Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 9. szám - Páskándi Géza: Vásárhelyi Antal grafikái

van. Ebben a háziban szívesen laknék, ebben a házban semmi pénzért se laknék — szoktuk olykor mondani egy-egy tájkép vagy fotó láttán. Vásárhelyi óva int bennünket, nehogy saját világunk idegenné, kihalttá, emlékeitől megfosztottá váljék számunkra. Persze, a művész nem úgy rettent el, nem úgy riaszt, oktat és mumusgat, ahogy néha mi szoktuk gyermekeinket, egy-egy ijesztően sovány bácsira mutatva: látod ilyen leszel te is, ha nem eszed meg a „spenótpapit”. A művész azáltal, hogy ábrázolja a meghittség, eme igazi éden elvesztését és elveszejtését a nyomasztó geometria által — felhív bennünket: mindent tegyünk meg az emberi kapcsolatok visz- szaszerzésére, 'a geometria humanizálására. Felhív: töltsük meg bensőséges meleggel ezeket a látszólag lakatlan, alaktalan (talán huzatos) halmazokat. És így már szó sem lehet arról, hogy az etnlber nem érti e grafikákat.

Ki ne ismerné Shakespeare gondolatát a művész, a költő küldetéséről. Tükröt tartani a természetnek: Gyönyörű és igazi De két dolgot azért ne feledjünk el. Félelmeink is emberi természetünkhöz tartoznak, de még a rémálmaink is. Másodszor pedig: egy tükröt lehet közel, távolabbra és egészen messzire tartani attól, aki nézi magát benne. És épp ettől a távolságtól — tértől-időtől — függ, hogy inkább a részletet, az epizódot látjuk-e vagy pedig a tágahb összefüggések körvonalait. De menjünk tovább: vajon repedt vagy homályos tükör nincs? Egy ép tükör sohasem tudja megmutatni, amit a repedt vagy a homályos tükör, tudniillik: csak egy repedt vagy homályos tükör képes megmutatni, hogy ő milyennek láttatja az embert. Mit érdekel ez minket, mondhatná valaki, legyen mindenkinek ép és fényes tükre. Am gondoljunk csak arra: mi magunk ki szoktuk-e dobni azonnal tükreinket, ha kis repedés támad rajta vagy itt-ott lepattogzik a foncsor. Tehát mi magunk mindennapjainkban sem mindig ép tükörben nézzük magunkat. Arról nem is beszélve; hányszor mondják tükör előtt az emberek: milyen rosszul nézek ma ki, de találkozik valakivel az utcán, aki így szól: remek színben vagy. Tehát nemcsak a tükör a hibás, hanem az is, aki ilyennek vagy olyannak látja magát benne, tehát a külsőre a maga belső tükrét villantja, rossz vagy jó hangulatát a tükörképre. Nos, ettől is homályos a tükör. Vagy gondoljunk arra az emberre, aki tükörterembe lép. Több példányban és alakban is látja magát. Az egyikben ilyen, a másikban olyan. A tükör is igazat mond, mert egy tükörterem csak megsokszorozva és épp ilyennek mutathatja az embert. Ám az embernek is igaza van, ha azt mondja: én eleven emberként csupán egy példányiban létezem és nem is vagyok ilyen torz. Lám a tükör és tükörkép, valamint a modell igazságainak szembesítésekor minden kecske jóllakhat és mégis minden káposzta megmarad.

Vásárhelyi Antal az a művész, aki közelebbhajol a tükörhöz, hogy egy-egy részletet kiszeljen, kinagyítson. Ebbe a részletbe oldalról belóghatnak más részletek is. Vagy éppen összevág több részletet is. Lehet, hogy idegenkedünk e részletektől. De amikor egy röntgenképet kapunk testünk valamelyik részéről, csontozatunkról, tüdőnkről, nem nézünk egy pillanatig gyanakodva, idegenkedve rá: ez a mi testünkben volna, ilyenek a mi csontjaink és belső részeink? Ezek mi volnánk? Nos, Vásárhelyi grafikáiról is eszünkbe juthat hasonló. Ám ne feledjük néha még szülőhelyünket, anyánkat, apánkat is idegennek láthatjuk. Különösen, ha a humánum jelenlétének hiánya, a kihaltság, kiégettség kísérti és fenyegeti az ember meghittségét.

A művészet minden bizonnyal ott vagy ott is kezdődik, ha midőn ránézek egy képen megfestett házra, nem az jut eszembe elsősorban, vajon mennyibe kerülhet egy ilyen ház? A művészet kérdezése feledteti velünk a praktikus kérdést.

De most mégis kérdezzük meg ilyenformában is Vásárhelyi házairól: mennyibe került e sok ház, házrészlet, mennyibe kerülhetett e házak víziója a művésznek? És akkor azt mondhatjuk: mérhetetlen sokba. Romos vagy félig épült reményeinkbe, olykor berácsozott szorongásainkba is. Így hát az ilyen látszólag értelmetlen házak sokkal inkább egész életünkbe kerülnek, mint kedves, lakályos, annyira áhított házaink.