Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 12. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)

Életem képe ez. — Már elestvélyedtem,

Béborult az élet vidám álorcája!

Még két mulatótárs van ébren mellettem:

A szelíd szerelem hamvadó szikrája,

S bús melancholiám szomorgó nótája.

Szerte Antal szeriont a Mailáttih-óda „első három strófája a magyar költészetnek talán leihlet ettébb alkotása... A harmadik strófa utóm az ihlet megszűnik és a verset a költői rután viszi tovább.” öt a kárpáti magasból való indítás késztette erre. Én ítéletét neon osztom, ha még a három versszak hatalmasságán vele együtt ámulok is. A gondolat kifejezési szüksége következtéiben, mint a Kárpátokból aliázühanó Váglnak, meg kell nyugodnia torkolata félé. Mert mit alkart mondani Uraságad? Valamikori ereje fogytám Mailéiül zengje helyette Széchenyi István dicséretét. Ezáltal az idézett gyönyörű sörök kihagyása jogos, hiszen csak a szót szaporítaná, s ezt az Ür belső tamiáosra meg is tette, így az ihlet csak egy lélegzetvételre csappan, hogy aztán újra bírja a legfelső hangokig. Hadd gondolkodjak a végleges változaton, s onnan az első flonmára hadd tekinthessek! Mástól kölcsönzőm az egymásba rakott sziklatömbök hasonlatát, és csupán azt teszem hozzá, a vers három szdiklatömfo. Az elsőben, s mindkét változatban ugyanazon szavakkal — testi és szellemi állapotát mondja ki:

Mailáth! poétád éneke leng feléd,

Nem mint a rohanó Vág, mikor árjait A Kárpátok közt zúgva szórja

Tört jeget és köveket sodorván;

Csak, mint az alkony enyhületén kalász —

Párnáján pihenő lyányka szelíd dala Üdvezli a várt est nyugalmát,

S a hegyek ormai közt mosolygó

Holdat, midőn már csend fedi a mezőt,

S a pásztorkalibák gőze a völgybe szállt.

Mailáth! poétád napja húnyik

S nem ragadoz dala árja többé.

Zord monumentalitás és a szelíd szépség olyan ellentétes együtüéibben, hogy a végső tartalmat meghazudtolva látom. Mire panaszkodik, hiszen ereje teljében remekművet gyújt? Vagy talán csák addig képes, mint a nagy renddel kezdő kaszás, s majd aztán vékonyabbra fogja? Fokozni valóban nem lehet, de a mértéket tartani kell — ezt tudta a Tekintetes Ür, mákur a második tömbbel bajlódott. Amit miár említettem, azt a részt kivágta, s amit benne hagyott, átfogalmazta. Versideái akikori mivoltát többé nem szorgalmazza, de hajdani önmagával biztatja Maiüáfhot, tesrtámentumiot ír:

Tündér tükörben nyílt nekem a világ S mint egy Pygmalion szobra, ölem hevén Életre gyűlni látsza honnom,

S annak ivá kebelem sugalmát.

1091