Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 11. szám - Dane Alighieri: A Pokol ötödik éneke (Lőrinczi László műfordítása és jegyzetei)

S miként jajongva szállnak föl a darvaik és ír a testük hosszú sort a légbe, úgy láttam jönni árnyát egy csapatnak az említett szelek közt sírva-kérve;

így mondám: — Mester, (kik azok a lelkek, kiket ily szörnyen sújt e lég sötétje?

— Amott az első, (kiről hírt szerezned

ébred a vágyad — mondta erre nyomban, — a császámője volt sokféle nyelvnek. Buja bűnökben megátalbodottan,

hogy bármi vágy szabad, törvénybe rótta; azt hitte, hírét így óvhatja jobban. Szemirámisz ő; s olvashatni róla,

hogy Ninuisnak volt örököse, neje, s a szultán földijének uralkodója.

Amannak önhalála lett szerelme,

jó Sdcheus hamvát is megtagadva; az meg a céda Kleopátra lelke.

S látod Helénát, kiért annyi bajra

fordult sok év, s nézd nagy Achilleust ott, kit végül szenvedélye vitt a harcba.

Ládd Párást, Trisztánt —; s még ezerje hullott neveknek, ujjal is mutatta őket: nekik a szerelem halálos út volt.

Amíg így haKthatám a régi hölgyek és lovagok nevét hű doktoromtól, már fájdalmak és kétségek gyötörtek, s kezdém is: — Költő, legjobb buzgalomból s oly szívesen beszélnék ama párral, mely fönt lebeg, bár szól hatalma tombol. És hozzám ő: — Várd meg, amíg az árral közeire jutnak; és a szerelemre, mely szárnyuk is, kérd őket jönni által. — S mihelyt a párt a szél felénk terelte,

mozdult a hangom: — Ó ti árva árnyak, egy szóra jöjjetek, tiltást se szegve! — Miként galambok, kik epedve szállnak

szilárd és sima szárnnyal fönt az égen, mert édes fészkük melegére vágynak,

Didó sorából így váltak kä értem, a dühödt Jégen át felénk repülve, mert hathatós vala nyájas beszédem.

— Ö szánalomnak szíves lelkesültje,

ká értünk jöttél le e borzadályíba, bár földed színe tőlünk véresüilt be, ha hallaná a mindenség királya,

imádkoznánk, hogy kísérje a béke, aki gyötrelmeinket, íme, szánja.

Mit kérdezni kívánsz velünk beszélve,

meghallgatjuk, s készen vagyunk a szóra, míg el-elosöndesül a szél erólye.

Egy várost laktam születésem óta, a tengerparton, hol a Pó kiterjed és követőit magához karolja.

Ámor, ki minden szívet rabul ejthet,