Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT BABITS MIHÁLY - Kántor Lajos: Babits és az irodalom lelkiismerete (tanulmány)

hanem esztétikai íelfogása, a Masszicitás védelme is — szemben a formabontó avanit- garde-dial (amelynek, Kassák oldalián, Nádiass József például híve volt). Ne felejtsük azonban, hogy „a nyers erő kultuszának” ostorozása másfajta értelmezést ás kaphat, a már akkoriban megnyilatkozó nacionalista-fasiszta törekvésekkel szemben; Babits a „szellemiség kincseit” félti a kartárs magyar irodalomban ugyancsak, mert úgy látja, hogy „éppen nemzeti tekintetek gyorsítják” e veszélyes folyamatot: a parasztság őserejére való hivatkozás „a fiatalabb és európai eredetű kultúrmagyarság” értékeit veszélyezteti.

Érthető viszont a szocializmus híveinek,, aktivistáinak heves tiltakozása e babitsi tételek ellen. Nédass József, aki a Tanácsköztársaság alatt a budapesti Vörös őrség propaganda osztályának volt a vezetője, a nemzetköziséget másképp, természetesen osztály-alapon értelmezi, s a szocialisták nevében készeresen súlyosnak nevezd az Írástudó árulását, „aki nem a Cselekvésért árulja el az Alkotást, hanem a Kétkedésért. ö nemcsak a Szellemet árulja el, amely helyett csak egy régi emléket szolgál, hanem elárulja az Életet is...” Nádaiss következetesen képviseli a Korunkaan a Babits-ellenességet.

Az írástudók árulása — az írástudók kiárusítása cím önmagáért beszél; a Baum- garten-díjak kiosztását kommentálva a cikkíró visszatér a pár hónappal korábbi gondolatokhoz, sőt most már névre szólóan, durva, sőt mélyen igazságtalan minősítéssel intézi él nem csupán a Baumgarten-alapítvány kurátorát, hanem a költőt, az embert is. „Búcsúzzatok el iBahiits Mihálytól — írja Nádass 1929 elején —, búcsúzzatok el tőle, egy ismeretlen jár már fcöztetek. A reákoió és sovinizmus embere”.

De hát mi is történt az 1929-es — első — díj osztásikor? Az évdíjakat a következők kapták: Blök Artur, Erdélyi József, Fankas Zoltán, Juhász Gyula, Kárpáti Aurél, Osvát Ernő, Sohöpflin Aladár, Színi Gyula, Tamási Áron, Tersánszky J. Jenő. A XX. századi magyar irodalom ismerője esetleg a Fankas Zoltán nevénél áll meg értetlenül, bár az életrajzi lexikonból (a kiegészítő kötetből) megtudhatja a Nyugat munkatársának, a sok kötetes művészeti írónak az érdemeit. Kovács (Lászlónak A Baum- garten-dijról az Erdélyi Helikonbem (Nádassal párhuzamosan) beszámoló, a díjazottak munkásságát taglaló cikkéből azt is megtudjuk, hogy Farkas Zoltán fordítja magyarra és rendezi sajtó alá a (díj alapító Baumgarten Ferenc műveit. (Kovács László számol be arról is, hogy a díjazottak mellett két erdélyi magyar író, az epikus P. Gulácsy Irén és a műfordító Horváth Henrik rendkívüli segélyben részesült.) A többiek, különösen a lírikus Juhász Gyula és Erdélyi József, a prózaíró Tamási és Ter- sánszky, a szerkesztő-kritikus Osvát és Sdhöpflin díjazását — egy fél évszázad távlatából — Igazán nem lehet kifogásolni. A harc hevében persze mások a szempontok — és sokfélók az eszközök. A Korunk 1929 tavaszán, az Ellenzékre utalva, a „Kul- túrkrónifca” rövid hírei egyikének ilyen címeit ad: Babits Mihály vagy József főherceg; a Kisfaludy társaság tagválasztó közgyűléséről szól az aláíratlan cikk, Babits visszavonulásáról és a főherceg jelöléséről. Noha Babitsna vonatkozóan nem tartalmaz e cikkecske terhelő adatot vagy minősítést, a címbeli név-kapcsolás, főképpen azonban a szövegkörnyezet elmarasztalást sugall. Néhány folyóiratszámmal odébb ugyanis Nádass ismét saját nevével jelentkezik a vád tanújaként (vagy inkább vádlóként?), a „Babits-ügyben”: a Magyar írók árulása visszautal az 1928. novemberi, első állásfoglalásra, a Nyugat, a Baumgarten-díj és Babits dolgát együtt tárgyalja. Nádass Józsefi most a régi Babitsosai állítja szembe „az újat”, a megváltozóidat, a nyilván rá is (elsősorban rá?) gondol, amikor „a hatalom kiszolgálói és a mindenáron egyéni érvényesülés szerelmesei” fordulatot használja.

Az idézett cikkekben jelentkező szempontok igényesebb, higgadtabb, egyetemesebb és ugyanakkor a helybeli problémákhoz 'közvetlenebbül kapcsolódó megfogalmazásával találkozunk Gaál Gábor Gyávák-e az erdélyi íróki című vitairatában, a Korunk 1929. novemberi számában. A Korunk főszerkesztőjének hozzászólása a „Vallani és vállalni” vitához, illetve Kacsó Sándor állásfoglalásához kétségtelenül tágabb világnézeti, irodalompoMtdfcai-poli/tikai keretbe állítja a „gyávaság” és „árulás” kérdését, amikor (bekapcsolja Babits és Benda a nyomukban megszólalók gondolatait is.

1018