Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 1. szám - B. Juhász Erzsébet: A nosztalgikus családeszmény két irodalmi példája

tartalmú. Egyfelől a Vathy Zsuzsáéhoz hasonló, megengedően nosztalgikus eszmény, amikor — gyakran számos extrém, irreális elemmel — az „ősök” emlékét idézi fel. Másfelől reális, racionális az az eszmény, amikor napjaink lehetőségeit matatja be. Az eszményi, úgy tűnk, mindkét esetben a mozgalmas, különleges eseményekben bővelkedő, de együtt < lő nagycsalád lenne.

Vathy Zsuzsa egyértelmű, halk, lírikus hangnemével olyan emlékeket idéz, amelyek a legtöbb emberben hasonlóan visszahozhatatlan élmények elhalványult nyomait érintik. Bereményi regénye lazább családi kötelékeket mutat be. Többször elvált és újraházasodott szülők, féltestvérek, egymástól földrajzi és érzelmi tekintetben távol került testvérek kapcsolatai elevenednek meg. Az események mozgalmassága egyébként sem nyújt tartós lehetőséget a nosztalgikus hangulat érvényesülésére, iS ha külső körülményeiben, rendezettségében, illetve a maga öntörvényű, folyton elmozduló, változó rendszertelenségében összehasonlítjuk a két családformát (kissé elvonatkoztatva a kronológiai különbségektől is), azt kell mondanunk, hogy Bereményi Legendáriuma paradox képet mutat. Mindenekelőtt abban a vonatkozásban, hogy bár eszményi helyzetnek e nagycsalád minden tagja azt tartaná, ha a szabályos összetartozás öröme mindnyájuknak megadatott volna, mégis veszteségeik, főleg érzelmi veszteségeik kisebbek, mint például a Vathy Zsuzsa által ábrázolt magcsalád esetében. Sőt, talán az élethez oly szükséges ellenállási készség és a mobilitás képessége olykor erősebb az ilyen védettség nélkül, laza családi kötelékben, a szabálytalan, változékony feltételek között felnövekedett emberben. Ugyanakkor a Legendáriumból az is kiderül, hogy hősei a pozitív családi élményekre szinte nem is vágynak konkrétan, a családi élettől nem is várják el mindezt, hiszen nem ismerik elmulasztott lehetőségét. Jobbára csak az egész mű által sugárzott értéktudatban alakul ki a családnak az a képe, amelyet Charles W. Hobart „a létezés, a megismerés, a gondoskodás, a szeretet, a feltétlen önátadás nem hatékony értékei”;") szimbólumaként jellemez. Ez a kép nagy mértékben idealizált, s mint az idézett szerző megállapítja, „a probléma a?, hogy miután a családot annak jelentőségteljes értelmében, mint elsődleges elkötelezettséget, elvesztették, az emberek fantáziára vágynak, kényszerű módon biztonságot keresnek.”6 A laza családi kötelékben megedzett emberekben talán mégis több van a „kívülről irányított” („other-directed”) személyiség vonásaiból. Érzelmi életük siváraöb, miközben akarva-nem akarva lemondanak arról az összetartozás-élményről, amely a Vathy Zsuzsa által ábrázolt család tagjai számára, noha sok szorongással terhes, de mégis egész életükre kiható, féltetten őrzött élmény marad, s amelynek hatása a következő nemzedékben sem szűnik meg egészen. A család emocionális funkciójáról van szó, a benne rejlő elidegenedésellenes tendenciák ki- aknázhatóságáról, s úgy látszik, a szépirodalmi ábrázolásban ez a legdöntőbb mozzanat.

Vathy Zsuzsa a magcsalád olyan ideáltípusát mutatja be, amely a felszabadulás előtti hagyományokból táplálkozó polgári magcsalád (szülők és gyermekek együttese) egyik változatára utal. Az ősi háztető családjának polgári hagyományai kettős értékűek. A szülők nosztalgikus érzésekkel számolnak le azzal a polgári életformával, amelynek anyagi, gazdasági feltételei már nincsenek meg számukra, ugyanakkor életvitelükben, s éppen a családi életben, a gyermeknevelésben, olyan általános morális törvények érvényesülnek (a rendezett, tisztességes, becsületes élet, a maximális kötelességtudat, a szülői szerep felelőssége, a mások iránti jóindulat, amelyek valamilyen módon minden korban érvényesek. A gyermekek éppen a szülők érzelmi és morális magatartásának megnyilvánulásaiból építik fel nap mint nap a maguk számára a szülők iránti szeretet érzését, s egyben a regény is így jut el — ezen a pólusán — a mához, korszerű és aktuális mondanivalójához.

Bereményi Géza a Legendáriumban, minthogy egy nagycsalád csaknem másfélszázados történetét írja meg, sokféle családtípust sorakoztat fel (a polgári, a munkás és értelmiségi családtípusokat egyaránt felidézi), de könyvében konkrét jelene és jövője a nagycsaládnak van. A Legendáriumban ez a családforma folytonosan sérüléseknek van ugyan kitéve, de a család fiatalabb tagjai mégis ennek a kötelékében próbálnak meg élni, s ki-ki lehetőségeihez mérten keresi e forma megvaló87