Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 12. szám - Száraz György: A tábornok XXXII. (életrajzi esszé)

A IV. évfolyamon ismét szaporodik a tantárgyak száma: most már 38 tárgyból osztályoznak, mindkét félévben.

Oesterreicher György teljesítménye az első időszak fokozatos javuló tendenciája után — emlékezzünk csak, így volt ez a középiskolában is — a harmadév után megállapodott, most már egészen egyenletes. A 38 tárgy közül mindkét évben jeles osztályzatot kap 27-ből. Ide tartoznak a különböző szabályzatismereti tárgyak, a tüzér szakkiképzés tárgyai, általában a technikai és szakszolgálati ismeretek, a hadseregszervezés, tereptan, katonai földrajz, föidmértan, mechanika és fizika, irálytan, lovaglás és hajtás, csapatpedagógia, bolgár nyelv; de kiérdemli a jelest történelem és hadtörténelemből, jog- és államtudományiból, nemzetgazdasági és társadalmi ismeretekből is — s ez, úgy tűnik, már megfelel későbbi személyes érdeklődési körének. Nyolc tárgyiból kap majd ugyancsak mindkét félévben jó osztályzatot, mind olyan, ami azelőtt se nagyon érdékelte: gyalogsági fegyverismeret, egészségtan és egészségügyi szolgálat, általános fegyvertan, felsőbb mennyiségtan, harcászat és persze — ábrázoló mértan. Két tárgyból — lóismeret, híradó szolgálat — jelesre javít az év végére, katonai közigazgatásból viszont ugyanekkor csak jó osztályzatot kap a félévi jfeies után. Mindössze egy tárgyból ront az előző évek teljesítményéhez képest: vívásból és sportból most csak jó az eredménye. Az ív alján viszont ott a bejegyzés: „Különös ismeretek és ügyességek: atléta, tenis, aki.”

Ütegparancsnoka, Prónay őrnagy jónak értékeli magaviseletét, tehetségét igen jónak. A magatartás-rovatban ez áll: komoly, úri. Elért egységszáma 142 az első félévben, 143 a másodikban. 21 főnyi osztályában tartja a hatodik helyet, gallérján pedig a dupla kitüntetési sávot, egészen a hadnaggyá avatásig.

Egyenletesen, szépen „futja” az utolsó évet, akár annakidején az óbudai gimnáziumban. Teljesítménye kiemeli a rangsor alsóbb régióiban nyüzsgő szürkék tömegéből, de nem tartozik a „stréberek” mindenben jeleskedő, utált kasztjához sem. Jány, amikor átfutja az osztályzatokat, valószínűleg elégedetten kanyarítja oda az aláírását.

*

A Ludovikán természetesen emelkedik a szakmai színvonal, a hadseregfejlesztés követelményeinek és nagyobb lehetőségeinek megfelelően. A szellem azonban most még nem változik, legfeljebb ridegebbé válik, az új parancsnok egyéniségének megfelelően. Jány sem tűri a politizálást. Pontosabban, a „politikum”, amelyhez ragaszkodik és amelyeket megkövetel: az Isten, Haza, Legfőbb Hadúr régi „szentháromsága”, a rendszer és annak ideológiája iránti feltétlen hűség — méghozzá a legkonzervatívabb értelmezés szerint. Aligha tetszik neki a Gömbös képei te „új szellem”, s bizonyára felháborítja a rangsortábláziat, az előléptetési rend megszentségtelenítése: a belé- ivódott elölj áró-tisztelet se tudja közömbösíteni a századosból „operett-tábornokká” avanzsált „politizáló katona” iránti megvetését. Amikor jelenteni kényszerül miniszterének, valami olyasmit érezhet, mint majd 1946-ban, amikor a kaposvári szűrő- táborban egy „hadnagyi disztinkciót viselő egyén” merészeli ‘kihallgatni őt, a vezér- ezredest! De a Gömbös iránti ellenszenv mélyén ott lehet az is, amit jobb ki nem mondani: hogy amíg ő 19-ben a csehek ellen hadakozott, azalatt Gömbös meg a többi „politikus” kapitányocska a szegedi korzón játszotta a rettenthetetlen hőst, s egyikük sem látott soha egyetlen fegyveres Lenin-fiút, mégis fenntartották maguknak az ítélkezés — sőt: a megbocsátás! — jogát!

Jány — csakúgy, mint a „régi iskola” törzstiszti eine .agyrésze — bizonyára a

„gombosi példa” demoralizáló hatását látja abban is, hr egy vezánkari százados a

VKF 2. nyilvántartó alosztályától — bizonyos Szálasi ' c — neki is el merészeli küldeni Üt és Cél című, a felsőbbség engedélye nélki .nyomtatott politikai firkál- mányát. Igen, most már minden kapitányocska politikai karrierről álmodozik...

Ha nem is kedveli Gömböst, akiből mind jobban kiütközik a Mussolini-imitátor, vilószínűleg imponál neki az igazi Duce, az olasz—magyar „fegyverbarátság”, s nyilván nincs ellenére a „természetes szövetséges” Németországhoz való közeledés. En1123