Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 2. szám - Száraz György: A tábornok XXIII. (életrajzi esszé)

Megszűnik az általános hadkötelezettség, a toborzással kiegészülő zsoldos hadsereg legmagasabb szervezeti egységei a hadosztályok, amelyek magasabb kötelékbe össze nem vonhatók. Tilos tehát a vezérkar újraszervezése, a ősapa- tők csak belső karhatalmi feladatokra és védelmi háborúra alkalmazhatók, kiképzés és fegyverzet ehhez igazodik: a gyalogos egységek nem kaphatnak nehézgéppuskát, akna- és gránátvetőt, gyalogsági ágyút. Gyorsan mozgó alakulatokként kizárólag lova.s és kerékpáros egységek szervezhetők. Némi lehetőséget nyújt a rendőrség és csendőrség számára engedélyezett magasabb létszám, a csempészés meggátolására felállítható fegyveres vámőri testület és a Duna nemzetközi fontosságára való tekintettel fenntartható — de nagyon korlátozott felszerelésű — folyamőrség.

Nyár végén még egyszer aktivizálódnak a különítményes erők: a nyugat- magyarországi konfliktus idején, mint a „vörös” Ausztria ellen küzdő „szafaa$ csapatok”. De a vezérek egymásra is acsarkodónak, s a helyzetet legjobban jellemzi, hogy amikor Gömbös közvetítőiként Héjjas Ivánhoz utazik, egykori védencei most már .az ő meggyilkolását tervezik.

Az októberi második királypuccs felszínre hozza a hadsereg belső ellentéteit. Lehár ezredes — és vele a dunántúli csapatok egy része — IV. Károly mellé áll, Ostenburggal együtt. A felső tisztikar habozik, fél, a „lajtai bán” Prónaynak esze ágában sincs, hogy irregularis „hadseregével” hátlbiatámadja a Budapest ellen vonuló kar lista csapatokat. Igazából megbízhatónak a most már egy érdekű Horthy és Bethlen számára csak a MOVE vezette fegyveres karhatalom látszik. Gömbös mozgósítja az egyetemi zászlóaljakat, teljhatalmú kormánymegbízottként — és nyilvánvaló ellenőrként — működik a főparancsnok Nagy Pál tábornok mellett.

A királypuccs összeomlása végleg tisztázza a helyzetet. A tisztikar most már láthatja, ki az úr az országban. A hajthatatlan legitimisták nyugdíjba kerülnek vagy — mint Lehár ezredes — emigrációba mennek. A lojális szegedi csoport átmenetileg ismét fölénybe kerül, de a valódi helyzetet Kozma Miklós naplóbejegyzése tükrözi: „Az októberi puocs elodázta azt, ami később bekövetkezett, hogy Bethlen a ballasztnak érzett fajvédőket léghajójából homokzsákként kidöbálja.”

A „második hatalom” is „konszolidálódik”. Gömbös egyszerre pártvezér, a MOVE elnöke és a titkos vezérkar, az EteOiközi Szövetség „vezérintézője”. Az onnan is kiszorult Prónay tömören állapítja meg: „Az EKSZ a Gömbös vezette maffia kezébe került.” Amikor pedig a feloszlatott különítmények helyéibe — de most már belügyminiszteri, illetve főispáni alárendeltségben — elkezdik a polgárőrségek szervezését, azoknak magvát a ,,MOVE-lövészek’’ alkotják, többnyire volt különítményes tisztek parancsnoksága alatt.

*

A nagyhatalmaik követelték, hogy 1921 decemberére szereljék le a sorozott legénységet. A végrehajtás viszont akadozott, főként azért, mert az ősztől kezdődött toborzás során mindössze 200 önkéntes jelentkezett. Igyekeznek tovább- szolgálatra bírni a fegyverben lévőiket, de a 12 óv túlságosan riasztó. Soroznak is titokban, folyvást ismétlik a toborzó akciókat, de az egész 1027-ig tartó időszakra az jellemző, hogy még az engedélyezett legénységi létszámot sem tudják elérni. Ezért is érzik oly fontosnak a katonai hatóságok a levente-intézmény kiépítését.

160