Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 10. szám - Czímer József: A bozsoki megbeszélésen

Shakespearet lát, másnap egy magyar szerző darabját játsszák neki? Nem akarok ennek a jelenségnek részletes elemzésébe belemenni, de az általánosítás nagy hiba, mert a bemutatók, a fiatalok bemutatásának késéséről vagy elmaradásáról egyáltalán nem csak a színházak tehetnek. Hadd mondjak példát a magam gyakorlatából.

Nagyon régen próbákoztam először a magyar dráma új hangját megszólaltatni színpadon. Az akkor még fiatal — ha úgy tetszik kezdő — Novotny Gergely darabját szerettem volna színre vinni. A pályakezdő, félig még kamasz Petőfiről szólt. Az Írás absztrakt hangvétele, szürreális fogantatása (az egymással harcoló kórus egyik tagja a szél, a másik az eső), ijesztette a vidéki színházat, de'szerencsére jött a Pe- tőfi-év, ifjúsági szervezetek anyagi és társadalmi segítségével sikerült műsoron kívül, terven felül stúdió-előadásban bemutatni. De nem a színházban, hanem művelődési házakban, ifjúsági szervezetekben. Sík Ferenc rendezése nagyszerű színpadi világot teremtett hozzá és nagyon-nagy sikert aratott. Akik látták, szemrehányást tettek a színháznak, hogy mért nem ott játssza. Kritikai visszhangja egyáltalán nem volt. A siker azonban felbátorította a színházat és Novotny következő darabját már a rendes műsorban, a Kamaraszínházban mutatta be. De odaadták egy olyan külföldről jött rendezőnek, akinek munkáját sem a színház vezetői, sem a színészek soha még nem látták. Ö aztán egy olyan szörnyű, dilettáns előadást produkált belőle, hogy magam, ha nem ültem volna a sor közepén, felállók és otthagyom a bemutatót. A rendező azóta nincs a pályán. Igenám, de a kritika nem azért vonta felelősségre a színházat, hogy így mutatta be a darabot, és meglepetésemre éppen egy fiatal kritikus, a darab bemutatását nevezte szélhámosságnak, magának az írónak a bemutatásáért ítélte el igen durván a színházat. Novotny erre befejezte a drámaírást, visz- szament a zenéhe?, pedig Örkény is ígéretet látott benne, ő mutatta be először az írásait a nyilvánosságnak. Nem csodálható, ha a színháznak elment a kedve a kísérletezéstől. Ne felejtsük el, hogy Ionesconak is mennyit kellett várnia a bemutatóra, pedig könyvben megjelentek már a darabjai, amíg valaki rátalált, és végül vállalkozott arra, hogy színpadra állítja. Mégis optimista vagyok, mert amióta a világ világ, mindig a dráma volt az, ami előrelendítette a színházat.

Magamnak, most már a szűkén vett dramaturgiai gyakorlatról szólva az az alap- magatartásom, hogy fiatal, vagy nem bánom, kezdő drámaíró első darabjára a szokásosnál sokkal jobban fel kell készülnie a színháznak. Kezdve a dramaturgon. Ezért kezdő drámaírót — természetesen a tehetséget adottnak tekintve —* igyekszem nem akármilyen írásával bemutatni, nem is feltétlenül a legigényesebb témájával (meglehet annak megírásához még nincsenek is meg a szükséges eszközei), hanem lehetőleg olyannal, amitől — legalábbis a magam megítélése szerint — siker várható. Ha Csurka vagy Páskándi valamelyik premierje nem sikerül, az ő pályájukat és a színházaknak hozzájuk való viszonyát ez már nem befolyásolja. De Moldova első — és fájdalom, utolsó — darabjának bukása után soha senkinek sem sikerült őt többé színházba becsalogatni. Annakidején a Vígszínházban kilenc témája közül választottam a fiatal Dunai Ferenc bemutatására A nadrágot, amely aztán frenetikus sikert aratott. Hernádinak is négy vagy öt témája közül ajánlottam első darabjául a Falansztert, mert ott és akkor abban láttam a kiugrás lehetőségét. (És megvívtam a harcot a színház akkori főrendezőjével, aki a bemutatót csak az éved végére volt hajlandó kitűzni.) Sárospatakynak már nyomtatásban megjelent két darabja bizonyította drámaírói rátermettségét, és mégis új darabot kértem tőle, mert azok színpadi sikerében nem bíztam. Erre írta meg a Zórát, amivel első sikerét aratta. Később a korábban írt darabjai egyikét bemutatta egy másik társulat, és bár akkor már Sá- rospataky mögött két színpadi siker presztízse állt, a darab a bemutatón megbukott. Mi lett volna, ha én is ezzel akartam volna őt bemutatni? Spiró Györgynek már évek óta több darabja forgott közkézen a színházakban. Ezekben én az adott pécsi körülmények között nem éreztem a siker lehetőségét. Ügy láttam, más színház sem, mert egy sem vállalkozott a bemutatásukra. Pedig süt belőlük a tehetség. Végre, miikor kezembe került a Nyulak Margit ja, úgy láttam, ezzel el lehet kezdeni. Be is mutattuk, és nagy örömömre nem is vallottunk vele szégyent. Ezután nem sokkal megjelent a fiatal írónak egy fenegyerekeskedő nyilatkozata, amelyben az őt egyedül

937