Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 9. szám - Zalán Tibor: Horváth Elemér: Maya tükör Szügyi Zoltán: Két part között két folyó Vitéz György: Jel - beszéd

SZÜGYI ZOLTÁN: KÉT PART KÖZÖTT KÉT FOLYÓ

(Sypmosdon Könyvek 60; Fórum, 1982)

Egy könyv (mondjuk rá) akkor jó, ha meghökkent. Ahogyan, vagy amivel. Azaz: vagy azzal, hogy amikor kézbe veszem, elhülök formátumán, tipográfiáján, színén, szagán, vagy pedig olyan közlendői vannak számomra, melyek hanyatt löknek a székemen. Szügyi Zoltán harmadik könyvét rendhagyó módon olvasom. Alacsony asztalomnál írok Abonyban, az asztal lapjára egy a papírlap fér rá, a mű a szőnyegen hever lábamnál, széthajtogatva, így egy nagy, teleírt és fényképekkel illusztrált- hitelesített plakátra emlékeztet. E formai másságot hangsúlyozandó, a rövid versekből álló ciklust kézírást utánzó betűkkel szedték ki.

Mit akart Szügyi Zoltán, vagy Szombathy Bálint grafikai tervező és kivitelező mindezzel? Gondolom., a mű leikébe hatolni. Ehhez pedig támpontot az szolgáltatott, hogy a versciklus „arról szól”, hogy a lírai hős egy erdő-szerű képződményben ős- állapotszerű nyugalomban meditál — ír. Az erdő abszorbeálja az elemeket, az égtájakat, a létező (egyéb) mindenséget. Ennek a szubsztanciális erdőnek valamely szegletében ül a 'lírai hős. Lírai, mert szokatlanul lírai a vers alaphangja (ezzel nem gonoszkodni akartam!). És hős, ,mert nem mozdul a folyókon túli más felé, a maradás gondolatát próbálja megszokni, a mozdulatlanságét, a vektornélküliséget.

Ezért tartom — ebből a szempontból — szerencsésnek a formátumot, mely azt sugallja, hogy nincs a verseknek sorrendiségük, lineáris irányuk, sőt, prioritásuk sincs a képekkel szemben; szöveg, fotó és grafikai jelek egyetlen vizuális élményt kell alkossanak.

Szügyi Zoltán műve a szép élményét váltja ki bennem, „a szép, mert harmonikus” értelemben. Ezzel kritikai véleményemnek is hangot adtam. A formátum mögött modernségben elmarad a mű. A „lélekkereső” (forma) megeszi „lelket” (művet). Mondhatnám azt is: nem volt eléggé bátor föllelt lehetőségeinek kiaknázásában a költő.

Nem is olyan régen sokat vitatkoztam egy barátommal azon, elég-e egy költői műnek szépnek lennie. Akkor mindketten elvetettük ezt, s a jó-ság valamilyen de- finiálhatatlan, az etikait is magában foglaló esztétikai fábólvaskarikájára esküdtünk fel. A Két part között két folyó című ciklus-kötet-plakát arról győz meg, — most —, hogy a költői műalkotáshoz hozzátartozhat a harmonikus-szép. A katartikusan nyugodt. A homogén és visszafogott. De meggyőz arról is, hogy a kísérletező művészethez több merészség és kockázat szükségeltetik — a költők részéről.

VITÉZ GYÖRGY: JEL BESZÉD

(Magyar Műhely Párizs, 1982)

Mi lesz veled, nyugati magyar avant-garde? A kérdés nem teljesen jogosult, de nem is indokolatlan. Vitéz könyvét a Magyar Műhely avant-garde munkacsoportja segítettte napvilágra, azt a könyvet, melyben az eltávolodás jelei (esztétikai értelemben) már 'könnyűszerrel érzékelhetőek.

Ezzel rögtön be is jelentem véleményemet: Vitéz György nem lépett elő új könyvében a nagy formátumú Missa Agnostica-hoz képest. Mert eklektikus, mert he863