vezényelni, hogy valamennyire megtanuljanak németül. 1906 decemberében pedig a közös hadügyminiszter bejelenti, hogy „a rossz előléptetési viszonyok miatt” megszünteti a magyar awatású tisztek átvételét a közös gyalogosapatokhoz, s a lovassághoz is csak öt volt ludovikást hajlandó átvenni évente.

A honvédség továbbfejlesztésének — és vele a magyar tisztképzésnek — következő állomása az önálló tüzérség megteremtése. A kérdés 1905-től napi249