Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 11. szám - Csua Amiredzsibi: Data Tutashia (regényrészletek, Bíró margit és Komlósy András fordításai)
alatt el is apadt. Egy hónapja volt, vagy még annyi sem, hogy nem adott tejet, amikor egy napon megszökött a csordából. Mindjárt elterjedt az egész faluban, hogy megszökött a Budaráék tehene. Ettől aztán még jobban eszét vesztette kicsi-nagy egyaránt: ez a kecske csaik egy hónapig nem adott tejet, és már talán meg is ellette a borját valami elhagyott helyen. Némelyik állat megszökik borjázáskor. Egyszer elmentek keresni Budaráék a tehenüket, de nem találták. Mi is elmentünk Datával, hogy megkeressük, bejártunk minden zegzugot, hogy hol lehet a tehén. Beesteledett, indultunk vissza a faluiba, és akkor nőd jajveszékelést hallattunk. Elindultunk a sí- rás-nivás irányába. És mit látunk: ott fekszik Budaráék tehene átvágott nyakkal, és mellette karóival fejbeverve a szürke borjú. Budardhia kibomlott hajjal térdel mellettük és jajveszékel. Hallottad Sulajában a siratóasszonyokat, hát még azoknál is hangosabban. Hét-nyolc ember álldogált körülöttük, azok akik azon örvendeztek, hogy Budaráék tehenének rövid a farka. Karba tett kézzel álltak és olyan képet vágtak, mintha ekkora bánatuk nemhogy nekik, de még a dédapjuknak sem lett volna soha... — liézd ezeket a gazembereket, Tikva bátyám, mit művelték! — súgta nekem Data. — Ezek közül tette valamelyik, a nyakamat rá! Haragos volt Daíta irtózatosan, remegett az egész arca. Hirtelen fölkapta a karót a borjú mellől és rátámadt a búslakodó emberekre. Futott ki merre látott. Mire eszembe jutott volna, hogy lecsillapítsam, addigra már el is dobta a karót, olyan hirtelen történt az egész. A munkavezető azonnal elküldött egy embert Barakajevkába. Másnap megérkezett egy elálló bajuszé rendőrbiztos, Szkirda volt a neve. Megnézte azt a szörnyűséget, kérdezősködött az errijberek között, hogy hogy történt a dolog. Akiket elpáholt, titokban panaszt emeltek Data ellen, de fukarok voltak, sajnáltak pénzt adni a rendőr- biztosnak. Adtam öt rubelt Szkirdának. Elmeséltette velem, hogy volt a dolog a karóval. Majdnem meghalt a röhögéstől: — Jól tette! — jelenítette ki. — Még jobban el kellett volna páholmi azokat az embereket. Ledtta magát pálinkával és elment vissza, ahonnan jött. Az eltángált hlisztek pedig hoppon maradtak. Azért mondom, hogy hlisztek, mert így nevezték őket, ez volt a vallásuk, ezért hívták őket így. Azt majd később elmondom, hogy milyen is volt a vallásuk. Három nap telt el, az eltángált hlisztek lopakodva és csöndesen jártak el dolgozni. Igaz, hogy dühösnek nagyon dühös volt Data, amikor felkapta a karót, de komolyan nem ütött meg senkit, ott voltam, láttam mindent. Az egyik félrehívatt és faggatni kezdett, hogy mit gondol a társam és milyen a hangulata. Azonnal rájöttem, attól féltek, hogy Data egyenként megöli őket, mert bepanaszolták a rendőrfőnöknél. Hogy mit gondolt Data? Bánta, hogy megverte a Miszteket, mondta, hogy talán nem is volt közöttük a tettes — de hát ezt nem mondhattam el a hliszteknek. Azt mondtam neki, hogy egyelőre ne kerüljenek a szeme elé, óvakodjanak tőle, nehogy valami szörnyűséget tegyen velük. — De hát mit tegyünk, meddig bújkáljumk előle? Lehet, hogy nem is akar bántani minket. Ezt (tudnunk kell — mondta. — Holnap gyere vissza, akkor mindent megmondok — válaszoltam neki. El is jött másnap. — Segíts rajtunk, az isten szerelmére! — kérlelt. — Istent hagyjátok ki a dologból, gyűjitsetek nekem össze öt rubelt és akkor majd beszélgetünk — mondtam neki. Elment, elmondta a többieknek, hogy mi történt. Megkérdezték a saját Krisztusukat ... Azoknak a hliszteknek saját Krisztusuk volt, élő Krisztus, ugyanolyan hordókészítő munkás volt, minit Ők. — Adjátok meg neki az öt rubelt — mondta a Krisztusuk — és engeszteljétek ki. Elhozták az öt rubelt és ideadták. Zsebre tettem — így Visszaszereztem azt a pénzt, amit én adtam a rendőrbiztosnak — és megengedtem nekik, hogy szabadon járjanak dolgozni. Még azt is mondtam, hogy felelek értük. 977
