Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 10. szám - Weöres Sándor: A kétfejű fenevad, avagy Pécs 1686-ban (tragikomédia)
RADONAY: Engemet a római apostoli szentszék nevezett ki. VTNCENS: Viszont a császár s király jóvá nem hagyá. RADONAY (kardjára üt): Magyar vagyok én! Nem tartozom a császár alá. Ez magyar egyházmegye. Amit az osztrák elihord: rabolja azt. VINCENS: Az adó a magyar királyt illeti. RADONAY: A magyar király se szedessen adót onnét, ahol még semmi sincsen. Pécs városában százhatvan család, alig ötszáz lélek maradt. S a baranyai falvak még lakatlanabbak: a lakókat az Isten tudja mekkora vesződ- séggei vivérn vissza otthonukba, sűrű bozótok és a hegyek szurdokai közziül. Még semmijük. A katonák ne hajtanák ei a szegénység utolsó tehenét! VINCENS: S a szegényektől a pispek miért szedi bé a tizedet? RADONAY: Nekem is élnem köll! öt szollgám, tizenhárom katonám eltartanom, a várost s a megyét védelmeznem a portyázó törökök, hajdúk, s nem utolsó sorban a bécsi adószedők ellen. VINCENS: Már pedig a katonáknak búza, s a lovaknak zab kell. S ha önként nem adja ... A KATONÁK (benyomulnak, viszik a zsákokat). RADONAY: Deák úr, kamrájokfoa zárkózzanak bé! SUSÁNNA és AMBRUS (visszavonul). RADONAY: Isten térítsen magadhoz, te semmiházi! Üjfent tapasztalom, hogy tovább is lopni akarsz és az egyházi javakat rontani. Hagyd abba és légy békességben, már korábban megszerződ magadnak az akasztóiét. Amit Isten nékem adott, el akarod kártyázni és rossz személtekre vesztegetni. Sem neked, sem másnak nem engedem a tizedeimet s a pispekséget. És ha nem maradsz békében, kiverlek. A KATONÁK (ezalatt kihordták a zsákokat. Most sorra kopogtatják a hordókat.) EGY KATONA: Ez is üres, az is. MÁS KATONA: Mind kong. RADONAY (majdnem sírva): Ládd, a pécsi episcopusnak még bora sincsen! S most gabonáit is mind elorzod! VINCENS (átad egy bütykölt): Vigasztalódjál. (Elmegy a katonákkal.) RADONAY: Gyűj jenek! (Susánna és Ambrus jön.) Odabent kamrájokban a rozsom megmaradt. Csekélység, de az is valami. (Iszik.) Egy hete semmi italom. S épp ez ada, e semmiházi. (Iszik.) Ez római katholikus? Én nem hihetem, hogy ha egy osztrák, vagy maga Lápot császár... az még akkor is csak ördöghitű, nem fogott rajt a körösztvíz. (Iszik, tántorog.) Bé-esteledék. Szép húgom, jere hálni. Csak urad meg ne tudja. SUSÁNNA: Nem lehet. Nehézkes vagyok Amlbruskátúl. Bocsájtson el szentséged, igen kérem. (Radonay legyűri az ágyra.) Bruska ments meg! AMBRUS: Mentsen meg a ménkű! ölég férfiúval lefekütfcél. Eggyel több vagy kevesebb... SUSÁNNA: Várjon szentséged, elébb levetkeztetem. (Lehúzza Radonay reverendáját.) RADONAY (részegen fantáziái): Tegyék te a koporsót. Hol a szentelt víz? (Kántál.) Dolores infemi cdrcumdederunt me. SUSÁNNA: Lehúzzuk a csizmácskát is (Lerángatja az otromba vastag csizmákat. A püspök már hanyatt fekve horkol.) No lám, legénykedni akara, osztón elnyomá a vak buzgóság. Az ki erős bort lehajt, Gyenge asszonyt elszalajt. (Betakarja. Haját megsimogatja.) Gyermekem. RADONAY (álmában felkiált): Dolores inferni! SUSÁNNA: Amibruska, jerünk lefekün- nünk. XX. Jelenés (A Chernél házban Kőszegen. Asztalnál ül Evelin, hosszú csillogó kötőtűkkel harisnyát köt. Mellette Badeni Lajos őrgráf, tányérra hajolva, késsel-villával sonkát eszik. Ital is van előtte, de csak ritkán kortyol, annál mohóbban fal. Belép Susánna.) EVELIN (leteszi a kötést, feláll): Hódolatom a hercegnőnek. SUSÁNNA (hermelinbundáját leveti, az Evelin széke melletti fogasra akasztja): Adjisten Evelinám, olyan mintha rég ismérnélek, Ambrusod gyakorta beszélte rólad. Te se tekénts idegenül engem, tegezz és szóllíts Susának. Hát itt kit 896
