Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 3. szám - Száraz György: A tábornok XXI(V. (életrajzi esszé)
eSketésre” neim lesz szükség ... Madarász József „egységes erkölcstan” oktatását javasolja, erről aztán megint lehet vitatkozni, hisz az ethosz alapja nem a vallás, hanem a filozófia, így aztán mégiscsak szükséges a bölcsészet oktatása ... December 11-én — aznap vonul be Sahlick Kassára, két nappal később lépi át Windisdhgrätz a nyugati határt — folyik tovább a vita: vajon nem sok-e a kertésznek előirányzott fizetés, és nem kéne-e az orgonamester elnevezést zongoramesterre változtatni, ha már úgyis elmarad a vallásoktatás ... Végre mégiscsak megszavazzák a javaslatot. Mészáros megköszöni — hisz ebből az iskolából áll majd elő „azon üstökös, melynek látásánál fog kezdődni Magyarország boldogsága” —, és rohan északra, hogy, mint ígéri, Schlick tábornokot egy schluckra lenyelje. A Közlöny december 12-től közli a kinevezéseket. Főigazgató változatlanul Luberth ezredes, akinek eszében sincs, hogy ideutazzék Gráfenbergből, ahol alkalmas időben kiújult reumáját kúrálgatja; így aztán a szervező munka Petzelt József aligazgatóra marad, aki a pesti egyetem mértan és vízműtan tanárából lett alezredesként a főtanoda gazdája. A jelentkezők bevonulnak, lezajlanak a felvételi vizsgák — és január 5-én Windisdhgrätz hadserege a Lánchídon át bevonul Pestre. De Petzelt, szegény, ott, az osztrákok orra előtt mégiscsak megtartja január 7-én a megnyitó ünnepséget. Üdvözli „szeretett honunk reményvirágait” az „oly nagy áldozatokkal épített dicső, pompás épületben”, s ígéri, hogy szerető atyaként szenteli magát „erőteljes, virágzó és általános” fejlődésüknek, „szelídséget és engedékenységet hathatós szigorral párosítva”, e honnak „édes reményére”... De az osztrákok hamar észbekapnak. Egy nappal később a Ludoviceum már katonai kórház, tanárok 'és növendékek szétszélednek. Volt, aki hazament, volt, aki Debrecenbe a kormány után. öt növendékről tudunk, akik a visszavonuló feldunai ihádtesthez csatlakoztak s egyazon ütegnél, tüzérként küzdötték végig a szabadságharcot. A Ludoviceum épülete a Bach-korszakban megmarad katonakórháznak. 1851 decemberében fölmerül a terv: elmegyógyintézetté alakítani. De a helytartó, Albrecht főherceg nem enged: maradjon csak végleg a katonai kincstár tulajdonában. Amikor Ferenc József 1852 nyarán országlátó körúton veszi szemügyre „velszi tartományát”, az épület egy időre börtönné is válik. Ide hozzák a poéta Vadhott Sándort a „lázító nép(költő” Sárosy Gyula rejtegetéséért, s itt-válik végleg elmeháborodottá. Az ő felesége, az írónő Csapó Mária tudósít Noszlopyék 1853. március !3-i kivégzéséről is: amikor férje látogatására a Ludoviceum elé érkezik, a „szederjes képű káplár” egy másik bejárat felé tereli, „titokteljesen integetve és hunyorogva apró szemeivel”: az ezredes úr nem akarja, hogy a nagysága megijedjen, hisz „még ott függenek mind a hárman, s bizony az, kérem alássan, nem mutat valami szépet...” 1852-ben a császár úgy dönt, hogy a Ludovika-alapítványt” adják át eredeti rendeltetésének”: fordítsák magyar ifjak nevelésére az osztrák katonai tanintézetekben. Hogy miféle ^magyar ifjalkról” is van szó, az kiolvasható Bach belügyminiszter 1853 augusztusi leiratából: mivel őfelsége még ebben az évben alapítványi helyeket óhajt adományozni bizonyos fiatal embereknek, hogy „ezzel jutalmazza atyáik különös érdemeit”, utasítja a hatóságokat: lépjenek fel, hogy az alapítványozók teljesítsék „vállalt kötelezettségeiket”; ahol több nem lehetséges, ott legalább a kamatolkat.lkell „a legnagyobb eréllyel” behajtani. 1853 őszétől folynak az eljárások az alapítók ellen. A felháborodás túl 240
