Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 11. szám - A kultúra esélyei. Szergej Zaliginnal beszélget Pete György (Fordította Földeák Iván)

mondják, ha két érték azonos egy harmadikkal, akikor egymással is azonosak. Sokan a keleti és nyugati kultúrák fejlődésében csak az elhatároló, egymást elszakító momentumokat látják. Én éppen ellenkezőleg, összekapcsoló jegyeket érzek itt. Ha Zolát, Fiaubentet, Anatole Francét ugyanolyan érdeklődéssel és szellemi izgalommal olvassuk, mint saját szerzőinket, akkor közeli és rokon szellemiségről, törekvésekről lehet csak szó. Ha másképp olvasnánk, másképp fognánk fel őket, mint másutt a világon, akkor lenne létjogosultsága valamiféle elhatárolódásnak, dehát emberi tartalmuk és esztétikai minőségük éppen olyan érték nekünk is, mint a francia olvasóknak. Az a gyanúm, hogy a magyar irodalom legnagyobbjai hasonlóképp értelmezték ezt a kérdést. Szép példa erre Németh Lászíló pályája, alki egyforma elhivatottsággal figyelte és fordította mind a francia, mind az orosz irodalmat. S gyakran hivatkozott az orosz klasszikusokra, nevezetesen Tolsztojra. Ennek ellenére úgy érzem, a magyar klasszikus irodaiamnak van valamiféle sajátos arculata, törekvése. Ezt predig a következőkben látom. Létezett az úgynevezett tolsztoji, dosztojevszkiji realizmus. Ez a realizmus kézzelfogható hatással volt a magyar irodalomra is. De amit végül a magyar próza létrehozott, az sem Tolsztojra, sem Dosztojevszkijre nem emlékeztet. A titka ennek abban lehet, hogy csak általános elvi átvételekről volt szó, az anyag viszont, amelyre az irodalom épült, merőben más volt. S magától értetődően eltérőek voltak az alkotói egyéniségek és a stílus is. Tolsztoj és Dosztojevszkij realizmusa igen sok íród kitérőt engedett meg. Tolsztoj gyakran iktat műveibe filozófiai fejtegetéseket, lírai kitérőiket, elkalandozik a történelemben, s közben a legkülönbözőbb gondolatait osztja m'eg közvetlenül olvasójával. Németh László ezzel szemben rendkívül pontos. Ha csak két regényét, a „Bűn”-t és a „Gyász”-t vesszük, melyek nemrég jelentek meg oroszul, éppen ábrázolásbeli pontosságukkal hódítanak meg. Ezt pedig arra lehet visszavezetni, hogy Németh László, aki nemeseik író, de filozofikusan gondolkodó elme is volt, nem tesz gondolati kitérőket művei szövetében. Abszolút pontosan ábrázol, s személyisége mintha hiányoznia, közvetlenül nem lenne jelen regényében. Amikor olvasom könyveit, az a benyomásom támad, Németh szükségtelennek tartja, hogy közvetlenül „kibeszéljen” műveiből olvasójához. Teljességgel belemerül hősei világába, soha nem fedi fel teljességgel önmagát, kerüli személyes jelenlétét. Ez egyfajta világosan meghatározott és tetten érhető realizmus, ami a továbbiakban, másak esetében eljuthatott a neorealizmusig. Ebiben az összefüggésben a miagyar realizmus meghatározott szerepet játszott a folyamatban, mely a kezdeti, tolsztoji vagy fiauberti realizmustól a modernebb, a huszadik századi realizmushoz, többek között a neorealizmushoz is vezetett. Németh László, vagy a kortársi szerzőik közül Szabó Magda oly pontos tárgya ábrázolásában, oly éles szemmel veszi észre az élet legkülönbözőbb apxró jelenségeit, hogy alkotód pontosságát aligha mérhetni máséhoz. Ezért van, hogy Németh Lászlónál egyforma érdeklődéssel olvasom az élet tragikus, a mű cselekménye szempontjából nagy fontosságú eseményeit s az olyan kevésbé fontosnak tűnhető részleteket is, mint a hős mindennapi életének részletei. A kollégáim közül jónéhányan talán ezért hajlamosak arra, hagy erről a prózáról úgy beszéljenek, mint tisztán psziohologizáló, lélektani prózáról. Én másképp fogalmaznék, ez a hitelesség, az ábrázolásbeld hűség prózája.

Magyarországon is nagy siker a belorusz Vaszil Bikov, a kirgiz Csingiz Ajt- matov, a grúz Otar Csiladze egy-egy könyve. Egy részük nem orosz nyelven íródott, mégis, úgy érzem, megtermékenyítette az orosz prózát.

Rendkívül érdekes, amikor egy nem orosz anyanyelvű író oroszul ír. S ráadásul jól ír. Persze csak akkor, ha már dérit egy bizonyos szintet. Szájában az orosz szó, nyelv még valami pluszt, nehezen megmagyarázható, de jól érezhető tartalmat, ízt nyer. Talán azért, mert az orosz szavakat nem orosz, hanem anyanyelvi gondolkodása, képalkotása szerint fűzi egymás mellé. S egészen imás stilisztikai rend és érték alapján szervezi a szöveget. Olvasom és meglepődve .tapasztalom, hogy anyanyelvem kedves szavai másképp csengenek, eddig ismeretlen tartalmak hordozására is képesek. Eh997