Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 3. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)

tulajdonsága szerint értek a meglepetések, vagyis nem mondta meg, hová in­dulunk, én pedig ráhagytam magam. Az olvasóval is hadd játsszam valamics­két. Nézzük együtt társam rejtélyes tekintetét az autóban, kérek, kék szemeit, melyek tele vannak titokzatos álmodozással, nézzük sovány, mozgékony alka­tát, mellyel cáfolja azt a hiedelmet, hogy minden vidéki vezetőember kövér és komótos. Nem mond előre semmit, csak — Hát, Pistám, így van ez Költő úr! — meg ehhez hasonlókat. Itt mindent ő ismer, s csak ő írhatná meg ezt a világot igazán. A közeli Mesteriben régi és új nevezetességeket mutat meg. Az ódon, ezer évéhez öregedő templom belső falai zölden penészlenek, kívül az ácsolt harang­láb kidűlőífélben annyira, hogy a gyerekeket a harangozó öregasszony nem engedi közelébe. Jaj, de szerettem harangozni; a kisharang kötelét ff élkarral húztam, a nagyot kettővel, s szinte röpködtem a levegőben, lábujjhegytől a mennyezetig emelkedtem és estem néhányszor föl-le, s mikor már a kötélen csüngtem csupán, a kongás egyre lassult, lábaimat a kőpadlónak feszítve újra húzni kezdtem, így ringatóztam a harangzúgásban. Újabb nevezetesség a mesteri melegfürdő, meg a héthatáron híres öregle­gények, akik nem léptek be a szövetkezetbe. Kapujukat zárva találtuk. Azt mondják, éjjel-nappal dolgoznak, s annyi marhájuk van, hogy csak fölváltva tudnak lefeküdni. Üj házat építettek a régivel szemben, de nem lakják, az ab­lakok helyén tégla, ők meg ott élnek abban az istállódban. Minek dolgoznak ennyit? Idegen örökösöknek? Autónk ugyancsak megtfarolt a dűlőúti sárban, a mesteri környéki pince felé majdnem leragadtunk. Az egylházashetyei Berzsenyi téesz vezetősége, Ke­rék Lajos elnök, Vajda Lajos elnökhelyettes borkóstolóra hivatalos Kocsi Ká­rolyhoz, a szövetkezet párttitkárához. Mi is szívesen látott vendégek, hiszen valamennyien, ahogy tapasztaltam, évődő barátságban vannak D-vel. A pince módra vall, mint általában ezen a környéken, a félihegy-dombokon a többi is. A láva nem tudott kitömi, csak fölpúposítóttá a földet s tüzét a borba szubli­málta. Keveset ittunk, inkább kóstolgatva társalogtunk sokfelé érdekes és ér­dektelen dologról. — A betonos istállókban az állatok elkedvetlenednek — mondta Kocsi Károly. D tudhatta, ez a legjobb alkalom megismernem őket, hiszen ők gazdálkodnak a régi Berzsenyi-birtokon, igazán érdekelhet. Hirtelen megvilágosult bennem a döntés: ezt a vidéket Berzsenyi nyomaiból írom meg. Hát akkor induljunk a közeli Sömjénbe! Ott töltötte fiatal házaséveit a tekintetes úr. Néhány év után megint visszakerültem, s kíváncsian tudakol­tam, változott-e valami azóta. Még alakoskodásra is hajlandó lettem volna: én vagyok Berzsenyi, s Nikláról visszajöttem elhagyott birtokomra. Az utcán meg­találtuk az óriás, szemüveges tanácselnököt. Elvitt bennünket a Berzsenyi-pin­céhez. Renoválták látogatásom óta, akikor még olyan volt, mint egy várrom, hatalmas vatíparajok zöldelltek fedetlen padálásáról. S íme, elmúlt a szégyen, megcsináltatták félmilióért. Fönt egy terem és egy kisebb szolba, alul a föld alá nyúló pince. Igaz vagy nem, azt mondják, bíráló cikkemmel én is hozzájá­rultam, hogy most bükkffahasábok égnek a kandallóban. Arra gondoltam, jó lenne itt huzamosabban elidőznöm, s annak lenne a legnagyobb pikantériája, ha Berzsenyinek innen írnék rendszeres beszámolókat, elbeszélgetnék vele ma­gányomban még arról is, hogy a padláson egér Zörömböl, miegymás. Dömölky Lídia tőrvívó világbajnoknő családi bútorai között ülnék. Aztán elmennék a tanácselnök barátjához, akinek új présháza mellett van egy régi pince, elné­zegetném, mint most is az enyhe novemberi alkonyaiban. Zsuppja majdnem 198

Next

/
Thumbnails
Contents