Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 12. szám - Császár István: Gyilokjáró (novella)
tészt azoknak az ostobasága, akik azt hiszik, hogy az életjel élteti az élőt... Vagy talán csupán azon múlik az egész, hogy milyen eszime nevében engedjük szabadjára, milliók fölött, az emberben várakozva rejtőző poklot?.... Hogy csupán antiszemitizmus lenne? Ez az elképzelés talán megfelel néhány egyszerűen gondolkodó zsidónak. Miért voltak évekkel ezelőtt olyan állandóan visszatérő álmaim, mint például hogy ott állok talpig csíkosban valami vasúti raktárépület előtt, egy sohanemlátott lágerban. A kapun begördül egy teherautó, megáll, háttal a beton rámpának, gyerekek lépkednek ki belőle szelíden és kábán, mint birkák a vágóhídon, közönyös, fásult gyakorlottsággal gyengén megérintve a tarkójukat, a Jó Pásztor gondoskodásával befelé terelem őket a sötét raktárhelyiségbe, vagy mibe... Ott bent a homályban, háttal nekem, asszonyok állnak, fekete, vastag gumikötényben, egy hosszú, horganyozástól fénylő bádogvályú előtt... És csend és fáradtság... Amint egy-egy gyerek odaér az asszonyok mellé, ezek megfogják őket, és a gyerekek eltűnnek a széles hátuk mögött és én régóta tudom, hogy valami iszonyat történik velük... Hát persze: nyilvánvalóan elvágják a torkukat. De nem ez az igazi iszonyat, hanem a csend, az unalma?, egyhangú mozdulatok, a titok, meg az, hogy én benne vagyok és már ki tudja rryióta teszem a dolgomat... Felébredve az ilyen álmokból, izzadva; felébredve sokszor egy még kínzóbb valóságba, egy pillanatig arra gondolok, hogy az én gyerekeim valamelyike is ott volt a többi között, aztán rögtön azon töprengek, hogy miért álmodok ilyeneket. Mi a fenéért vagyak háborodott Aljosa Karamazov, aki úgy éli ki a maga gigantomániáját, hogy azt hiszi vele történt minden, ami a világon valakivel megtörtént? — Miért lennék és a szeretet fasisztája?! — ordított váratlanul Rév Zoli. — Miért hordom én magamban?... Miért mondhatom el magamról, hogy semmi sem áll távol tőlem; ami embertelen?... Tudod mi a fasizmus?... Az úgynevezett hétköznapi élet. A hétköznapi élet ésszerűsége! Az, hogy a szomszédot meg kell ölni! Hogy a szeretőmet meg kell ölni! Nem az ész uralma, hanem... talán mégis az ész tökéletes uralma a létezésnek az ész által nem birtokbavett... és talán nem is bir- tokbavehető része fölött. A fasizmus az ész diadala. A fasizmus az ész életellenes álma. Tudod miért mondta nekem Ágh Pista, hogy a szeretet fasisztája vagyok? Tudod, az ember igyekszik kitölteni a rendelkezésére álló teret. Én is igyekeztem kitölteni, mintha ember lennék. Sőt! Igyekeztem kitágítani a teret! És, hát miben lehettem én fasiszta? A szeretetben, a szerelemben! Hát ócska kis házifasiszta lettem. És elpusztítottam Alizt! Elpusztítottam módszeresen, csak azért mert szeretett... és ez elviselhetetlen volt. Mert én soha nem szerettem magamat. Alizt mindig hábo- rodottnak tartottam ... És olyan megvetően bántam vele, mint az elmegyógyintézeti ápoló a bolonddal. Nem embernek tekintettem, hanem csak ostoba anyagnak. Magamat is ostoba anyagnak tekintettem ... Tulajdonképpen, ez a fasizmus ... Mindegy, hogy minek nevezik egyébként. A fasizmus, az ész uralma az anyag fölött, Tudod, beszélgettem egy képzőművész, egy alkotóművész tyúkkal... ö azt bizonygatta, hogy minden a fej; és a kéz csak végrehajtja a fej parancsát... Mert a fej készíti a tervet... Nem hiszek az ilyen tervekben... Engem az ilyen tervek már megloptak ... A kéz és az anyag alkotják a világot. Mindig visszabiifögöd a kérdést. ... Miért nem írok; Nemcsak, mert az írás tisztán a fej, munkája ... Neked való!... Neked, aki az alaktalan világ helyett mindig világot akarszt alakítani!___ — És a zene? — kérdeztem. — Mit tudsz te a zenéhez? — kérdezte Rév Zoli és valami egészen furcsa hangon röhögött. Igen röhögött az én hősöm, akit kezdetben szerettem volna holmi magasztos figurának ábrázolni — Mit tudsz te a zenéhez? ... — Fene rossz kedvedben vagy — mondtam. — Állandóan azzal jössz, hogy mit tudsz, mit tudsz ... Ám, Rév Zoli boldogtalanul végignézett ott a kazánházban rajtam és végül elnevette magát. — Mit tudsz?---- Először mondtam, mióta itt vagy. Nem szokásom az ostoba szó ismétlés. Mit tudsz te a szóismétlésekről. Taknyos — mondta, mint egy gyereknek. 1107
