Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 11. szám - Csua Amiredzsibi: Data Tutashia (regényrészletek, Bíró margit és Komlósy András fordításai)
nak. Akkora a csönd, hogy az ember a túlvilágon érzi magát. Nagy csönd van ilyenkor, nagyon nagy! Ezt szerette nézni Data. Ha valaki a közelben fát döntött, azonnal otthagyta a munkát és odament, hogy megnézze. Hányszor mondta nekeim: — Tikivá bátyám, a fejemet teszem rá, hogy a fa mindent tud, amit az ember, talán még jobban is! Szebben és jobban tud meghalni, mint az ember, az életről nem is beszélve. Szeretett ilyeneket mondogatni Data Tutasihia, és hitt is abban, amit mondott. Elkalandoztam a mondandómtól. Megöregedtem, gyakran elfelejtem, hogy miről akartam beszélni. Kis idővel később egy leszerelt katona érkezett a faluba a feleségével. Azt beszélték, hogy ez az asszony mindenüvé követte a férjét, amíg az katonáskodott. Gyermektelenek voltak, és még csak ágyneműjük sem volt, úgy érkeztek. Hogy miért pont erre a helyre vetette őket az isten vagy az ördög, nem tudom. Ki is tudhatná, hogy mi készteti az embereket a vándorlásra, de hát nem csak ők jöttek így. Ahányan csak ott éltek, az mind ilyen pőrén érkezett. Aztán megszedték magukat és megvetették a lábukat. Megkérdezte az embert a munkavezető: — Értesz a favágáshoz? — Nem — válaszolta a katona — steppai ember vagyok, legfeljebb ha a tűzifát tudom fölapnítani. Az erdei munkához nem értek. A munkavezető mégis fölfogadta, mert hiány volt munkáskézben és Datát meg engem kért meg, hogy vigyük magunkkal az erdőbe kisegítőnek és tanítsuk meg dongát készíteni. Az ördög vinné el 'azt a napot, akkor kezdődött .minden szerencsétlenség! Elmondom szép sarjában, hogy volt. A katonát Budarának, a feleségét Budarihának hívták. Hogy ikifélék-mifélék, milyen vallásúak voltak, azt csak az isten tudná megmondani, de én még az oroszt úgy beszélni, ahogy ezek vantyogták, se azelőtt, se azóta nem hallottam. Budarának megvolt mind a két szeme, de nagyon rosszul látott, a katonaságban megfogyatkozott a látása. Dolgozná azt tudott mind a kettő. Budaniha is. Nő létére, ha jobban nem is, de rosszabbul sem dolgozott mint a Budiarája. Data két napig figyelte a munkájukat, és akkor szólt nekem, azt mondja: — Napi fél rubel csak alamizsna a munkájukért, adjunk nekik egy-egy rubelt. A napszám akkoriban ott negyven kopek volt, mi ötvenet fizettünk, miért keltett volna most egyszerre egy rubelt adnunk! Data megmakacsolta magát, mi mást tehettem, kiegyeztem vele hetvenöt kopekben. Megörültek, és attól kezdve még jobban dolgoztak mind a ketten. Lassacskán megtanítottuk őket, hogy hogyan kell a fát kiválasztani, (kivágni, szétfűrészelmii, felapnítani, legyalulni és fölrakni. Hamar megtanultak mindent, merthogy kedvvel dolgoztak. De hogy milyen szívósak voltak, te jó isten! Abban az erdőiben annyi a szúnyog, hogy ha nem gyújtasz meg egy korhadt fatuskót és nem csinálsz füstöt azon a helyen, ahol dolgozol, egy óra alatt lerágják rólad az összes húst és csak a csontodat hagyják meg. Budarának és Buda- rn/hának nem kellett se korhadt fatuskó, se füstölés, számukra nem is léteztek a szúnyogok. Hajnalban nekiálltak a munkának, és sötétedésig még csak meg sem pihent egyik sem. Ez még mind semmi, de hogy milyen udvarias és jólmeveit volt mind a kettő! A mosoly el nem hagyta az arcukat, és olyan tisztetettudóak voltak, hogy még a tyúkokkal is imagázódtak. Reggel volt vagy este, mindig földig hajolva köszöntötték az embert, és annyit imádkoztak, hogy az ájtatosságukat még a remeték is megirigyelhették volna. Egy alkalommal csak úgy mellékesen azt találtam mondani, hogy a kannában megposhadt a víz. Budana meghallotta, kiragadta a kezemből a kannát és már eredt is a hegyoldalnak. Hívtam vissza, könyörögtem, hogy ne tegye. Meg se hallotta. Azon a meredek hegyoldalon megtett egy versztet lefelé a forrásig, egy versztet meg fölfelé a vízzel. Futva jött vissza, töltött nekünk, ő maga nem is ivott. Egy hónapot dolgoztak velünk, kitanulták a mesterséget és önállóan kezdtek dolgozni. A házukat már akkor elkezdték építeni, amikor még velünk voltak. Tanítottuk őket, ahogy illik, és még segítettünk is nekik; elkészítettük azt, amire nekik 974
