Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 2. szám - Czakó Gábor: Eugémia (két részlet)

— Nyilván. Ki nem gyűlölte? De honnan tudija?

— Hm. — Titokzatosságával a pszitíhiáternő úgy őrizte fölényét, mint hátradőlt a székén.

Dzseki eltemette arcát valamint szégyenét kiürült mancsaiba. — Hátrányos helyzetű gyermek voltam.

— Nő, nő, nő! — És minden nő fekete! Esetleg barna vagy szürke! — olvasta a tényeket az orvosnő a páciens fejére a képernyőről. — Ödipusz komplexusa van egy olyan anya iránt, aki a tudatalattijában a boszorkány archetípusát testesíti meg! Mégipedig a rossz értelemiben vett boszorkányét!

— Jaj, jaj és jaj! — zokogott Dzseki, továbbra is az érdekei mentén. — Borzalmas gyermekkorom volt! Anyám maga szoptatott, és merő önzésből utána sem helyezett el a korszerű gyermekintézmény-hálózatban. Gonosz is volt. Például direkt azért szerzett egy kutyát, hogy jogosult legyen a kutya- pótlékra, amiből nekem vett mindenféle Ínyencségeket, szegény foxi pedig maradékokon tengődött. Ha jól akart lakni szegény állat, patkányt kellett fognia magának. Anyámon olyannyira eluralkodtak a reakciós érzelmek, hogy állandóan pusziigatott, és ilyenkor összefutott a nyál a szájában. Ezt ő maga vallotta be nekem, nem sokkal azelőtt, hogy elütötte a vonat.

— Prehisztorikus kannibalizmus.

— Mégis eldobott! Másfél éves koromban tíz napra a szomszédasszonyra bízott, mert törökországi társasutazást nyert a Márkakupak sorsoláson! A szomszédasszony fürdetett! — bömbölte Dzseki.

— Világos. És maga most ezt kompenzálta a kupakfaamdisítással. Meggyógyult.

— Nem ! — sikította Dzseki. — Hadd maradják miég egy kiosit! Még beteg vagyok! — Átugrott az asztalon és beleült dr. Szabó Paraszolvencia ölébe. — Végezzen velem némi anyai pótcselekvést! A Filogenetikai Alaptörvény értelmében kötelessége! Az ödipuszkomplexu&cwn még nem múlt el.

— A jelen esetre viszont a Kriminálpsziűhiátríiai Törvény vonatkozik, — hárította el ridegen a doktornő.

— De hát az anyámat már nem ölhetem meg! Elütötte előlem a vonat!

— szögezte le a tényt meglhatottan Dzseki.

— Na jó, — hajolt meg a könyörgés és a tudomány logikája előtt dir. Szabó Paraszolvencia. Az inoessus-játékfban még benne lett volna, — évek óta gyakorolta ikernővérével, Szábó Vehemencia ápolónővel —, de hát egy férfival?

— Megfürdetem és semmi több!

Behozatott egy gyerekikádat, lecsutakolta benne a páciensét, aztán kiállította a szabadulólevelet.

Dzseki — súlyosan megsértve a Törvénytisztelésá Törvényt — a szabadlábra helyezés elől kiugrott a nyílászárón. Épp»en időben, mert megérkezett a Kriminálpsziehiátriai Intézetbe a Körzeti Konzumiidióta és a „Budapest— Szófia—Loren” termelőszövetkezet osökkentértelmű tagjainak küldöttsége.

A delegáció csak Dzseki hűlt vizét találta a rendelőben. A tagok egyértelműen és haladéktalanul tapSesikolui kezdtek benne; nem formálisan, hanem érdemiben lefröcskölték a doktornőt. Szegényke sikoltozott, demokratikus intézkedést sürgetve ellenük. A Körzeti Konzuim-idióta ugyan védelmébe vette, ám nála a kétfrontos harc nem csupán szólam volt, hanem szilárd, elvi gyakorlat ás, így kinyilvánította:

— Az elmés dolgozók a Degenerációs Törvény védelme alatt állanak!

124