Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 10. szám - Száraz György: A tábornok XIX. (életrajzi esszé)
25-én a lapok Túrkeve és Mezőtúr felszabadításának hírét közük, de a jelentés már „fokozódó ellenállásról” beszél. Sebesültek hozzák a valódi híreket; Budapesten már mindenki tudja, hogy a front szárnyait súlyos vereség érte, az emberek „új piavei katasztrófáról” suttognak, erősen félnagyított híresztelések kelnek szárnyra a veszteségekről: a románok gázzal támadtak, egész csapattestek vesztek oda maszk hiányában. Valójában e napon a hadvezetőség elrendelte a visszavonulást, Julier már a kudarcot elemzi Landlerhez írt jelentésében. Szó sem esik itt a vezetés hibáiról, szabotázsról, mindenért a katonák felelősek: „A Tisza-átkelést megelőző időben látszólag sikerült a parancsnokokat annyira megnyugtatni és a csapatok fegyelmét oly magas fokra emelni, hogy a hadművelet kedvező eredményre nyújtott kilátást. A hadsereg anyagi ellátása, valamint az áthajózási és az átkelés merész hadműveletének előkészítésére kiadott rendeletek és intézkedések helyesnek bizonyultak. Sikerült az előre megállapított határidőre a hadsereget mindenhol csekély veszteségekkel a Tisza keleti partjára áthozni... A hadműveletek ezen legnehezebb része, valamint a Tiszántúl a további támadásra való csoportosítás felvétele tervszerűen sikerült. Ebben a tekintetben tehát lelkiismeretem nyugodt. Mint saját hibámat, be kell azonban ismernem, hagy a csapat belső értékét nem jól ítéltem meg. Ez a csapat az maradt, ami volt: egy fegyelmezetlen, könnyen lelkesíthető, de annál gyorsabban lelohadó társaság . .. Ily körülmények között hibásnak kell éreznek magamat abban, hogy a csapatok belső értékét hibásan ítéltem meg, és oly hadműveletet javasoltam, amely balsikerrel végződött. Ebből kifolyólag nem tartom magam alkalmasnak, hogy továbbra is, mint a hadsereg vezérkari főnöke működjek.” A lemondást Landler nem fogadja el, ezt Julier egyébként valószínűleg előre tudta. A csapatok? Most látszik valóban, hogy ez egy „harmadik” hadsereg. Nincs pánik, az egységek nem mállanak szét, nem futnak fejvesztetten, felszerelésüket hátrahagyva, mint áprilisban. Jelentések, szemtanúk, memoárírók — maga Julier is! — tanúsítják: a visszavonulás rendben folyik, a csapatok együtt maradnak, egy lelkét vesztett hadsereg menetel vissza a folyó mögé. A románok maguk sem hiszik, hogy véglegesen megvert ellenséggel van dolguk, óvatosan nyomulnak előre; óriási szerencse, jegyzi meg Julier, egy gyors előretörés szörnyű katasztrófát okozott volna ... 26-án román hadifogolycsoportot sétáltatnak a budapesti utcán, a hadije- lentés „súlyos, de ránk nézve sikeres” harcokról beszél. 27-én már nincs értelme a titkolózásnak: „A többszörös túlerővel való összeütközést elkerülendő, csapatainkat a Tisza mögé visszavontuk. A szolnoki hídfőt és a Tisza-vonalat biztosan tartjuk.” Aki nagyon optimista akar lenni, azt is hiheti: „csak” annyi történt, hogy a támadás nem sikerült, visszaállt a július 20. előtti hadihelyget. Kun Béla tudja, hogy többről van szó: táviratban utasítja a moszkvai követet, sürgősen próbáljon kieszközölni egy szovjetorosz tehermentesítő támadást a románok ellen Besszarábiában. 28-án Tokaj és Tiszadob között már kisebb román osztagok kelnek át a folyón, ellenállás szinte semmi. Jönnek a hírek a csehszlovák erők mozgolódásáról is. A harctéri állapotot jól tükrözi a III. hadtest 29-én kelt helyzetjelentése: „A hadseregnek a Tisza nyugati partjára való visszavainulása a csapatok erkölcsi értékét, harcképességét a legnagyobb' mértékben tönkretette. Ezen kudarc a csapatokban a hiábavaló küzdelem érzetét keltette a további harcra való minden eredményes kilátás nélkül. Ez az oka annak, hogy egyes osztagok, szá919