Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 10. szám - Bozsoki tanácskozás 1981. (P. Gy.)

gey Dénes, Kiss Anna, Oláh János, Péntek Imre, Simonffy András, Varga Im­re, Zalán Tibor érdekes kísérleteit és figyelemre méltó műveit bocsátottuk ol­vasóink elé. A Magyar bók Szövetsége és a Színházművészeti Szövetség támogatásával első ízben 1979 októberében rendeztük meg a drámaírók és színházi szakem­berek konzultatív tanácskozását — Vas megye Tanácsa eléggé meg nem kö­szönhető gesztusának eredményeként — a bozsoki Sibrik-kastélyban. Az első tanácskozás központi témája a Nemzeti Színház és a nemzeti dráma viszonyá­nak kérdése volt. A második tanácskozásra 1981. ok. 5—7. között került sor Bozsokon. Ez al­kalommal a fiatal drámaírók és a magyar színházak kapcsolata állt a viták kö­zéppontjában. A tanácskozás előkészítéseként adtuk közre szerkesztőségi vita­indító kíséretében Vinkó József Hiánydramaturgia című írását 1981. évi- 8—9. számunkban, majd októberi számunkban Berkes Erzsébet és Szekrériyessy Jú­lia pályakép-elemzései láttak napvilágot Spiró György, illetve Czakó Gábor munkásságáról. A gondolatgazdag és szenvedélyes vitában a mai magyar drá­ma és ezen belül a fiatal nemzedék problematikája sokféle összefüggésben me­rült fel. A tanácskozás alább következő rövid fragmmentuma — reméljük — képes lesz rövidségében is felvillantani valamit a tanácskozás hangulatából, lég­köréből őszinte, konstruktív, útkereső gondolatiságából. (P. Gy.) 929

Next

/
Thumbnails
Contents