Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 12. szám - Száraz György: A tábornok XXXII. (életrajzi esszé)

doggá teszi „a két hadsereg között a háborúiban megalapozott és jelenleg is fennálló viszony.”

1930-ban vége a Raj na vidék megszállásának, előtérbe kerül a német—osztrák vámunió kérdése, vége a Stresemann-féle óvatos külpolitikának. A polgári pártok felborítják a koalíciót a szociáldemokratákkal, a Brüning-féle „hivatalnok-kormány” veszi át az irányítást. A „keményebb” politikai vonal most már bizonyos német— magyar együttműködésre vezet a genfi leszerelési tárgyalásokon. De a birodalmi változások hatása erősen érezhető a dunai államokban, így Magyarországon is: fokozódik a „nagynémet” propaganda- és szervezőtevékenység.

Bleyernek még 1928-ban sikerült újabb engedményeket kicsikarni a kormánytól: 1929 őszére a „C-típusú” — csak német nyelvoktatásra kötelezett — iskolák nagy része vegyes tannyelvűvé alakul át.

De hamarosan következik az 1930-as népszámlálás, amelynek eredménye a Ble- yer-vezette csoport elégedettségét egy csapásra megszüntetni. Kiderült ekkor, hogy az 1920-as népszámlálás óta a magukat német anyanyelvűnek vallóik száma 551 211-ről 476 630 főre — az összlakosság 5,5 százaléka — csökkent. A németség tehát tíz év alatt elveszítette eredeti állományának 13,2 százalékát, mintegy 100 ezer főt, a természetes szaporodást is számítva.

Bleyer — aki annakidején „leírta” az elmagyarosodott városi németeket — most már a „paraszti törzset” látja végveszélyben: a népszámlálás adataiban az erőszakos magyarosítás bizonyítékát látja, nem ismeri el a természetes asszimilációt. Most szakít véglegesen a deutsch-ungar koncepcióval, s kiadja a jelszót a verlorene Söhne, az „elveszett fiák” visszahódítására, a „pusztító” asszimilációs folyamat megállítására. Most már itt is, ott is kong a vésziharang, egymás ellenében. A magyar falukutatóik Baranyát emlegetik, ahol az „egykéző” magyarság természetes szaporulata 6,4 százalék, míg az ottani sváboké 9,7-re emelkedett. A német egyetemekről hazatért ifjú „volikstumskampferek” viszont statisztikái felméréséket készítenék a „valódi népi állományról”, s megállapítják, hogy az elmúlt tíz esztendőben a német szaporodás 7,6 százalék volt, jócskán alatta a 9,6 százalékos országos átlagnak.

Ezek a „völkisch” ifjak alkotják a Bleyer elnökletével alakult titkos vezérkar, a Deutsche Arbeitgemeinschaft legharcosabb csoportját. Megtagadják a szellemi közösséget a Volksbildungsverein Gratz Gusztáv féle legális és lojális vezetésével, ideáljuk a deutsche Volksgemeinschaft, a német népközösség, amely határoktól függetlenül foglalja magába az egész németséget, s amelynék vezető ereje Németország. „Német hűségük” csak a tájhoz köti őket s nem annak idegen lakóihoz, idegen történelméhez, kultúrájához. De nem kívánkoznak a telepes ősök elhagyta óhazába, hanem azt akarják, hogy maga a Birodalom jöjjön ide, la „német munka civilizálta” földre. Ezek az „új emberek” már most készen vannak a „völkisch” ideológia „feldúsított” náci változatának gyors befogadására.

Magyar oldalon is nő a nyugtalanság. Mind több szó esik a sváb falvakat időről időre ellepő „birodalmi vándormadarakról”, a „guruló márkáról”, Bleyer titkos kül- kapcsolatairól, összjátékáról a szomszéd államok német nemzetiségi vezetőivel. A csöppet sem oktalan gyanakvás megmerevíti a hivatalos álláspontot is: 1932-re megáll a nemzetiségi iskolarendszer fejlődése. A társadalmi szervezetek névmagyarosítási kampányt szerveznek, hazafias jelszavaikkal: a hivatalokban, fegyveres testületeknél, iskolákban ez már-már erőszakos jelleget ölt. Magától értetődik, hogy ezt a német propaganda felhasználja a kényszerasszimiláció bizonyítására. Növekszik a gyanakvás még az asszüimilánsök iránt is; Szabó Dezső nemsokára már azt hangsúlyozza, hogy Petőfi Sándorból „ezer évben egy születik”, Bleyer Jakabból pedig „egy év alatt ezer”; éppen ezért: „a jeles Ipolyi” német származása miatt „nem kockáztathatjuk a magyarság biztonságát, jólétét, jövőjét hatszázezer német kezébe, akiknek talán nyolcvan percentje titkos vagy nyílt Bleyer Jakab”.

Bármilyen furcsán hangzik: a 30-as évek kezdetén a német nácizmus előretörésében sdkan a „pángenmánizmus” ellenszerét, az „egészséges német—magyar kapcsolat” helyreállításának lehetőségét vélik felfedezni.

1133