Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 12. szám - Száraz György: A tábornok XXXII. (életrajzi esszé)

November 7-én — két nappal a Hitler-puccs előtt — a sajtó hírül adja, hogy egy bizonyos „titkos szerv” a Bethlen-konmány elmozdítására készült, „bajor és osztrák horogkeresztesek segítségével”. A csoport vezetőjét, Gömbös fajvédő pártalapító társát és barátját, Uhun Ferencet épp akikor tartóztatják le, amikor Münchenibe indul, Hitlerhez. Fogsága raásodnapján Horthyhoz intézett memorandumban számol be Dudendorffal, Hitlerrel és másokkal folytatott tárgyalásairól; tagadja viszont, hogy Gömbösnek, akit titkos kormánylistáján a honvédelmi tárcára jelölt, része lett volna az összeesküvésben.

A szál — ha tovább gombolyítanák — messzire vezetne, hisz a Ludendorff-kap- csolat nem szakadt meg 1920-ban. Horthy még 1920-iban Münchenibe küldte Janky alezredest, állandó összekötőnek; 1922 májusában a német tábornok Kozma Miklóssal tárgyalt, 1923 februárjában pedig Becsben találkozott Siiménfalvy ezredessel, a Kettőskereszt Vérszövetség igazgatójával, Horthy személyes megbízottjával.

Két nappal a letartóztatások után, november 9-én kirobbant a müncheni puccs, amely Hitler számára a landsbergi börtönt és a Mein Kampf megírásának lehetőségét hozza. Uilain érdekében viszont megmozdul Gömbös, Kozma Miklós, Eckhardt, Bajosy-Zsilinszky, az egykori Feidl-kormányt buktató „politikus fogorvos” Csiilléry. A tovább vezető szálakat gyorsan elvagdossák, Ulain ép bőrrel szabadul. 1926-ban majd védőügyvédként szerepel a frankhamisítási ügyben, amelyben ismét felbukkan Ludendorff neve.

Bethlen jól tudja, hogy a konispiróciósdi könnyen veszélybe sodorhatja a gazdasági konszolidációhoz olyannyira szükséges nyugati kölcsönök dolgát. De egyéb okok is kényszerítik, hogy Ludendorff-emlegette „sorsközösséget” elhanyagolva, több gondot fordítson a német kormánykörök hangulatára.

Az okok között ott van a magyarországi német kisebbség dolga is.

Bár ebben az időben külön utakon halad a német és magyar külpolitika, nem kétséges, hogy Németország — bármilyen kormány vezesse is — potenciális szövetségesnek számít a versailles-i békerendszer elleni, most már nyilvánvalóan hosszadalmas, katonai kalandorkodással meg nem vívható küzdelemben. Az pedig már bebizonyosodott, hogy mind a weimari köztársaság politikusai, mind a Csehszlovákiához, Romániához, Jugoszláviához került német kisebbségek vezetői élénk figyelemmel kísérik a magyar nemzetiségi politikát. Kánya Kálmán, a külügyminiszter helyettese 1923 nyarán csúfolódva jegyzi meg Kozma Miklósnák: ezeknek a németeknek nem elég a Ruhr-vidék gondja, még a budafoki sváb elemi iskola miatt is fáj- dítják a fejüket...

De amikor ezeket mondja, már vége a nyílt türelmetlenség időszakának: nyilvánosságra hozták a Bethlen-féle „4800-as” nemzetiségi rendeletet, amely kimondja az állampolgárok faji, nyelvi, vallási egyenlőségét, liberális szellemben szabályozza a nyelvhasználatot, biztosítja a nemzetiségi iskolák, művelődési és gazdasági egyletek szervezésének jogát. Ezt rövidesen követi a Klebalsberg-féle iskolarendelet, amely három iskolatípust engedélyez: az A-típusban a tanítás a kisebbség nyelvén folyik; a B-ben vegyes a tanítás nyelve, ,míg a C-típusban magyar, de kötelező a kisebbségi nyelv oktatása.

Bleyer Jakab a Bethlen-rendelet alapján kezdi el a német mozgalom újjászervezését. 1924 nyarán megalakul az Ungarländischer Deutscher Volksbildungsverein, a német népművelő egylet. Politikamentes társaság ez — ami azt jelenti, hogy tagjai között ott van minden politikai árnyalat a baloldal kivételével —, vezetőinek feladata pedig az, hogy elsősorban kulturális és iskolaügyekben képviseljék a német kisebbség érdekeit. Az ügyvezető elnökhelyettes Bleyer, az elnök viszont — a kormány óhajának megfelelően — a szepesi szász polgárcsaládból való tudós és ex-kül- ügymiiniszter, Gratz Gusztáv, (ö adta 1920-ban, bécsi követként a hamis útleveleket Ludendorff küldötteinek.)

A két vezető személyében is meghatározza az egyesületben kibontakozó két irányzatot. A sváb parasztiivadék Bleyer és társai a szepesi polgár Gratzot inkább asszimiilánsnak tartják, mint németnek, s valóban: szerepe közvetítő, némiképp el1129